Okumura Kazuki
Hozzászólások száma : 7
Kor : 28
Regisztrált : 2012. Oct. 23.
Karakterlap
Reiatsu:
    (265/50000)
Démonmágia:
(10/50000)
 | Tárgy: Okumura Kazuki  Hétf. Okt. 29, 2012 11:18 am | |
| Név: Okumura Kazuki
Nem: Fiú
Kaszt: Shinigami
Osztag: 6
Kor: 17 évesnek néz ki, de 20 éves.
Kinézett: Hosszú fekete hajam, és kék szemem van. Kicsit vékony vagyok. Szeretek fekete kimonóban járkálni, ám a póttestben inkább barnás kardigánban járok.
Jellem: Szeretek barátkozni, ám közben egy kicsit félénk vagyok. Nem szeretek harcolni, ám ha rá kényszerítenek, vagy pedig egy gyenge lelket, vagy egy barátomat megtámadják, akkor a végsőkig küzdök. Szeretek az embereken és lelkeken segíteni. Nem gyűlölök senkit, beleértve az Arrancarokat sem. Sokat edzek, hogy egy nap erős legyek és mindenkit meg tudjak védeni.
Zanpakutom: Hi Kami/Tűz Isten
Sima alakja: A szokottnál nagyobb méretű kard, aminek a markolata olyan mint egy kereszt.
Shikai:
Hívószava: „Égesd porrá tűz isten” (Ezután a kardom lángba borul, és megégeti azt amihez hozzá ér)
Képességek:
Hi Kyuu/Tűz golyó
Amikor ezt használom, a fegyverem az ellenfelem felé fordítom, mely kilő egy nagy és gyors tűzből álló gömböt.
Kaen
Mikor az ellenfélre fordítom a fegyverem, egy lángörvényt küld felé.(Bár ennek még nem vagyok a teljes ura, néha engem is megéget)
Előtörténet:
Valaki sír.... érzem, hogy az arcomra cseppen valami majd az ismeretlen arcomra teszi puha arcát, s közben szólongat valakit. Körülöttem minden csupa homály... megpróbálnék megmozdulni, de nem tudok. Érzem, hogy a testem minden porcikája fáj.... Majd a sötétség. Végül egy sötét helyre kerültem... Körülöttem emberek mozogtak... Majd egy nap egy fekete kimonós személy állt elém.
- Most már megpihenhetsz! - Mondta, majd mindent eltűnt körülöttem. Felébredtem. Valami furcsa helyen voltam, és miután felkeltem, azonnal megtámadtak. Ám a testem magától mozgott és sikeresen kikerülte a támadást.
- Miért támadtál meg? – Kérdeztem. Ekkor még nem értettem, hogy mi folyik körülöttem. Az idegen megfordult, és elmosolyodott.
- Milyen szerencsés vagyok… Úgy látszik egy újoncot fogtam ki! – Mondta boldogan, majd elővett egy kést, és nekem futott, ám mielőtt még elérhetett volna, hirtelen valaki egy nagy fakarddal elém ugrott, és kiütötte a kezéből a kést, majd jól fejbevágta, mire elájult az idegen.
- Jól vagy? – Fordult felém. Egy velem körülbelül egykorú fiú állt velem szemben. Haja fekete rövid, szeme zöld, és eléggé vékony volt.
- I… Igen jól vagyok! – Mondtam döbbenten. Nem értettem, hogy még is mi folyik körülöttem.
- Jobban kéne vigyáznod… ez egy veszélyes hely! Szerencséd, hogy épp erre jártam! De most megyek, – Mondta, majd indult volna el, ám megállítottam.
- Várj! Miért mentettél meg? – Kérdeztem.
- Mert nem tudom elnézni, hogy a gyengéket megtámadják, és megölik… Egyébként mi a neved? – Kérdezte érdeklődve.
- Hát… öhm…. Nem tudom. Azt se tudom, hogy hol vagyok! – Mondtam, majd láttam, hogy eltűnődik.
