A híres Karakura Pláza

*Mostanában elég jól megy a sorom. A napirendem helyreállt, végre tudom mikor kell mennem dolgozni, mikor van szabadnapom és, hogy mikor mehetek iskolába. Már régen történt bármi "túlvilági" esemény. Miután találkoztam a maszkos shinigamival, Senshivel, megígértem magamnak, hogy elmegyek Urahara-hoz egy alapos információ kikérdezéshez, de erre valahogy még nem jutott időm. A rémálmaim is vissza-visszatérnek, így elég keveset alszok éjjel, de még szerencse, hogy az emberek feltalálták az energiaitalt, ami úgy tűnik tényleg hatásos. Ezen a szép mai napon egy kis kikapcsolódásra vágytam, így jutottam el a plázába. Gondoltam megnézem mit adnak a moziban, de valami kedvemre valót nem találtam. Semmi sem fogott meg igazán, ezért az üzleteket kezdtem járni. Végül nem vettem semmit egy félliteres üdítőn kívül, amit az étkezők előtti asztaloknál iszogattam meg lassacskán. Kora délutánra meg is untam a vásárlásnak alig csak nevezhető gyaloglást és megindultam kifelé az óriási zsúfolt épületből.

*Sokáig nem kötött le a bevásárlás így valamit gyorsan ki kellett találnom. Végül a hazabotladozás mellett döntöttem, utána pedig egy alapos tusolás. Persze ahhoz előbb haza is kell érnem. A járkálás közben az érzékeim vészriadót fújtak. Elfogott az érzés, hogy valaki a hátamba mélyeszti a tekintetét, de különösebben nem akartam fontosnak tulajdonítani, hiszen egy olyan helyen vagyok ahol mindenki megbámul mindenkit. én is sokszor végigméregetem a körülöttem lévőket és sokszor látok furcsa alakokat. A kis plázacicák tűntek fel itt legtöbbször, akiknek miniszoknyájuk alól a fél seggük kilátszik és azon nyávognak, hogy melyik szín az új divat. Néha még az idősebbek is feltűntek, akiket soha nem tudtam besorolni, hogy miért jöhetnek ide, de a szerelmespárok ugyancsak gyakori jelenségek voltak. Őket sokáig nem szoktam nézni, hiszen senkit nem érdekel milyen mélyen nyomják le egymás torkába a nyelvüket. A többi stílust már meg sem említem, egyszóval a plázában bárki megtalálható. én lassacskán elérem a kijáratot, ami hamar ledöbbent. Senki sincs ott. Se ki, se be nem jár senki. Egy vállvonogatással hamar elintézem a dolgot, bár a gondolatomnak hangot is adok.
- Ez furcsa.

