Hanashita Onitsura

*Mikor nekiállt gúnyolódni, a maszkkal, egy furcsa hangra lett figyelmes. Gyanakodva körbepillantott, de aztán egy pillanatra elsötétült minden. Mikor kivilágosodott, ismerős helyen találta magát. Magas emeletes házak tetejét látta, ameddig a szeme ellátott. Az épületek közt szűk utcák húzódtak. Az égen nem világított nap. De mégsem volt sötét. Mintha déli napsütés lett volna állandóan. Egy felhőt sem látott. A tekintete az ismerős arcokat kereste. A fejében visszhangzó mondatok alapján a belső lidércére tippelt volna. De valahol mélyen reménykedett, hogy Lidérckardot pillantja majd meg. Az ezüsthajú, kék szemű fiút, aki annyira hasonlított rá. A fehér és arany ruháiban. De tudta, hogy meglehetősen kevés az esélye annak, hogy a kardjának szelleme hívja így ide. Nem. Ez a belső lidérce lesz. Felkészült lelkiekben az újabb csatára a "negatívjával".*

*Hanashita, tekintve hogy készen állt a harcra félrevetődött a gömb elől. Volt egy olyan sejtése, hogy nem tenne jót az egészségének ha eltalálná. Gyorsan felpattant és az újonnan érkezettre pillantott. Gonoszul elvigyorodott. Bármennyire is vigyázott, a maszkból mégiscsak megszállta valami. De nem baj. A kardja nála van, és ez elég.*
- Te szegény pára. Anyukád nem tanított meg köszönni? *Gúnyolódott az ellenfelével. A választ, és a következő támadást várta. Felkészült bármire. Még azon is elgondolkodott, hogy esetleg az előbbi gömb hátba vágja. Nem ismerte az ellenfelét, így a legrosszabbakra készült.*

*Kissé meglepődött mikor meghallotta Arisa hangját. És ha ez nem lett volna elég, még nekiáll nevetni is. Elég is volt, hogy felbosszantsa. Előkapta a kardját. A penge hátrafelé nézett. Küzdőállást vett fel, és várta, mikor támad újra az ellenfele. Nem is kellett sokáig várnia. Ahogy a lövedékek közeledtek, ő maga is megindult. Az első elől felugrott. Elég ideig maradt a levegőben, hogy a második is elsuhanjon alatta. Nem volt ez elmondható a következőről. Alig ért a földre, már ugorhatott is félre. Egy hajszálon múlt, hogy el ne találja. Az első hárommal még boldogult, de ha élni akar muszáj lesz a többit is kerülnie. Nem ezzel foglalkozott. Az ellenfelét akarta elérni. Ha sikerül neki, akkor előbb a kardjával, csap az ellenfél felé, majd akár sikerül, akár nem megpördül, és egy második vágással próbálkozik. Ha nem jut elég közel, mielőtt bármi eltalálná, akkor a kardjával védekezik, és erősen reménykedik, hogy sikeres lesz.*

*Hátrébb csúszott a robbanás erejétől, de semmi komoly baja nem lett. Mikor újra felnézett, a védekezés után, felkészült a következő támadásokra. Az ellenfél kardként használta a másik kezét, de úgy tűnt a másik a robbanás közben megsérült. Nem is baj. Az első néhány ütés elől kitért, majd megpróbálta megakasztani a sorozatot. Előbb védekezett, de pontosan úgy, hogy ha minden jól megy az ellenfél keze lecsúszik majd a kardjáról, pontosan mellé. Így lesz elég ideje egy ellentámadás indításához. Ha sikerül a védekezés, akkor egy vágással próbálkozik az ellenfelének nyakánál. Ha a védelemről nem csúszik le a támadás, akkor ő maga ugrik ki alóla.*

* Lecsúszott a támadás. Remek lehetőség. Úgy látta elérkezett az idő, a végzetes támadásra. Egyetlen vágással lecsapja a fejét. Legalábbis, ezt tervezte.*
- Sikolts lidérckard. * Hadarta el vérfagyasztó hangon, majd megindította a kardot az ellenfél nyakához.*
- Lidércsikoly. * Üvöltötte teli torokból, és hatalmas lendülettel, minden gyorsaságát az ütésbe fektetve támadott. Még az utolsó pillanatban elmosolyodva sziszegett a fogai között.*
- Pusztulj!

