Yanagi Tetsujin

Név: Yanagi Tetsujin
Kaszt: Shinigami_1. osztag
Nem: Fiú
Kor: 43
- élt: 14 évet
- Soul Society: 27

Kinézet:
- Magasság: 142 cm
- Súly: 45 kg
- Szemszín: zöld
- Hajszín: fekete

Jellem:
Nyugodt jellem, akit nagyon nehéz kihózni a béketűréséből. Éppen ezért tud könnyen harcolni erős ellenfelekkel is, még ha esélye sincs ellenük, hiszen megfontolt és a korához képst bölcs is, méfha ez néha gyerekes is. Ezenfelül nem nagyképű és öntelt sem. Elismeri, ha ellenfele erősebb nála, de a büszkesége és a Gotei 13-ba vetett bizalma miatt sohasem adhatja fel és adja fel a harcot. A halálig harcol az igazáért, de mind a többi shinigami-nak az ő keze is megvan kötve a szabályok által. És ezeket a szabályokat nagyon is betartja, sohasem mond ellent egy parancsnak, még ha az egyenlő az öngyilkossággal is. Ő pontosan az a jellem, akiből a legjobb barát válhat ha közel engedett magadhoz.

Zanpaktou neve: Shiroihi Shashou (A fehérnap tükörképe)
- Shikai parancsszó: Kagayaku Shiroihi Shashou (Ragyogj Fehérnap tükörképe)
- A kard semmit sem változik az eredeti formájához képest, éppen ez a meglepő benne. Sokan nem hiszik el, hogy valójában Shikai állapotban van a kard és ezért alábecsülik az erejét. Ebben a formában pedig három képessége lát napvilágot.


Taiyou (Napfény)
- A kard elkezd izzani és vakító fehéré változik. Az izzás pedig egyre intenzívebbé válik rövid idő alatt (2m) majd egy mindent beragyogó villanás kíséretében elvakítja az áldozatott, aki semmit sem lát majd 3m-ig. A villanás olyan erejű, hogy ha megfordulna és eltakarná az arcát, az is hiába való a próbálkozás lenne, mert a villanás szó szerint ellepi őt. Egyedüli esélye, hogyha becsukja a szemét, de az egy harcban igencsak kockázatos. Yanagi pedig az ellenség vakságát kihasználva támadhat is.
- Szükséges Reiatsu:

Hakunetsu (Fehér izzás)
- A kardot maga elé helyezve képes egy hófehér hatszögletű pajzsot létrehozni, mely kivéd minden olyan támadást, mely kisebb Reiatsu erejű, mind Yanagi lélekenergiája. Szóval minél magasabb szintű Yanagi, annál erősebb ez a védekezés.
- Szükséges Reiatsu:

Shinkirou (Délibáb)
- Ez Shiroihi Shashou fő képessége. A fény manipulálva képes illúziót létrehozni saját magáról, ahogyan ezzel párhuzamosan a saját teste és lélekenergiája a másik fél számára észrevehetetlenné válik. Akár az ellenség mellett állhat akkor sem veszi észre őt addig, míg valakivel fizikai kontaktusba nem kerül, mert akkor az illúzió egyszerűen szertefoszlik. A Shinkirou –t csakis a Taiyou közben lehet létrehozni. Vagyis a vakító fény után a használó már az illúzió hatalmába került. Az illúzió azonban nem teljes, csak arra van hatással, aki a Taiyou-ba belenézett. Az illúzió azonnal szertefoszlik, amint a Shikai megszünik. Ahhoz pedig hogy újra lehessen használni minden esetben meg kell ismételni a technika alapját.
- Szükséges Reiatsu:



