Edzőtér

*Sietős lépésekkel közelítette meg az edzőteret. Elkezdett bemelegíteni de egy kicsit le állt.
~Így másnaposan érdekes lesz az edzés...
*Mikor bemelegedett megfogta Kazekot a markolatánál és kérdez tőle.
-Kész vagy?
*Lassan előhúzza és maga elé tartja. Sayomira néz.
-Mehet?
*érdeklődik és alapállásba áll és várja a lány lépéseit.

A feje még kicsit zsibongott, de ha a csapattársa edzeni akar, hát legyen, rajta ne múljon.
Csinált pár karkörzést, lábkörzést, egy kis helyben futás, pár törzshajlítás, végül megropogtatta az ujjait majd alapállásba állt, és előhúzta a katanáját.
-Részemről mehet! -biccent.

-Oké... Akkor kezdjük.
*Mondja kicsit izgatott hangon. Jobboldalra viszi és kicsit hátra tartja Kazekot. Kicsit helyezkedik a lábaival és gyorsan elindul Sayomi felé. Gyors vágásokkal igyekezett kisebb sebeket ejteni rajta. Főként a hajlatokra célzott. A vágások nem erősek de gyorsak.
-Shikai legyen?
*Kérdezi a harc közepén nyugodt hangon.

-Rendben, kezdj! -adta az utasítást Sayomi, majd amikor Vin támadásba lendül, megpróbált hátrálva kitérni előlük, vagy ha ez nem volt lehetséges, akkor a katanájával hárítja őket.
-Shikai? Már ismerlek egy ideje, ennek ellenére a kardod shikai alakját még sosem láttam. Biztos, hogy akarod? -kérdezte Sayomi komolyan, miután kissé távolabb került ellenfelétől, és védekezően maga elé tartotta a kardját.

*Egy pillanatra megtorpant és és arcán nem titkolta hogy meglepődött.
-Való igaz... Én se láttam még a tiédet...
*Teljesen fel hagy a támadással. A kard készen létben van. Bal kézzel elmutat egy irányba.
-Nincs olyan messze a negyedik osztag szállása. És itt van elsősegély. Nagy bajunk nem lehet.
*Mondja a végén mosolyogva. A fura mosoly kis magabiztosságot is sugall.
-Hölgyeké az elsőbbség.
*A kardot másik oldalához teszi és kicsit meghajol. ( Pont mint az angolok vívási köszöntése) Felegyenesedik és vár.

Amikor Vin megemlítette, hogy még ő sem látta Sayomi zanpakutou-jának shikai alakját, a lány elengedett egy ördögi mosolyt, de egy szót sem szólt még néhány pillanatig. Ám amint csapattársa meghajolt, lehervadt a mosoly az arcáról.
-Hagyd már ezt a formaságot meg a piperkőc viselkedést, olyan béna... -forgatta a szemeit, majd beállt támadó állásba.
-Táncolj, Bíbor Skorpió! -mondta, mire a kard pengéje fényesen izzani kezdett, több méter hosszúra nyúlt meg, miközben lágyan leomlott a földre, Sayomi köré. A markolat és a keresztvas a régi maradt, viszont a penge helyét egy hosszú ostor vette át.
-Te jössz. -biccentett Sayomi, majd Vinre várt.

*Végig nézte hogy a bíbor skorpió mit csinál. Halvány mosoly ült arcára, míg a kard csak fénylett és a földre rogyott kicsit elcsodálkozott.
-Ez olyan mintha meg döglött volna.
*Az elhamarkodott álláspontot hamar megváltoztatta a végeredmény.
-Ostor, a kis agresszív. Nem rossz.
*Hangja nyugodt kicsit kekeckedő. Halvány mosoly van arcán. Bal kezét maga elé tartja víz szintesen. A pengét mögé teszi hogy a lány ne lássa.
-UNARU!...KAZEKO! ( Süvíts Kazeko)
*Ahogy a előhúzza a kardot a pengéje sehol. Maga elé tartja a penge nélküli markolatot. Egy gyors mozdulattal eltartja magától oldalra és a felkavarodott levegő egy láthatatlan penge köré siet és akörül kavarog.