*Hamar elkiabáltam a dolgokat. Már eleve gyanús volt, hogy senki se közlekedett az ajtón, ezért felkészültem, de még így sem tudtam kivédeni, azt ami történt. A kijárat mintha beszorult volna, ráadásul a legrosszabb helyzetben. A menekülési utamat itt el is dobhattam, csak lélekalakban lett volna esélyem a szökésre, de hogy a lélekcukorkát bevegyem azt biztos nem engedte volna a kiformálódott alak. A mellkasomon keresztül jelent meg, amitől először nagyon megijedtem, de mivel nem éreztem fájdalmat, így megnyugodtam, hogy nem belőlem jött ki. Sehova nem tudtam besorolni a jelenséget, de ez volt a legkisebb problémám. Ember alakja volt ugyan, de ez annál sokkal sápadtabb volt. Talán a halottak se ennyire szürkés-fehérek. A cowboykalap miatt először nem láttam az arcát, de amint feljebb lökte azt már kivehetőbb volt. A ruhája végtelenül fekete volt, már-már azt hittem elnyeli a nap fényét. A szemére is ugyanez vonatkozott. Semmi emberi nem volt azokban az elragadóan éjfekete szemekben. Az hogy hidegvérrel megöljön valakit biztos nem jelentett gondot. Csak ezek után vettem észre azt a mosolyt amit nekem szegezett. Ahogy mondtam semmi érzelem, egy tökéletesen erőltetett mosoly volt. Ettől sem könnyebbültem meg és ezt csak fokozta a hörgése. Ha lett volna merszem biztos megkérdeztem volna, hogy asztmás e, de ez nem az a pillanat volt. Biztos látta rajtam, hogy nem a legkellemesebb helyzet nekem. Az eszem még mindig csak azon az egy kérdésen járt “Mi ez?”. hangtalan léptekkel suhan közelebb felém, amit én nem tolerálok. A nevem hallatán még jobban gyülemlett a feszültség és a félelem. Összehúztam a szemöldököm és minél jobban összeszedtem a maradék bátorságomat. Egy hatalmas nyelés, mély levegővétel.*
-Honnan tudod a nevem?
*Nem tűnt öregnek, sőt inkább fiatalnak, viszont a hangja nem erről árulkodott. Körülbelül középen álltam az elzárt területen így a furcsa szerzet körül tudott járni. Amíg ő velem volt elfoglalva, addig én az emberek miatt kezdtem aggódni. Szerencsére az ajtó félig üvegből volt így láthattam őket, de a látvány lesokkolt. Egyik sem mozdult. Eddig azt hittem, hogy az ajtó állt le, de ez után nyilvánvaló volt, hogy az időt fagyasztotta be. Nem tudtam visszafogni magamba a döbbenetem így halkan jegyeztem csak meg.*
-Hogyan?
*Mikor végre újra előttem állt a furcsa alak hátrább tettem egypár lépést, amíg el nem értem a menekülés útját. A távolságtól jobban tudtam hallgatni a józan eszemre. A következő mondatai ugyancsak megcsapják a fülemet. nem akartam semmit elhamarkodni jobban érdekelt, hogy egyáltalán mivel állok én most szemben.*
-Mi vagy te?
*Egy csomó kérdést feltudtam volna tenni “annak”. Az a szomorú és melankolikus kisugárzása illett az öltözködéséhez. A hangja mintha megrezegtette volna az egész épületet e mellé párosult még a hörgés.*

A "jelenség", széles vigyort növeszt. Még mindig átjárja a keserűség, de valahogy mégis más. Arra, hogy honnan tudja a neved, nem is válaszol. A második kérdés már jobban meglepi. Főleg az ahogy elhátrálsz tőle. A melankólia ami eddig körüllengte, most elmélyül. Szomorúvá válik a tekintete. Hátrébb libben, és megáll az ajtó másik oldalán.

- Tudom a külsőm elég rút, de nem vártam, hogy egy harcedzett halálisten így reagál majd. - Közli szomorúan. - Magam sem emlékszek már a nevemre. De mások úgy neveznek "Faust". Régóta járom már a ti világotok. Azelőtt a Lelkek világában bolyongtam, még korábban pedig Hueco Moundo sivatagát jártam meg. Ám nem vagyok Lidérc. Sem Halálisten. Remélem megérted, hogy létem és eredetem még számomra is homályos. Annyi bizonyos, hogy A Tiszta lelkek városából indult útjára hosszú életem. Azóta fantomnak nevezem magam, de nem tudom mi is vagyok. Ám jelenleg, ez nem is számít. Most nem ezért kerestelek fel. Ajánlatom van számodra. - Közli, majd mély levegőt vesz. - A feladat, amennyiben elfogadod, számtalan veszélyt rejt majd. Ellenségeket. És egy tárgyat. Egy furcsa tárgyat melynek az ereje meghaladja még egy kapitányét is. Nem más ez, mint a lélekkocka. Állítólag a hozzád hasonló szökött halálistenek fejlesztették ki, annak érdekében, hogy megnyissák a Sikolyok Völgyének nevezett helyet. Megnyissák, és ezzel a kockával örök életűvé tegyék. Ez lenne annak a világnak a magja. Képes a reiatsu elnyelésére. Rengeteg lelket mészárolt le ennek érdekében a magukat Viharok árváinak nevező társaság. És ahogy az ereje egyre nő úgy válik egyre veszélyesebbé. De sajnos ezt a lelkek világa nem gondolja veszélyesnek. Majd csak akkor jönnek rá, mikor késő lesz. A segítséged kérem. Segíts nekem megszerezni és elpusztítani a kockát. - Magyarázás közben a hangja erőt, és nyugalmat sugároz. Érzed rajta, hogy fontos számára a feladat.

