Micurugi Hittori

Üdvözletem! Ők itt Mizune (Mizuné) és Sarpei (Sárpej)a kép sorrendjben:

Ők voltak gyermekkorom legjobb barátai. Én a Micurugi klánba születtem, akiknek vagyona jelentős, de rangilag és anyagilag közel se állt a nagy klánokhoz, mint például a Byakuyák. Soha sem éheztem, mindenem meg volt, de valahogy mégse minden. Mizune és sarpei nagyon kedvesek hozzám, és sokszor játszottunk együtt, de a többi fiúk, lányok? A többi klán tagjai lenéznek minket, és ez sokszor elszomorít. Gyakran öltöztem be utcai csavargónak és próbáltam elvegyülni az utcagyerekek között, de sosem sikerült. Valahogy mindig rájöttek nemesi származásomra. Talán a tusfürdő illata, vagy a puha, ápolt kéz az oka, nem tudom. Tény, hogy keseredésem mélypontra jutott. Az egyik nap, amikor szintén utca ruhában mászkáltam, egy csapat banditával találkoztam Rugonkai déli részében. Én messziről figyeltem az eseményeket. Akik állandóan visszautasítottak, az utcagyerekek a bandáktól fontos dolgokat lophattak, hogy kb. 20-25 rabló körbezárta őket. Én magam nem mertem segíteni, de amikor meghallottam fájdalomtól siránkozó hangjukat próbáltam bemesélni magamnak, hogy elég erős vagyok, hogy elbánjak velük. Futottam feléjük, ahogyan csak tudtam, de ahogy közeledtem egyre inkább magához ölelt a félelem. A bátorságom, az önmagamnak bemesélt illúzióm ripityára törött, de a Szándék mely lelkemet vezérelte társra talált, miközben a rabló banda észrevett és csépelő bottal, illetve szönyeg poroló pálcával akartak bántani. Ekkor érkezett tudtom kívül két testőr Shinigami. Apám rendelhette mellém, hogy vigyázzanak rám. De más társra is találtam én gyámoltalan kölyök Gengetura, a Zanpakutoumra. Amikor védekeztem miközben azt se tudtam mi az, amit fogok, azon a banditák eszközei kettényestek. A Shinigamik látványa miatt a rossz társaság hamar elszelelt. A szegény gyerekek meglepettséggel, és reménnyel a szemükben hálálkodtak a két katonának. A Shinigamik, pedig rám elégedetten néztek rám, és a kardomra. A további események egyenesen alakultak. Az akadémia tanulójaként folytattam életemet 10 éves koromba. Mizune és Sarpei nem az én osztálytársaim lettek, hanem a kitűnő tanulók között lebzselték a tudni valókat.
A kidouk terén elég béna vagyok őszintén bevallom, de amikor a dojoban tanultuk a kendot, szokatlanul örültem. A tiszta harctól kicsit meredeken felállt a hajam, jobban szeretem a piszkos harcot. Én úgy gondoltam, hogy sose korlátozom el magam csak a kard használatra. önmagamnak is fejlődnöm kell, nem szabad állandóan csak a kardomra támaszkodnom. A kardom fejlődhet, új technikákat tanulhatok, de ha önmagammal, a testemmel nem foglalkozom, csak szívhatok. Ezért volt az, hogy Aikido kezdetleges gondolat menetelét kiötlöttem a fejemben. Sokszor hívtam ki másokat kard nélkül, s magam a mester is felfigyelt a sikereimre. Pár hónap mulya egy érdekes helyre kerültem. Ninjákat képeztek ki a különleges személyek védelmének érdekében. Ez nagy lehetőség volt, hogy nem csak egyszerű Shinigami legyek, hanem klánom feljebb jutását is elősegítsem.
Miközben végeztem az elit katonák tevékenységét, folytatnom kellett az akadémiát. Kicsit rosszabb eredmények születtek eleinte, mert bele kellett rázódnom az egészbe, de egyre több kitűnő vizsgákat értem el az utolsó két évben. Az oktató bizottság bánta, hogy nem a kitűnő osztályba soroltak, de én viszont nem. Sok érdekes emberrel találkoztam és ismertem meg. Végre elérkezett a nap. A Gotei 13 kiválasztja a korosztályomból az új Shinigamikat. A számításaim jók voltak. Jól tettem, hogy a 8. osztaghoz jelentkeztem.

Páncél és a tekercs története

//Ezt még mindenképp megakarom írni, hogy tudják mi miért van. Üdvözletem.

1.-ig nem leszek gép közelben sajnos, de mindenképp játszani szeretnék az oldalatokon. //