- Értem… Szóval csak most érkeztél a Rukongaiba! Az én nevem Okumura Ren! Örvendek a találkozásnak! De ha most nem haragszol, akkor indulok…. Sok dolgom van még! Ha akarsz követhetsz… Nem tudom, miért de úgy érzem, hogy még a hasznomra lehetsz! – Mondta majd elindult. Kicsit vártam, ám tudtam, hogy döntenem kell. Utána futottam… és így kezdődtek a kalandjaink.
1 Évvel később.
Én és Ren már egy éve, hogy találkoztunk. Azóta sok kemény harcot és kalandot éltünk át együtt. Búvó helyünk egy romos épület volt. Sokszor szoktunk a tetőn pihenni, úgy ahogy most is.
- Már egy éve, hogy testvéremnek fogadtalak, és együtt kalandozunk Kazuki. – Mondta.
- Igen bár a nevemet még mindig szoknom kell… (Kazu = a sugárzóval , ki= remény)
- Heh… Szerintem igazán szép a neved… „Okumura Kazuki” igazán jó név! – Mondta, majd elmosolyodott.
- Régen magányos voltam…ám hála neked már nem vagyok az. – Mondta, majd becsukta a szemét.
- Kazuki… Szeretnék Shinigamivá válni! – Mondta, majd felém fordította a fejét.
- Te nem akarsz azzá válni?
- Nem tudom…. Még nem nagyon láttam Shinigamit… - Mondtam, majd elgondolkodtam. Azt mondják, hogy a shinigamiknak nagyon jó életük van. Biztonságosan élnek Soul Societyben, ráadásul még rendes pihenő helyük van…
- Most inkább ne foglalkozzunk ilyeneken inkább aludjunk! – Mondtam mérgesen, majd befordultam. Nem akartam Rent elveszíteni… Ő volt az egyetlen családom… Bár ekkor még nem tudtam, hogy mit hoz a sors.
1 héttel később.
Ren haldoklott. Folyamatosan ömlött belőle a vér.
- Ren… Kérlek maradj velem! – Suttogtam könnyes szemmel. Megfogtam a kezét.
- Sajnálom… az én hibám, hogy ez történt! Ha hallgattam volna rád akkor ez nem történt volna meg! – Mondtam sírva, mire Ren nagy nehezen felemelte a kezét, és finoman fejbecsapott.
- Nyugodj meg! Ez nem a te hibád! – Mondta, majd fájdalmasan felnyögött. Már nem sok ereje maradt. Tudtuk, hogy mi fog történni, de én nem akartam elfogadni ezt.
- Áhj… pedig olyan sok dolgot megakartam csinálni! *Köhög* Még olyan sok mindent nem vittem véghez… - Rám szegezte a szemét.
- Neked kell ezeket véghez vinned… Legyél Shinigami.. Védd meg a gyengéket…. És a legfontosabb.. * Köhög* Válj erőssé… - Mondta, majd a légzése elált. Ren itthagyott…. Egyedül.
Fél évvel később, az Akadémián
- Okumura Kazuki! – Hangzott a hang.
- Jelen! – Üvöltöttem, majd leültem. Már vagy fél éve, hogy felfedeztek a Shinigamik, és azóta itt tanulok. Már a saját Zanpakutom is megvolt, bár sokszor elkerülnek, mert a szokásosnál nagyobb a mérete. (Talán félnek tőlem... Nem tudom) Végre vége volt a kidou tanulásának az órája. Ezután folyóson mentem… egyedül és magányosan. Annyira nem törekedtem, hogy barátkozzak, ide csak tanulni jöttem.
1 évvel később.
Már másfél éve, hogy itt vagyok az Akadémián. Azóta sokat edzettem, gyakoroltam (bár megjegyezném, hogy a Kiduokból eléggé béna voltam, ám a Shunpóbol, és a vívásból én voltam a legjobb.) Épp mentem a folyosón (az egyik kedvenc órám jött, a vívás) amikor is láttam, hogy kint 5 velem egykorú bánt egy kisebb évfolyamba járó lányt. Sóhajtottam egyet, majd kinyitottam az ablakot, és kiugrottam. (Azt tudni kell, hogy a földszinten voltunk) Végül oda Shunpóztam az egyik fiú mellé, és kardomat a nyakára szegeztem.
