No idáig is eljutottam... xD
Kép egyelőre nincs.
Név: Saria
Nem: Nő…
Kaszt: Hollow – Adjuchas
Kor: 300 körül
KinézetNem igazán tudnám állathoz hasonlítani. Méretét nézve kivételt képez a többi Adjuchas között, hisz alig magasabb mint egy normális méretű ember. Két lába van, alkata karcsú - már amennyire egy hollow karcsú lehet -, szárnyai vannak, két szép, és hófehér szárnya, amik olyanok, mintha inkább tollasak lennének, semmint démoniak, és teljesen befedi őket a csontszerű anyag. Mozgatni mégis könnyedén tudja azokat. Tulajdonképp az egész testét fehér csont borítja, beleértve a két, három hosszú, vékony ujjban végződő kart, és a maszkot, ami alól a hosszú, fakóezüst tincsek a háta közepéig érnek. Az arcát fedő maszkon lévő két apró, szépívű lyuk jelzi a szem helyét, és az apró fogak, amik kis mosolyba fordulnak a fülek helyén, a szájat. Karján és lábain néhol egy-egy vékony, hosszú, ívelt tüske helyezkedik el.
JellemElsőre talán bohókásnak, vagy komolytalannak tűnhet, de igazából megfontolt, és tisztában van az erejével. Veleszületett félelme, hogy visszaváltozik Gillianná csekély, és nem hajkurássza folyton Adjuchas társait. Hiányzik belőle a társaira jellemző vérszomj. Szeret elszórakozni az ellenséggel, ha mégis megtámadják – ami gyakran előfordul.
Technikák ~ Egy technika, amit előszeretettel használ ellenségein, saját erejéből fakad. Ez a képessége, az illúziókeltés. Gyakran megváltoztatja saját kinézetét, vagy akár a csata helyszínét. Ilyenkor az ellenség kívülről behatolhatatlan, fekete ’dobozba’ kerül. Miután kellően összezavarta az ellenfelet, egy
Cero-val, vagy
Balakkal végez vele.
~ Később kifejlesztem, hogy az ellenség fejébe is belemászhasson, és emlékeit felhasználva készítsen illúziókat, vagy ami még jobb, irányítsa őt. xP
Gyengepontok
~ A Cero előkészítésének ideje alatt láthatóvá válik Saria valódi tartózkodási helye, mivel erejét a Ceroba koncentrálja.
~ Ha az ellenség nagyon hosszú ideig kibírja a ’dobozban’, észreveheti, hogy az álhelyszín vibrálni kezd. Nem látványosan, de ez annak a jele, hogy Saria fárad. Az illúziók folyamatosan fogyasztják Saria erejét.
Előtörténet
~ ember
Az 1700-as évek elején élt családjával egy kis faluban. Két testvére volt, egy nála 7 évvel fiatalabb húga, és egy 3 évvel idősebb bátyja. Patikárius édesapja egy kis boltot működtetett a faluban, édesanyja pedig gyógynövényeket termesztett az erdő szélén lévő kis földjükön. Ők voltak a település orvosai, még a messzebbi falvakból is eljártak hozzájuk gyógyszerért. Bátyja gyakran besegített az apjának, akinek hobbija volt feljegyezni a növényeket, használatukat és hogy milyen betegségekre jók. Ritka volt abban az időben az írástudó ember, így, és foglalkozásából kifolyólag is, tisztelték és becsülték a környéken. Húgára már fiatalon is Saria vigyázott, gyakran eljártak sétálni a közeli erdőbe, ahol egy tisztáson lepihentek, és ő mindig történeteket mesélt neki rejtélyes, haláluk után földön maradt szellemekről, hátborzongató, alakváltó boszorkányokról, és mesés új földekről, amiket még Amerika után föl fognak fedezni a kalandorok. Saria már az újvilágban született, terhes édesanyja alig élte túl a hajóutat. A keresztény emberek nem nézték jó szemmel Saria-t; hisz boszorkányságról mesélt kishúgának, bizonyosan ő is űzi a mesterséget – gondolták. De erről szó sem volt. Ő csak nagyanyja történeteit, meséit adta tovább, amiket szóról szóra pontosan megjegyzett, mielőtt elaludt volna esténként. Nagyanyja négy évvel korábban halt meg, mikor Saria 12 éves volt. Az se nagyon tetszett nekik, hogy az erdőben járkál, mondván veszélyes bennszülöttek élnek ott. És persze ez sem volt igaz. Azon a területen, ahol újonnan épített falujuk elterült, nem éltek indiánok. Saria tudta, hogy a szóbeszédekre oda kell figyelni, mert az emberek a tengerentúlra is magukkal hozták babonáikat. Felhagyott a meséléssel és a kóborlással, inkább otthon segédkezett. Már régen asszonykorba lépett, de a kérőket mindig visszautasította, s ismét rosszindulat tárgya lett. Mihasznának nevezték a háta mögött, holott ő mindig segített mindenkinek.
Pár évvel később összedőlt a kis település temploma. Megrepedt a főgerenda, és nem bírta a súlyt. A nép felbolydult, bűnbakot keresett, és a már korábban boszorkánysággal megvádolt Saria-t vették elő. Nem foglalkoztak vele, hogy a falu egyetlen gyógyításhoz értő emberének a lánya, nem foglalkoztak vele, hogy a vád alaptalan, a főpap teljességgel meg volt győződve róla, hogy a lány elátkozta a szent helyet. Családja természetesen fel volt háborodva, és a faluból való elköltözésükkel fenyegették meg a főembereket, ám ők nem foglalkoztak a lehetősséggel, hogy gyógyító nélkül a legkisebb kórba is belehalhat az egész lakosság. Máglyahalálra ítélték a lányt, semmiféle előzetes próbatétel nélkül, hisz akkor kiderült volna ártatlansága.