Hogyan döntesz? Elfogadod az idegen ajánlatát? Vagy meghátrálsz? Mindez csupán rajtad múlik. Itt az idő dönteni.

*A magyarázata teljesen ledöbbent. Szó nélkül hallgatom végig az érdekes történetet, de választ adni már kevésbé tudok. A vigyorára okot adni nem igazán tudtam, viszont az meglepett, hogy ennyire szomorú. Szinte érezhető volt a levegőben, már majdnem tapintható. A megjegyzése, miszerint én harcedzett vagyok belül egy fájdalmas tényt hozott elő.*
~ Már nagyon rég azoknak az edzéseknek. ~
*Gondoltam magamban, de ennyivel nem volt vége. Egy ajánlatra tért rá aminek se füle se farka nem volt. Semmi bizonyíték nincs, hogy amit beszél az igaz lenne.Egyben viszont biztos lehettem, ez valami új, valami más mint a lidércek és a shinigamik. A tárgy hallatán először a lélekbontó jutott az eszembe, amit most Aizen használ, az arrancarok gyártására. Kísérletezik velük, hogy minél többet és erősebbet hozzon létre. Hogy ez pontosan mire jó neki még nem tudom, ez is rajta volt a listámon a többi rengeteg dologgal együtt, amit meg kell kérdeznem Urahara-tól. A többinél már tényleg teljesen elszakadt a cérna. Semmi értelme nem volt a mondatainak. Látszott rajta, hogy aggódik és fontos neki de ez nem változtatott a tényen.*
- Várj! én…szerintem rossz embert keresel. én…- erősködtem tovább. Nekem ez már túl sok volt megvoltak a magam problémái is. – Még csak erős sem vagyok.A szökésemnek oka volt, honnan gondolod hogy segíteni akarok a Lelkek Világán? Meg amúgy is a szökött halálistenek minek fejlesztettek volna ki ilyen erős tárgyat! Egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy a Sikolyok Völgyébe mennyek és ha sikerülne is mi történne? Nem pusztítaná el az egész dimenziót úgy ahogy van? és kik ezek a Viharok árvái?
*Zúdítottam Faustra a összes lehetséges kételkedő kérdést. Számomra fontosak voltak, hisz ha bele is mennék tudnom kell a részleteket. De félek úgysem sikerülne és bele is halnék, vagy másokat kevernék bele a bajba. A neve furcsa volt valahogy ismerős, de az istenért se akart az eszembe jutni, hogy honnan.*

A kérdészáporod már az ő figyelmét is felkelti. Feljebb löki a kalapját, majd közelebb lebeg. Mélyen a szemebe néz, aztán újra végigmér.

- Nekem erősnek tűnsz. Ám ha félsz hogy harcban alulmaradsz, szerezz magad mellé társakat. - Javasolja. - Ami a feladatot illeti. A Viharok árvái egy szökött halálistenekből álló csoport. Összesen hatan vannak. Talán nem a szökött kifejezés a legjobb. Száműzöttek ők. Így gondolom már érthetőbbnek találod a motivációjukat. A Sikolyok völgye felemésztené a Lelkek világát. A helyet ahonnan száműzték őket. Ugyan a tervük még kezdetleges, jobb lenne elébe menni. Jobb lenne, mint várni amíg a Lelkek világa előrukkol valami hatalmas ötlettel, mikor már késő. Lehet hogy te sem szívleled őket, de talán az Emberek világa megérdemelné, hogy megvédjük. Gondolj bele, ha a tervük beválik, akkor ennek a helynek sem lesz maradása. Előbb apokaliptikus körülmények lépnek majd fel, aztán az egész elpusztul. Magáról az ellenségről egyenlőre csak annyit, hogy sértettnek érzik magukat. Vérig sértődtek mikor a Lelkek világa száműzte őket, állítólag olyanért amit nem követtek el. Sértettségük átcsapott fanatikus vágyba, hogy elpusztítsák régi otthonukat. - Magyarázza, majd visszahúzódik. Egészen az ajtó túloldaláig. Még utoljára rád villantja a keserű mosolyát, aztán megszólal.