- Enged el! - Suttogta neki. Ekkor felismertem, hogy pont az egyik legjobb tanulóhoz nyomtam a kardom. Akechiről azt kell tudni, hogy igen erős, jól tanul, igen gonosz, és hát.. ismeri a Zanpakutoja nevét... Magyarul használni tudja a Shikait. Elmosolyodott.
- Áh szóval a nagy Zanpakutos fickó... hogy is hívnak? Okumura... Kazuki! Igen, Okumura Kazuki, kérlek tűnj el.. - Ekkor az arcát közel teszi hozzám - Vagy téged is szétfoglak verni, úgy ahogy vele is tervezem! - Mondta, majd a fiúra nézett. Ezt a figyelmetlenséget kihasználva egy hatalmasat ütöttem az arcába, mire elesett. A másik négy fiú ekkor előhúzta a kardját, és felém futottak. Róluk azt tudtam, hogy nem nagy vívó bajnokok, sőt a shunpóhoz sem értenek ezért könnyen elvertem őket. Ekkor Akechi felállt.
- Elegem van a játékból.... Bara appu shindaisha chamen! (Kelj fel alvó tündér!) - Mondta, majd a kardja helyén egy hatalmas ostor jelent meg nagy tüskékkel, és felém hajította. Olyan gyors volt, hogy alig tudtam ellene védekezni. (a vállamat így is eléggé elérte a támadás) Fájdalmasan kiáltottam, majd kardomat magam elé szegeztem, és vártam, hogy támadjon. Ekkor elkezdett futni, és megint felém hajította az tüskés ostort. Védekeztem, ám ekkor elkapta a csuklóm. Éreztem, ahogy felsérti a tüske.
~A francba? Most mit tegyek? ~ - Gondolkodtam. Ekkor az egyik fiú hirtelen a hátam mögül támadott. A támadása kis részben eltalált (egy nagyobb sebet ejtett a hátamon, ám az nem volt hála istennek mély) Ám elvesztettem az egyensúlyom, és hasra estem. Már keltem volna fel, ám ekkor a tüskés ostor a hátamnak csapódott.
- Így jár az, aki megtámad! - Mondta nevetve. Nagy nehezen sikerült négy kézlábra állnom, ám az újabb csapástól megint összeroskadtam.
~ Nem... lehet..... nem tudom legyőzni! Nem tudok én megvédeni senkit se! ~ Gondoltam magamban, majd behunytam a szemem.... hirtelen elhalkult minden. Kinyitotta a szemem... és ekkor egy gyönyörű tájat láttam meg. Felálltam, és körülnéztem.
- Gyönyörű igaz? Mondta egy ismeretlen hang. Megfordultam. Előttem, egy gyönyörű, hosszú fekete hajú, kék szemű nőt. Elmosolyodott, majd elment mellettem.
- Mióta akartam már ezen a helyen találkozni veled! - Suttogta, majd megfordult.
- De most térjünk a lényegre... Nincs sok időnk - Mondta, majd belenézett a szemembe.
- Erőt akarsz? - Kérdezte.
- Igen azt akarok! - Válaszoltam.
- Meg akarod védeni azokat akiket szeretsz?
- Igen meg akarom!
- Hát akkor mire vársz? - Suttogta, majd a fülemhez hajolt... és bele suttogott...
Akechi már megint támadott volna, ám ekkor sikeresen elgurultam előle, majd felálltam.
- Le foglak győzni! - Mondtam, majd a kardomat megfogtam, és a két kezembe fogtam.
- Égesd porrá tűz isten - üvöltöttem, majd pár másodpercig semmi... és ekkor hirtelen a kardom körül tűz jelent meg.
- Győzni fogok! - Mondtam, mire ő ekkor lesújtott az ostorral és rátekeredett a kardra.
- Ez nagy hiba volt... - Suttogtam, mire az ostor elkezdett égni.