Emberi évek:
Hát március 14, egy nap híján március idusán született Yanagi. Pontosan reggel 6 órakor… amikor a felkelő nap első sugarai ép megvilágították a domboldalban lévő kis házuk ablakait. Gyereksírás hangja visszhangzott azon a reggelen a házban és a völgyben is. Shirou hangja. Eközben pedig Katsumi pedig örömmel vette ölébe gyermekét és babusgatta, annak rendje és módja szerint, ahogy Hatagama örömmel teli arccal ölelte át feleségét és újszülött gyermekét. A kis házban azonban volt még valaki, Megumi. A család idősebbik gyermeke, pontosabban lánya, egy aranyos, akkor még 7 éves lány, aki reszketve nyitót be szülei szobája és remegő térdekkel nézegette hosszú percekig kisöcsét.
De még mielőtt elkezdeném, néhány szót is kellene ejteni a családról, melybe Shirou született. Először is Katsumi Sakei, Shirou édesanyja. Földművelő családból származó, de mégis egy arányosan „összerakott” nő volt. Nőiesen izmos alak, világos, de nem betegesen sápadt arc, kékesfekete, hullámos, a derekáig érő hajkorona, sötét színű mandulavágású szemek. Más szóval egy átlagos nő, aki egy átlagos férfihoz ment hozzá, hogy örökké szeressék egymást, felneveljék a gyerekeiket és öregen egymás karjában haljanak meg békésen.
De ki az a férfi, akibe beleszeretet? Nos őt Hatagama Tetsujin -nak hívták. Feleségéhez hűen földművelő családból származó ember, aki egész életében nem értett máshoz, mint a termőföld megmunkáláshoz és annak vetéséhez. De hát gondolhatjátok, nem is ezért szeretett bele Katsumi, hanem azok miatt a zöld szemek miatt, amelyek fia is örökölt. Szemek, melyek megbabonázták a nőket és ahogyan tette azt Katsumi-val is. A férfi sem jóképű, sem izmos, csupán egy átlagos munkás ember volt, de ezek a szemek miatt a nők tudtak volna ölni.
Végül pedig Megumi, az újszülött nővére, hát róla még később esik szó, így nem lövöm le a poént. Ha jól tudom így szokták mondani… nem?
Nos elérkeztem Yanagi életének kezdetéhez. De vajon mi történhetett egy csecsemővel? Semmi! Teltek, múltak az évek, a kisgyerek pedig cseperedett. Lassan lábra ált, megszólalt és az egész család boldog volt az eddigi életével, úgy ahogy éltek. De Yanagi alig lett négy éves, amikor történt valami… valami említésre méltó. A takaros kis ház előtt volt egy aranyos kis kert, tele virágokkal, melyekre Katsumi olyan büszke volt és olyan gondosan rendben is tartott. De nem az a lényeg most, hanem a nem messze lévő kis kút, nem nagyobb az átmérője 1 méternél, körülötte pedig gondosan kirakott sáncfal, hogy nehogy valaki beleessen. Már szinte csak ki kellet volna írni, de tudjátok hogy mondják! Amit el akarunk kerülni minél jobban, annál jobban elkerülhetetlen. És nocsak de igaz is volt. Hisz nem lenne történet, ha az alig ötéves Yanagi bele nem pottyan ebbe a lyukba. Hogyan jutott oda? Ki tudja, hisz a gyermeki elme határtalan, de nem is a lényeg. Hanem a végkifejlett. Yanagi kiabált miközben fuldokolt, körmei beletörtek a kőfalba mely a víz tisztaságát próbálta őrizni. Lassan, de biztosan merült csöppnyi teste egyre mélyebbre, ahogy lassan de biztosan elfogyott a levegője. Már nem jött ki a hang a torkán, már nem tudott semmit sem csinálni. És akkor egy segítő kéz emelte ki a halál torkából, egy ismerős és meleg kéz, mely a drága nővéré volt. Szerencsére az ijedtség nagyobb volt a bajnál, de akkor ígérte meg Megumi a kisfiúnak „Mindig vigyázni fogok rád!”.
Az évek múlásával azonban minden kezdett megváltozni. Megumi egyre furcsább lett, és egyre ijesztőbb. Még a kicsi Yanagi is látta, hogy valami nincs rendben, a szeretett nővérkéje más mind volt. És tíz évvel később beköszönt a tragédia.
Yanagi a sötétben kuksolt és egész kis testében remeget. A házuk mögötti kis élelem raktárban lévő asztal alatt bújt el, ahova a fenti ablakon besütő hold fénye sem ért el, így teljes volt a sötétség körülötte. Úgy hajnali négy körül járhatott már az idő. Jó fél órája ült görnyedve a földön, mégis úgy érezte, hogy már napok óta egy helyben van, a szája teljesen kiszáradt, a kicsiny kis ajkaiból vér csordogált, ahogy idegességében harapdálta. Szíve a torkában dobogott, ahogy lélegzetet vett.