- Ha vállalod a feladatot, akkor este gyere vissza. Sötétedés után Itt foglak várni. Keress társakat, ha nem vagy biztos magadban. Remélem eljössz. - Mondja, majd belefolyik a padlóba, és teljesen eltűnik. Ezzel együtt az idő is újjáéled. Megmozdul a forgóajtó. Az emberek akik eddig megfagytak, most újra mozogni kezdenek. Észre sem vették ami veled történt. Faust, pedig mintha sosem létezett volna számukra.

Ám a furcsa lény mondatai még mindig a fejedben cikáznak. A furcsán megfogalmazott mondatok. A még furcsább ajánlata, és nem mellesleg a kisugárzása. Mind mind csupa baljós jel, ám a szándékai mögött nem fedezel fel hazugságot. A magyarázata, s a logikája (Már ha van neki) alig elegek ahhoz, hogy bármi egyebet kideríts. A mondatai nem igen alkotnak egységes egészt.

Ahogy megindulsz, az ajtóval együtt, megpillantasz a földön egy olyan kalapot ami Faust-on is volt. Pont ugyan olyat. Vagy talán ugyanazt. Nem tudni. Egy azonban bizonyos. A döntés rajtad áll. Társakat keresel és visszatérsz este? Vagy netán egyedül vágsz neki a kalandnak? Esetleg meghátrálsz, és elkerülöd a baljós figurát?


Első felvonás: Faust meséje

*A furcsa alak meséje először nem hat meg, majd ahogy jobban kifejti már sokkal veszélyesebbnek tűnik. A kérdéseimre közelebb jött hozzám a…a…az “idegen”, ami nem tetszett. Nem tudhattam mire számíthatok tőle így ösztönösen hátrébb léptem volna ha lett volna hova, így csak még jobban a falhoz préseltem magam. Végül kiderült nem akar bántani és kicsit elengedtem a paranoiás reflexeimet. Odafigyeltem a szavaira. Bitang nagy hazugságnak tűnt először, de ki találna ki ilyen szadista füllentést és egyáltalán minek? Ebből a következtetésből már biztos is volt, hogy nem hazudik. Ha jól emlékeztem, akkor a Sikolyok völgye egy olyan dimenzió, ahol az üres, emlék nélküli lelkek gyülekeztek, vagy ilyesmi. De az, hogy halálistenek is éljenek ott, olyanról még nem hallottam. Az okuk, hogy elpusztítsák azt a világot viszont jogos, de ettől még ugyanolyan gonosz. Az Emberek világa tényleg megérdemli azt, hogy létezzen, hogy ne pusztítsák el. Annyi hasznos és jó dolgot találtak fel és olyan élettel telik. A shinigamik elfecsérlik az idejüket, mert az életük hosszabb. Félnek kimutatni az érzéseiket. Az embereknek ezernyi életet kell leélniük egy emberöltő alatt. Minden fájdalmuk mélyebb, minden örömük izzóbb, mint a halálisteneké. Viszont mink láttuk azt, amit ők csak a haláluk pillanatában ismerhetnek meg. Faust visszahúzódik amiből én nem sejtek jót. Választási lehetőséget ad, ami csak még jobban megbonyolítsa nekem a helyzetet. Még mielőtt felszólalhattam volna már el is tűnt és az idő újra megmozdult. Az emberek újra a dolgaikra indultak és az ajtó is megmozdult. Olyan hirtelen jött az egész, hogy majdnem el is estem egy helyben. Ekkor láttam meg a földön a kalapot. Még mielőtt kiléptem volna az ajtón gyorsan felvettem. Fájt volna miatta a szívem, ha összetapossák az emberek, azért nem könnyű megcsinálni egy olyan kalapot. Emlegetett valami társakat is. Ezzel az a baj, hogy akiket itt ismerek és erősek azoknak más dolguk van. Akemura Senshit alig-alig ismerem és így is elég problémája van. Onitsura most Aizennek a talpát nyalja bár még máig nem fogtam fel, hogy pontosan mi is a célja ezzel na és ott van Dai. Dream Dai-t még mindig nem láttam, így az is kihúzva. Maradtam én. Egyedül. Ha bele is vágok az egészbe ugyanott vagyok. Hat, valószínűleg erős shinigamival szemben esélyem sincsen. Ezen még egy jó alapos kiképzés sem segíthetne már. Faust mondataival a fejemben és kalapjával a kezemben indultam addig is hazafelé. Az egész kicsit homályos volt még. Ha este vissza is térek biztos kifaggatom a furábbnál-furább alakot. Még az is lehet, hogyha most megmentem a két-három világot akkor később legenda leszek. Persze, ahhoz előbb meg kell halni, hogy valaki legenda legyen.*

