Utca

*Sétálgat az utcán, mivel nincsen semmi dolga, így gyönyörködik az utca szépségében*
~Milyen piszkos az utca!!! Ki a takarító?? Panaszt fogok tenni, de komolyan~
*Gondolataiban elmélyülve sétál tovább az utcán.*

*Drága kedves jégcsap-lánykánk ismételten eltévedt. Mint mindig, foggalma sincs, hol kötött ki, de nem esik pánikba. Miért esne, amikor semmi oka nincs rá? Éjfekete, arcába hulló tincseit félresöpri, szemeivel az utcát fürkészi.*
~ Ezeknek luxus segíteni? ~*elmélkedik magában, amikor a sok őt bámuló tiszt felé néz, de épphogy csak rájuk pillant. Remélhetőleg majd csak eltalál valahogy az osztagához, ha meg nem, akkor apja biztosan kerestetni fogja, és annak általában totál káosz az eredménye. A lány jeges ábrázattal rója az utcákat, hátha végre valakinek feltűnik, hogy ő nem az ötös osztaghoz tartozik.*

*A lány csak lehúnyja szemét jelezve, hogy nem haragszik. Feláll, felsegíti a padlóra került hadnagyot, majd segít összeszedni a széthullt papírokat.*
~ Szegény hadnagy. Nem csoda, ha nekem ütközött. Ettől a halom papírtól még én se látnék. ~*gondolja papírszedegetés közben. Aki elhaladm ellettük, az ahelyett, hoyg beállna segíteni, csak köszön és inkább lelép. A tovarohanó tisztek mind megrovó pillantást kapnak jutalmúl, elvégre illene segíteni egy adnagynak vagy kapitánynak, ha úgy adja a helyzet.*- Máskor inkább lassítson a tempón, lassan de biztosan a jobb.*tanácsolja, miután összeszedte a nagyobb papírstócot.*
- Hadnagy, tudna segíteni?*kér segítséget, mert egyedül bizony nem találna haza.*
- Eltévedtem*teszi hozzá szűkszavúan. Hangja rideg és hűvös, semmi érzelem nem olvasható ki belőle. Nanami hűvös, metsző pillantással tekint mélykék szemeivel a hadnagyra, aki nyilvánvalóan munkába igyekezett*

- A hatodikhoz -*feleli szűkszavúan a lány. Nem szokott fecsegni, így nem is lehet tőle elvárni, hogy hosszú beszélgetést kezdeményezzen.*-Hogy érzi magát, hadnagy?*kérdezi. Hangjában semmi érdeklődés, továbbra is hideg és fagyos. Az arcába hulló éjfekete tincseket, amiket néha a szél kuszál össze, félresöpri arcából, és rideg, metsző tekinettel néz a hadnagy szemébe.*- Ön szerint is a kapitányomra hasonlítok? *kérdezi. Remélhetőleg a hadnagy kivétel lesz, és ő nem hasonlítja őt máshoz.*

*Csak lehúnyja a szemét köszönetképpen, nem az a beszédes típus.*-Jól*feleli szűkszavúan, közben követi a hadnagyot.*-Kumiko Nanami.*feleli. Miközben a hadnagy válaszol, magában átkozza a saját eszét, amiért nem kért segítséget valakitől, mielőtt elkószált volna. A hadnagy feleletére megkönnyebbül, de meg se látszik rajta. A hadnagyot végig némán követi, szokásos rideg, hűvös, semmitmondó ábrázattal.*