~Mint ha megdöglött volna? -_-+ -öntötte el a méreg Sayomit, de nem szólt egy szót sem.
-És kikérem magamnak. Nem vagyok agresszív... -jelentett ki, majd csettintett egyet az ostorral, hogy nyomatékosítsa mondandóját.
-Ó, érdekes... szóval nem penge... legalábbis ha az, akkor nem látható... Akkor, kezdhetünk, Bűvész Úr? -kérdezte Sayomi, majd hátrafelé irányította az ostort tartó kezét, támadásra készen.

- O.O H...Hai...
*Nyelt egy nagyot nagy szemekkel. Komolyabbra vette a figurát és a sanda mosoly ismét ott lapult az arcán.
-Jó megállapítás, elsőre egész jó. De idővel minden kiderül.
*Csak a csuklóját fordította el így a penge hátra nézett. Megpróbálta felbecsülni a fegyver hosszát. Saját pengéjének hosszát 3 centiméterrel csökkentette így elérve a lehető legkisebb formáját.
~Így jó lesz.
-Kezdjük el a komolyabb harcot!
*Leír maga körül egy kört a karddal és a körülötte lévő levegő balra kezd el áramlani körülötte.

-Te akartad! -mondta Sayomi, majd előre lendítette az ostort, Vin felé suhintva, úgy, hogy lehetőleg a kezét, vagy karját érje a támadás.
Ha esetleg nem talált, akkor egy második, majd harmadik támadást is intézett a fiú felé, ám egyelőre még csak az ellenfele erejét próbálta felmérni, megismerni a shikai-ját.

*Jobbra tér ki és a szél örvény kicsit balra taszítja el az ostort így könnyen kikerüli. Hátrébb megy és várja a második csapást. Ismét jobbra kerüli hogy könnyebb dolga legyen. Megnézi hogy az ostor körülbelül meddig ér majd még hátrál. A harmadik csapás elől hátra szökken. Majd lendíti kardját a lány felé.
-Kamikaze!
*A parancs szó után a körülötte kavargó levegő elindul a lány felé és egy orkán erejű szél alakul ki ami felé tart. Eddig ő hátra tartja pengét és a lány felé fut nagy sebességgel. Megpróbál elfutni mellette és megvágni azt a könyökét amiben a kardot tartja.

Ryuuto kardja a gyakorlás során kezdett nagyon felforrósodni.
~Még egy sorozat belefér.
Ismét nekikezdett egy mozdulatsornak. Mire a végére ért a kard lángokba borult és a pikkelyek is felkúsztak a karjára.
~Áhh... Valahogy vissza kéne fognom ezt a fene vadat...
Ahogy a kard végét beleillesztette a hüvelybe gőz csapódott ki belőle, ahogy egyre mélyebbre tolta a gőz annál nagyobb erővel csapott ki a hüvelyből a pikkelyek pedig annál inkább húzódtak vissza. Mire kattant a fegyver a pikkelyek eltűntek, és a gőz is eltűnt. Egy kicsit kihúzta a fegyvert és megnézte a pengét. Matt fekete volt de a tövénél lassan izzani kezdett. Visszatolta és nyújtózott egyet és körbenézett.

Okina késő estig edzett. Végül annyira kimerült, hogy már nem volt kedve hazáig elballagni. Inkább keresett egy félre eső kis zugot az edzőtéren és kényelembe helyezte magát, majd elaludt. Másnap kora reggel ébredt. Álmosan kicsoszogott a rejtekéből és akkor eszmélt fel, hogy nem csak álmodta, hogy késő estig gyakorolt. Egy másik shinigami is volt a közelben, éppen gyakorolt.
~Úgy látom, nem csak én kelek korán.
Mivel még ébredezett, jobbnak látta leülni még egy kicsit és csendben figyelni a fiú gyakorlását.

A megfigyelés eredménye egy földön ücsörgő lány volt. Ryuuto kérdőn oldalra döntötte a fejét és felvonta szemöldökét.
~Hát ez meg? Remélem nem látott sokat. Sőt, remélhetőleg semmit.
Vállat vont és elindult a lány felé.
-Szia, minden rendben?
Ha látja, hogy a lány fel akar kelni kezét nyújtja, hogy segítsen.

A fiú hamarosan észre vette őt és oda is ment hozzá, hogy megszólítsa. Okina felnézett rá, még mindig álmos tekintettel.
-Szia. Persze, csak még kicsit álmos vagyok.
Végül is nem árthat, ha cseveg vele egy kicsit. Amikor fel akar kelni, a fiú a kezét nyújtja neki, amit hálásan el is fogad.
-Az igazat megvallva, itt aludtam a közelben.-jegyezte meg.