Meglepődsz a hirtelen változástól. Majdnem el is esel, de nem jelent gondot az egyensúlyod megőrzése. Még akkor se, mikor lehajolsz a kalapért és a forgóajtó majdnem eltarafálja a hátsó feled. Szerencsédre csak majdnem. Javában hazafelé sétálsz már, mikor furcsa dologra leszel figyelmes. A kalapból Faust-hoz hasonló lélekenergia szivárog. Bár nem pont ugyanolyan. Sőt, ennél is érdekesebb dologra leszel figyelmes. A kalap hátuljára ugyanis, amely jelenleg feléd néz, két apró gombszem és egy mosolygós fehér száj lett felvarrva. Ez még mind nem is lenne annyira izgalmas, csupán piszkosul nevetséges, és idétlen. Hanem ami ezután következik. Meghallod ugyanis, hogy a kalap HORKOL! Sőt mi több, a séta folyamán fel is ébred a látszólag mély álmából. Rád pislog bágyadtan, és ekkor már érezheted, hogy a környezeted mintha kezdene lassulni. A buszok. Az emberek, a madarak. Mi több a szél is lassabban simogatja a bőröd. Amint a két szemecske teljesen kinyílik és a kalap varrott szája hatalmasat ásít, egyszeriben megfagy az idő. Pontosan ugyanúgy, mint amikor Faust-al beszélgettél. Látod amint egy galamb megfagy felszállás közben. Az idős nénire ugró hatalmas kutya már kiöltötte a nyelvét, hogy megnyalogassa, a legalább hetven éves és pont ilyen szögben álló nőt. A póráz másik végén vékonya lány áll, és látszólag a kutya sétáltatja őt. Egyszóval érdekes képek tárulnak a szemed elé. Ám a kezedben lévő fekete fejfedő még így is izgalmasabbá válhat, ahogy vékony hangon hosszan, kétségbeesve felsikolt.

// Bocs a rövid postokért. Csak nem akarok egyszerre sok történést leírni. Szeretném ha a játékos alakítaná a történet továbbmenetelét.//