// Shikai fentartása: 10 reiatsu //
// Lidércsikoly: 40 reiatsu //

* Hanashita döbbenten vette észre, hogy az ellenfele, immáron félkarú, de továbbra is él. Kis helyen próbálta kerülgetni a döféseket, majd hátrébb lépett, előre tartotta a pengét, és nagy lendülettel az ég felé emelte. Úgy rémlett neki, mintha, megkarcolta volna az ellenfelét, de ebben nem volt biztos. Elkiáltotta magát.*
- Sikolytisztító. *A támadás, azonnal elsült, nagy robbanást előidézve. Remélte, hogy az ellenfele, nem tudott elugrani előle.*

//Sikolytisztító: 60 reiatsu//
//Megmaradt reiatsu: 190//

* Hanashita leengedte a shikai formát, és elindult a remélhetőleg, már csak néhai ellenfele irányába. Nem tudta, hogy mi vagy ki volt az ellenfele, de nem is érdekelte, amennyiben legyőzte. Ha nem akkor sajnos kénytelen lesz tovább harcolni. Bár igencsak élvezte a dolgot. Rég volt ilyen jó ellenfele. Persze nem a legjobb, de az egyszerű lidérceknél lényegesen jobb.*
- Ha nem haltál meg, akkor ajánlom, hogy maradj ott. *Adta szinte parancsba. Már egész közel járt a törmelékekhez. Úgy látta itt j is lesz. Várta a fejleményeket. Ha meghalt, akkor a belső világában visszaáll majd a rend, és ő kettétöri azt az átkozott maszkot. Legalábbis reméli.*

*Fenyegető sziszegést kapott válaszul. Az ellenfele, igen látványos ébredéssel kelt fel. A robbanás elől hátraugrott, így nem érte komolyabb sérülés. A szemben álló csontfejű figurának hiányzott az egyik szarva. Gonoszul elvigyorodott.*
- Szegény pára. Letört a szarvacskád? Keresd meg szépen a törmelékben, én meg szaladok ragasztóért. *Gúnyolódott tovább. Egyszerűen élvezte, hogy az ellenfelét felbosszanthatja. Pláne, hogy ilyen erős az ellenfele. Most már, nem érdekelte, mi vagy ki áll vele szemben. Amíg van ereje, hogy harcoljon, addig ő jól érezheti magát. Ha meg eldurvulnak a dolgok, akkor rákapcsol. Megpörgette a kardját, megmozgatta a tagjait, ugrált egy párat, majd küzdőállást vett fel. A penge hátrafelé nézett.*
- Egész nap én támadjak? *Vigyorgott gonoszul.*
- Mutasd mit tudsz! *Integetett neki gúnyolódva.*

~ Végre megmutattad mi is vagy. *Gondolta magában ahogy arrébb vetődött a tollzápor elől. Nyilván ez egy támadás akart lenni, de annak nem a legjobb. Ahogy talajt ért, felpillantott az égre. Nem igazán látta az ellenfelét.*
- Na mi van galambom? Megijedtél? *Kiabált gúnyosan az égbe.*
- Hogy én hogy utálom a rejtőzködős csatákat. * Morogta maga elé, és felkészült, hogy a továbbiakban bárhonnan érheti meglepetés. Két dolgon járt az agya. Az egyik, hogy mi történt Arisával. Remélte, nem lett baja. A második, az ellenfele látszólag halott feje. Sejtette, hogy az még tartogathat meglepetéseket. Félresöpörte ezeket a gondolatokat, és minden porcikájával az elkövetkező támadásra összpontosított. Irdatlan nehezen tudta magát rávenni, hogy ezt tegye, hisz az agya imádott fecsegni, és pörögni, de most szüksége volt arra, hogy koncentráljon.*