„Miért velem történik ez…. anya…apa… növérkém…. Valaki segítsen” kiabálta volna magából ki, hogy az egész világ, de legalább a szerettei halják. De akárhányszor csak neszt halót odakintről, összerezzent és szinte levegőt sem mert venni. „Itt van, itt van, itt van” idegesítette magát, ahogy a neszeket meghallotta, majd hallgatta ahogy lassan eltűntek a messzeségben.
Apró kezeiben egy elhasznált tantot szorongatott, amelyet még apja használt a kifogott halak megpucolására. Igen Yanagi apja halászni is szokott néhanapján, és ekkor gyermekeit is magával szokta vinni, akárhogy sem volt ez Yanagi kedvére. De most valahogy mégis szívesebben lett volna abban a kis csónakban, vagy a kis fabódénál, ahol csendben szoktak üldögélni apjával. A kis tavacska ahova jártak tele volt hallal, de ez csak mellékes szórakozás volt csupán, mivel Megumi családjának semmiben nem volt hiányossága, nem érheti semmi baj, még csak 14 éves, az apja megvédi, majd később az helyes lány a faluból, aki mindig kacag és mosolyog azon, ha Yanagi ránéz.
Szemei azonban felvillantak, ahogy az ajtó hirtelen kitárult. Yanagi megszorította a kést a kezében, ahogy levegőt sem mert venni. Látta ahogy a beszűrődő hold fényében egy árnyék vetül az asztal elé, majd lassan léptek zajával karöltve egy mezítelen láb jelenik meg előtte. „Itt van, Itt van…. most megöllek, nem hagyom, hogy megölj te bandita, elvágom a torkodat… nincs más megoldás” határozta el magát, ahogy megszorította a kést minden erejével felkészült, hogy akármi történhet. Az árny hírtelen az Yanagi feletti asztal irányába fordult, mintha meghallotta volna a gondolatokat. Látta ahogy egy hüvelyk új jelenik meg az asztal lapja alatt, majd szinte lassítva látta, ahogy egy halvány álkapocs jelenik meg előtte. Sírva becsukta a szemét, majd elkiáltva magát kést előretolva kirontott az asztal alól.
Érezte ahogy ellöki az alakot, majd nekidőlnek a nádnak, ami a asztallal szemben volt felállítva. Kicsiny kis teste szinte rongybaba módjára repült le a testről, majd por és agyag hideg érzése járta át a vállait és állát, ahogy lassan kinyitotta a szemeit. Gyorsan az ellensége, a gyilkos felé nézett, azonban megkövülten látta ahogy a sötét alak őt nézi és semmi baja. De ami még ennél is megrázóbb volt, az ellenség akit meg akart ölni. Megumi a nővérkéje volt. Szavai megakadtak, ahogy ránézet, de a szemeiben nem gyűlölet, harag, hanem megnyugvás érződött.
- Nee-san tényleg te vagy. – dadogta, ahogy hírtelen felpattant és szinte beleugrott a lány karjaiba.
- Igen. Nyugodj meg már nincs semmi baj, a fosztogatókat már elmentek. Már biztonságban vagy. – mondta ahogy átölelte a nővérét és magához szorította. - én… én azt hittem hogy te is meghaltál, már órák óta téged kerestelek odakint… - mondta dadogva, ahogy ball keze megmozdult.
Megumi zokogó görcsöt kapva szorította öcsét, mintha el sem akarná soha engedné. Fejében ezernyi kérdés nyert értelmet. „Végig engem keresett, őt halottam odakintről, tőle féltem és megakartam ölni.” Gondolta ahogy kicsiny kis ajkait megmozdította.
- ÉN meg… meg akartalak ölni az előbb, azt hittem …- mondta ahogy hírtelen nem tudott megmozdulni, majd enyhe fájdalmat érzett csupán a nyakán. Érezte, ahogy a nyakából lassan vér kezd szivárogni, és a tompa fájdalom helyét lassan égető bizsergő érzés veszi át. Megpróbált felnézni de az izmai nem engedelmeskednek.
- Tudod Yanagi, én is meg akartalak ölni. - halotta a lány hangját , ahogyan lassan az oldalára dőlt.
Arca az anyag és vér keveréke áztatta, ahogy próbált levegőt venni, de mindhiába. Távolról csak annyit halott, ahogy Megumi ennyit mond neki:
- Ez a szeretett!- és szemei lassan fennakadtak. Azon az éjszakán halt meg mind ember.