*Akik az ajtón kívülről esetleg éppen rám pillantottak, azok valószínűleg teljesen bolondnak könyveltek el. Lehajolni egy forgóajtóban nem a legjobb pozíció, de hála a shinigami reflexeknek és kiképzésnek épp bőrrel megúsztam egy seggrepacsit. A kalappal a kezemben indultam útnak, de messzire nem jutottam. Amíg a fejmelegítőt forgattam és vizsgálgattam az is eszembe jutott, hogy honnan ismerős a Faust név. Goethe egy német író volt a teljes neve nem jutott eszembe. Ha jól emlékeztem, akkor egy drámát írt Faust címen. Faustnak Mephisto mindent megad, amire vágyakozik, de abban a percben, melyben úgy érzi, hogy vágyai beteljesedtek, lelke Mephisto-é lesz. Több nem is jutott eszembe a műről a lényege ez, már az is meglepett, hogy ennyit sikerült felelevenítenem. Az a Faust akivel én találkoztam már egy ideje eltűnt , de lélekenergiát még mindig éreztem. Jobban rákoncentráltam és kiderült, hogy a kalapból jön, de nem teljesen olyan, mint a fantomé. Tovább vizsgáltam a fejfedőt és a hátulján egy nem oda illő dolgot is felfedeztem. Már eleve a kalap nem a mai századba illett de az a mosolygós minta, amit rávarrtak valami iszonyat nevetséges volt. Még engem is megnevettetett, aki a saját múltjától rettegett. Csak egy kis kuncogás volt, de napok óta ez sem ment szóval jólesett. Mindezt a meglepődésemet tovább fokozta az, hogy olyat hallottam és tapasztaltam, mint még soha. A kalap nemhogy hangot adott ki, hanem még horkolt is! Abban a percben döntöttem el, hogyha megmozdul én azonnal eldobom. Ez így is lett. Nagyot ásított mellé pedig pislogott is ami őszintén ,megrémisztett. Az nem normális, ha egy kalap életre kel. Habár a kalapra koncentráltam teljes mértékben és vártam, hogy ebből mi lesz, közben azért feltűnt, hogy az emberek és minden körülöttem lassulni kezdett. Megint érdekes pillanatok alakultak ki. Az idő teljesen megfagyott újra, de hogyha ez még nem lett volna elég, akkor a kalap sikoltani kezdett. Ijedten azonnal eldobtam és a fülemhez kaptam. Szörnyen zavaró volt és már azt hittem, hogy vérezni kezd a fülem a hangtól. A legrosszabb, hogy térdre is ereszkedtem, próbáltam minél jobban elnyomni a hangot, de nem ment. Magamban könyörögtem, hogy fogja már be, de tudtam, hogy ettől még nem fogja abbahagyni.*

/Ha neked ezek a rövidek, akkor nem szeretném megtudni milyen a hosszú./

A kalap a magasba lendül. Te térdre zuhansz, és a füled fogod az éles hangtól. Szerencséjére azonban nem kell sokáig fájlalnod a hallószervét, mert amint a fejfedő padlót fog, elmúlik a sikoly. Helyette furcsa nyögdécselésbe kezd.
- Au. Au. Au. - Nyögi minden fordulattal, végül az utolsó bukfencével a fejére érkezik. Az idő továbbra is áll. A kalap tekintete téged figyel, mivel sikeres távdobásod után a gombszemek feléd fordulnak. Pislog egy sort, majd a lábadtól, ami neki most szemmagasságban van,elindul a szeme felfele. Egészen az arcodig meg sem áll. Zsémbes hangon rád szól.
- Hé te lány! Felétek így szokás bánni a fejfedőkkel? He? Így dobálni egy védtelen, öreg kalpagot. Felháborító. - Rosszalló tekintettel figyel, de ahogy az arcodra pillant, és belenéz a szemedbe kicsit mintha megenyhülne. Vigyori szája kicsit elkerekedik. Mintha megrémülne valamitől.
- Jézusom! Faust! Elhagyott! Hát ennyit érek neki? Míg alszok ledob valahol és otthagy? Ez szörnyűséges! - Jajveszékel a kalap, ám nem tart sokáig. Reménykedő tekintettel keresi a tekinteted.
- Te lennél az a kedves, puha kezű lány akiről álmodtam? Mégsem álom volt hát? Tényleg voltál olyan kedves, hogy megszánj és felvegyél? Milyen rendes tőled. Megtennéd, hogy most is felveszel? Gondolom rád ijesztettem, és ezért dobtál el. Ne haragudj, de halálra rémültem. Jövök fel alfából és valaki belebámul az arcomba. Bocsánat. - A fejfedő nyilvánvalóan hízeleg, tudván, hogy rajtad múlik, hogy felveszed-e és megmenekül az eltaposástól, vagy otthagyod és bárki más felkaphatja, vagy rátaposhat.