Miután felsegítette a lány tisztázza a helyzetet.
-Áh, értem. nem lett volna kényelmesebb a szállásodon?
Kérdezem tőle, kissé csipkelődősen. A lány válasza után fejemhez kapok.
-Bocs, még be sem mutatkoztam. Yoshiki Ryuuto.
Nyújtom felé a kezem egy kézfogásra.
-Legalább kényelemes volt?

-De, kényelmesebb lett volna. Csak már túl fáradt voltam hazáig elmenni.
Kicsit csipkelődik a srác, de a lányt ez nem zavarja. Amíg nem viszi túlzásba, addig biztosan nem. Végül a fejéhez csap és bemutatkozik.
-Mune Okina.
Kezet ráz a fiúval, majd leporolja magát, mivel a földön aludt, most meg a földön üldögélt.
-Hát, foglyuk rá. Aludtam már rosszabbul is.

-Örvendek.
Oldalra döntöm a fejem és végig fut rajta a tekintetem. Végül megszólalok.
-Régóta vagy az osztagban?
Bal kezemet a fegyverre teszem és kopogok a markolaton, jobbal pedig a combomon kopogok halkan.
~Olyan szendének tűnik.
Megvakarom viszkető fejemet.

-Szintén.-feleli udvariasan.
A fiúhoz hasonlóan ő is végigméri őt. Persze alig észrevehetően. Nem akarja, hogy félreértse a dolgot.
-Nem. Még csak nemrég vettek fel. Na és te?
Észre veszi, hogy Ryuuto kopog a kezeivel. Talán ideges lehet. Nem teszi szóvá a dolgot. Bizonyára megvan rá az oka.

-Még csak tegnap költöztem be a lakosztályomba. Ez az első napom amikor csinálok is valamit.
A válasz adás után a fejemen felejtem a kezemet. Gondolataimba merülök, hátha van valami amit tudnék kérdezni. El engedem a fejemet és megszólalok.
-Hát örültem a találkozásnak... Oki... mi is a teljes neved? Rossz a névmemóriám...
Kínos mosoly húzódik arcomra ebben a kellemetlen helyzetet.
~Ez már gáz.

-Akkor hát mindketten újoncok vagyunk.-jegyzi meg közömbös hangon.
Kicsit körül néz, mást nem lát a közelben. Mivel még csak nemrég kelt fel, az első, amit tennie kellene, nem más, mint megreggelizni. Közben a fiú megint megszólal.
-Okina...Én is örültem.
Nem haragszik amiért nem emlékezett a nevére, mindenkivel előfordul az ilyesmi. Főleg, ha sok embert ismer. Ami azt illeti, ő egyáltalán nem bánja, hogy ilyen hamar ismerősre talált.
-Nos, nekem mennem kell. Muszáj reggeliznem, mert éhen veszek. Ha gondolod, reggelizhetünk együtt.

-Okina, okina, okina...
Mondogatom halkan, hogy megjegyezzem. Már készültem, hogy leköszönök azonban kaptam egy meghívást egy reggelire. Nem tudtam mitévő legyek, azonban a gyomrom egy hangos korgással elintézte.
-Azt hiszem veled tartok.
Egy félmosoly elengedése után vártam, hogy merre tovább.

Ryuuto elkezdi Okina nevét ismételgetni. Talán így megjegyzi? Majd elválik. Most mindenesetre még mindig a reggeli volt az első számú terve.
-Nos, akkor irány a hálókörzet.
Örült neki, hogy a fiú elfogadta a meghívást. Persze semmi hátsószándéka nincs a dologgal. Csak annyi ideig volt magányos, jó lenne egy barát, akivel beszélgethet. Elindult a hálókörzet felé.

/Hálókörzet/

Miután Ryuuto is kész volt, felállt a helyéről és elindult a kijárat felé. Út közben a fiú feltett egy elég személyes kérdést. Okina nem tudta, hogy elárulja-e.
-Nos, majd meglátod.-felelte egy kedves mosoly kíséretében.
Szép lassan vissza ballagtak az edzőtérre. Közben nem nagyon váltottak szót. Okina azt gondolta át, milyen tennivalók várnak még rá a nap folyamán. Nem szeretett volna semmiről sem megfeledkezni. Végül megérkeztek az edzőtérre.
-Nos, kezdhetjük?