Már előre tudta a döntést, s akkor már messze járt, az erdőn túl. Erdőjáró lévén lábnyomait elrejtette a szemfüles vadászok elől, hisz tudta, követni fogják, és addig nem nyugszanak, míg vigyorogva végig nem nézhetik halálát. Alig telt el egy kis idő, kellően messze jutott, hogy ne hallja az őt követő kutyák vonyítását. Tudta, hogy azokat az állatokat nem képes megtéveszteni, így csak futott, és futott, nem törődve kiszakadó ruháival, és sajgó lábával. Lassan átért az erdő másik oldalára, ahol egy viszonylag új falu várta a kereskedőket, és a letelepülni vágyó embereket. Kifáradt, meg kellett pihennie, mielőtt továbbhaladt volna. Üldözői a vártnál hamarabb érkeztek meg, mindent felforgattak, amit csak tudtak, és könnyen ráleltek a lányra. Elcipelték magukkal, és másnap végrehajtották a kivégzést.
Nem volt jó keresztény, hitt a túlvilági életben, s mikor a narancsszínű lángok testét nyaldosták, megfogadta, hogy megbosszulja azt, amit tettek vele.
~ lélek - demi-hollow - hollow
Lelke a földön ragadt, a bosszú miatt nem tudott tovább haladni.
Mikor kinyitotta a szemét, először csak homályosan látott, majd kibontakozott előtte az erdő széle, ahová a kivégzés maradványát hordták. Megpróbált felállni, és alaposabban megvizsgálni a helyet, ahová került. A feje fájt, azt szorongatva nézett körbe, és rémülten tapasztalta, hogy saját falujában van. Sehol nem látott senkit, amit a késői órának tudott be. Még jobban megrémült, el nem tudta képzelni, mi történhetett. Ha rátalálnak, bizonyosan elkapják, így az erdőbe menekült, de egy rövid távolság után nem tudott messzebb jutni. Ott töltötte az éjszakát, majd a következőt is. Nem mert visszatérni a faluba, túl élénken élt még emlékezetében a perzselő tűz érzése. Sokáig az erdőben maradt, meg akarta bosszulni halálát, de nem tudta mitévő legyen. Teltek a napok, hónapok, és évek, s a lány fokozatosan megváltozott. Kínzó fájdalom gyötörte, ami egy percre sem hagyott alább. Teste is folyamatosan változott, furcsa, fehér anyag kezdett terjedni lábain, majd karján és arcán, de a fájdalomtól nem tudott ezzel foglalkozni. Állandóan az az érzés keringett benne, hogy ennie kell, különben belepusztul. Mozdulni azonban nem tudott. Arca is kezdett lassan elkorcsosulni, mikor hihetetlen erős fájdalom nyilallt testébe. Elszakadt a léleklánc. Felüvöltött, de hangja már nem volt a régi. Eltorzult hollow hang volt az, s teste fölött ekkor vesztette el az uralmat. Tompán érzékelte, hogy a fájdalom enyhül, de már semmi sem volt ugyan az. Érezte, ahogy a fákat kidöntve utat tör magának, de nem tudta megállítani saját magát. Házakat rombolt szét, minden útjába kerülő akadályt elpusztított, hisz csak egyvalami járt a fejében, az, hogy ennie kell. Határozottan haladt egy pont felé, egy plus felé.
Sorra pusztított falvakat, további lelkeket keresve, s az idő csak telt. Ösztönösen tett mindent, ösztönösen ölt. Néha egy-egy finomabb lelket is elcsípett, ők voltak a shinigamik, de velük nem volt mindig könnyű dolga. Mikor egy különösen állóképes shinigamival akadt össze, hosszú harcuk után valami ismét megváltozott. Érezte, ahogy átalakul… Érezte az erőt, érezte hogy sokkal erősebb lesz. Ösztönösen nyitotta meg a Gargantát, majd tűnt el benne.
~ menos
~gillian
Mikor megékezett Hueco Mundo-ba, rögtön belebotlott egy másik hollowba. Azelőtt még nem találkozott társaival, de nem lepődött meg. Új erejével könnyűszerrel legyőzte azt, felfalta, és ismét érezte, hogy erősödik. Több erőre vágyott, így több hollowt falt fel, s ereje egyre nőtt. Közben rengeteg idő telt el… Mikor elég erős lett, Menossá változott, s a Menos erdőbe került. Másképp nézett ki, mint a többiek. Neki nem volt orra, helyette maszkja lapos maradt, s így kitűnt a Menosok közül. Sorra falta társait, mígnem ő lett az egyik legerősebb a Gillianok között, míg Adjuchassá nem változott.
~adjuchas
Többé-kevésbé visszanyerte emberi formáját, két lába, s keze lett, szárnya, és hosszú haja. Személyisége visszatért, mintha egy hosszú rémálomból ébredt volna fel. Pontosan tudta, hogy hol van, és hogy mi ő, mintha kívülről szemlélte volna az életét egészen az ’újjászületésig’.
Nem támad meg hollowokat, azonban ha ők kezdeményezik a harcot, - mivel ennie neki is kell – addig harcol, míg el nem fogyaszthatja ellenségét.
Arról a shinigamiról, aki Las Nochesben uralkodik, meg van a véleménye, nem utálja a shinigamikat – érthetetlen okból… XD – de nem szeretne hadseregéhez csatlakozni. Nem vágyik már több erőre, inkább kíváncsi, mi jön ezután…