- Úgy látom, hogy kicsit gyúlékony... - Suttogtam, majd elkezdtem futni felé. Már a kardomat felemeltem, és készültem volna a végső támadásra... Ám ekkor az egyik tanár elkapta a karom.
- Most már elég... - Suttogta, majd egy akkorát ütött belém, hogy elájultam. A szobámba ébredtem fel. A sebeim be voltak kötözve.... Végül oldalra néztem, és láttam, hogy az a lány van ott, akit megvédtem. Épp aludt.
- Héj! - Mondtam neki, mire ő felébredt.
- Sajnálom... elaludtam...
- Mennyit aludtam? - Kérdeztem.
- 5-6 órát... - Mondta, majd meghajolt.
- Köszönöm, hogy segítettél rajtam... - Mondta, majd megint meghajolt. Értetlenül feküdtem előtte.
- Ne köszönd meg... Szívesen segítettem! Egyébként az én nevem Okumura Kazuki! - Mondtam, majd erre kiegyenesedett az ismeretlen.
- Elnézést... Az én nevem Kagami Naomi - Mondta, majd még egyszer meghajolt.
- Miért bántottak téged? - Kérdeztem érdeklődve. Naomi szomorúan lenézett.
- Tudod, én egy szegény családból jöttem... Ráadásul nincs nagy erőm... Ezért sokan kikezdenek velem. Egy valamihez értek az pedig a gyógyítás.. Ezért is fogok csatlakozni a 4-es osztaghoz! - Mondta komoly arccal. Majd elpirult, amikor is elmosolyodtam.
- Ezek szerint te gyógyítottál meg? - Kérdeztem. Félénken bólintott.
- Ez a legkevesebb... - Suttogta vörösen.
- Köszönök mindent... De most már nem akarlak zavarni, még pihenésre van szükséged... Viszlát! - Mondta, majd elakart indulni... Ám ekkor megállítottam.
- Várj... Van egy ötletem, hogy hogyan tudnának téged békén hagyni.... Egyezzünk meg abban, hogy én megvédelek, míg te begyógyítod a sebeimet! - Mondtam neki. Naomi nem akart hinni a fülének.
- Nem akarom, hogy többet megsérüljön... - Mondta, majd már elment volna, de még mindig nem engedtem el.
- Én meg nem nézem, el hogy más szenved... - Mondtam, majd komoly arccal rá néztem. Végül a Naomi nagy nehezen bele egyezett.
Így történt, hogy megszereztem az első barátomat az akadémián.
Fél évvel később
- Okumura Kazuki! Ideje indulnia! - Üvöltötte a tanár. Elmosolyodtam. MA van a NAGY nap. Fekete kimonóm tökéletesen illeszkedett rám. Felcsatoltak a hátamra a kardom. Ideje indulni. Miközben mentem a folyóson, Naomi is csatlakozott hozzám. Végül amikor a kapuhoz értem megálltam, és ránéztem. Ő is megállt, ám elrejtette az arcát. Tudtam, hogy sír, ehhez rá se kellet néznem. Rátettem a fejére a kezem és összeborzoltam a haját, mire ő felemelte a fejét.
- Miért nem maradsz még egy évet? - Kérdezte könnyes szemmel.
- Úgy érzem, hogy már készen állok erre.... előbb vagy utóbb így is, úgy is sor került volna erre. Ráadásul most előbb elvégezhetem ezzel az iskolát és csatlakozhatok a Gotei 13-hoz.- Mondtam neki mosolyogva. Megfordultam, és már indultam volna, ám ekkor megfogta a kimonóm. Megálltam, és láttam, hogy felém tart valamit.
- Mivel nem leszek melletted, ezért kérlek fogad el ezt... Biztos, hogy hasznát fogod venni... - Mondta szomorúan. Ekkor megöleltem.
- Még találkozunk... - Suttogtam, majd elindultam.
- Viszlát Naomi.... - Mondtam közben....
- Vár rám az osztagom.....
A hozzászólást Okumura Kazuki összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Nov. 02, 2012 8:02 pm-kor. | |
|