Szellemi évek:
Sokáig nem járt azonban a földet magában. ott maradt azon a szent helyen, ahol meghalt. Sírt minden nap a szülei sírjánál és nem mert eltávolodni tőle. Egyedül érezte magát a nagyvilágban és félt minden apró kis nesztől melyet a sötétség hozott. Röghöz kötött szelemmé vált, aki azon a helyen vált volna Hollowá, ha nem mentik meg ettől a sötét és torz jövőtől. Egy Shinigami érkezett egyik nap és mesélt neki arról a világról, melyet a Soul Society-nek neveznek. Ahol nem lesz egyedül, találkozhat a szüleivel és ahol nem kell félnie a világ mocskától. Még azon az éjszakán egy másik helyen ébredt fel. Rukongai 15-ös körzetében ébredt fel és ott is élte az életét sokáig.
Az öreganyó aki befogadta sok gyerekkel együtt őt is, lassan olyanná vált mind a nagymamája. Gondoskodott róla és nevelte egy jobb élet reményében. Megtanította írni és olvasni és az évek úgy repültek mind hírtelen támadt szél, mely leveszi a sálat a nyakadról és egy fa legfelső ágára rakja csendben és lomhán. És lassan elfelejtett mindent a családjáról, minden a földi múltjáról lassan a feledés homályába veszett, kivéve az az éjszaka melyen meghalt és a nővére búcsú ajándéka. attól a naptól fogva, senkiben, még az öreg nagyanyóban sem tudod megbízni felhőtlenül. És az egyre sötétebb álmok lassan egy új élet hoztak el neki.
Minden éjjel ugyanazt álmodta. A fekete semmiségben áll és egy fehér fény egyre közelebb és közelebb ér hozzá. A kis világító pontból lassan egy test válik és a sötétséget felváltja a világosság. Egy kéz nyúl, hogy megérintse őt, de minden egyes alkalommal mikor a kezük összeolvadna a sötétség közébűk állt és elválasztotta őket. Hiába kiabált a fiú, a alak egyre csak távoldott míg nem maradt más belőle, csak egy kis világító gömb a távolban.
Minden éjjel, egy éven keresztül ezt álmodta és a könyvekbe bújva lassan rálelt az igaságra, hogy mit is lát és érez azon az estén. Rájött, hogy megvan a képessége, hogy Shinigami-vá váljon. Az akadémia jelentkezését pedig elsőre elfogadtál, bár egy olyan jobb módub környékről ,mind ahol ő is felnőtt ez nem volt ritkaság. És a tanulmányait elkezdve, elkezdte új fényben látni a világot.
Tanulmányi átlagának hála hamar a haladó osztályban kötött ki és ez nemhogy elbízokodotságra adott volna okot, hanem még jobban arra ösztökélte, hogy egyre magasabb szintet érjen el. Éjszakákat töltött a könyvtárban és a lehető legtöbb tudást szívta magába. Nem érdekelte, hogy milyen könyvet olvas, egyszerűen élvezte, hogy mi mindenre még nem jött rá és mi minden még nyitott kapu előtte. De nem hanyagolta el a testét sem. Kardforgató tudománya bár nem a legjobbak közé volt sorolható az osztályban, ő azon kevesek egyike volt, akik képesek voltak megizzasztani az osztály elsőit. És az össze képességének hála hamarosan őt is a lehető legnagyobb tehetségnek tartották, ami főleg fiatal korának volt köszönhető. Bizony. Alig töltött tizenöt évet Rukongaiban és máris a Shinigami akadémia egyik él tanulója volt. És hát nem volt meglepő a tanítóinak, hogy az iskola befejezése ellőt egy évvel már nevén volt képes szólítani a Zanpaktou-ját és még abban az évben felvételt is nyert a Gotei 13 egyik osztagába. De ő saját kérésére befejzet a tanulmányait és egy évvel később az Első osztag tagja lett.

//Bocsi, hogy a vége kcsiit rövid lett, de elfogyott a nafta... Amúgy lehetne gy olyan kérésem, hogy megadnátok, hogy a Shikai egyes támadásait milyen lélekenergia mellett használhatom... //