*Ahogy abbamarad a fülkínzó zaj, azonnal a kalapot kezdem keresni a szememmel. Messze nem is kell sokat keresgélnem majdnem velem szemben ért földet, és ezt a nyögdécselések is bizonyítják. Megvárom, hogy mit reagál, mit nyögdécsel és, hogy mit beszél. Szóhoz sem tudok jutni, a hihetetlen meseszerű eseménytől annak örülök, hogy levegőt kapok. A frászt hozza ki belőlem a sikításával és akkor még ő ugat le engem, hogy miért hajítottam el, ráadásul megint elkezd pánikolni. Nem tudom mire vélni a történteket. A kalap állandóan a szememet, a tekintetemet kereste és ez még jobban furcsáltam. Pláne azt, ahogy hirtelen lenyugodott. Mikor befejezte a jelenetet közelebb kúsztam, de csak óvatosan lassacskán. Egy beszélő kalaptól bármi kitelhet, bár ilyennel még nem találkoztam, szóval teljességgel fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek. Faust nagyon ügyetlen lehet, ha elhagyja ezt az érzékeny fejfedőt. Az biztos most már, hogy este találkozom vele és visszaadom a beszélő kalapot, de mi van, ha ez volt a célja vele? Lehet, hogy ezzel akarta biztosítani magának, hogy mindenképp visszamenjek és rábeszélhessen erre a világmegmentős marhaságra. Már elég közel voltam a kalaphoz, de megszólalni még így sem tudtam. Gondoltam megérintem és ez jól is haladt, amíg eszembe nem jutott, hogyha beszélni tud akkor valószínűleg harapni is. Gyorsan visszahúztam a kezem és ekkor jutott el, hogy milyen egy ostoba gondolat volt ez hisz ahhoz, hogy harapni tudjon, fogak is szükségesek, ami ugyebár egy kalapnak nincsen. Gyengéden két kézzel fogtam meg a fejfedő szélét és a szemébe néztem. Még mindig a meglepődésemet lehetett látni a tekintetemben, nem tudtam túltenni magam a lényegen.*
- Te...te beszélsz.
*Közöltem a tényt, amit már biztos észrevett a kalap is, de én még mindig ezen voltam elakadva.*
- A kalapok nem beszélnek.
*Az idő teljesen meg volt fagyva így az sem zavart, hogy a földön ülök és egy kalappal kommunikálok. Visszasírom azokat a napokat, amikor semmi sem történt és amikor még abban a hitben voltam, hogy a kalapok nem beszélnek.*

Nem igazán tudod mire vélni a dolgokat. Csak ülsz, és nézel a kalapra. Eleinte megérinteni sem mered. Mintha attól tartanál, hogy megharap, ám miután ezt az ötleted elveted, gyorsan magadhoz veszed a pánikoló fejfedőt. Bár messze nem érdekel annyira amit mond, mit az, hogy mondja. Beszél. Ennek aztán hangot adsz, amire kicsit furcsa tekintetet kapsz eleinte, de aztán rájön a kezedben tartott pánikzsák, hogy hol a bökkenő. Elmosolyodik, amitől egész aranyos látványt nyújthat. Nem olyan idétlent, mint amikor alva láttad először. Újra hozzákezd ahhoz a tevékenységéhez, amiről tudod, hogy nagyjából lehetetlen. Beszédre nyitja a száját.
- Valóban igazad van. Ezért nem is terhellek tovább. Teljesen igazad van, a kalapok nem beszélnek. De a Módosított lelkek igen.
Adja tudtodra az igazságot. Bizony igen. A kezedben tartott fekete kalap egy Módosított lélek.
- Az olyanok mint én. És ne haragudj, hogy nem tettem előbb, de most bemutatkoznék. Watabe Tobei vagyok. Mesterséges lélek. Az Elő örs tervben, a V.E.R.O.N.A. néven emlegetett kísérlet része voltam. Még akkorról ragadt rám a "Valentin" Név, amin Faust amúgy előszeretettel csúfolódik. Pedig én szívesen használom. Nekem tetszik ez a név.
Jelenti ki büszkén, majd rád pillant. A kísérletről shinigamikét hallhattál. A Verona, egy betűszó. Jelentése pedig: Vadászatra Előretolt Reguláris Osztag. A parancsnokuk pedig Natsukei Aiki. Így áll össze a rövidítés. A dolguk pedig nem volt más, mint eljutni előbb az emberek világába, majd ha ott sikeres állás építettek ki, akkor tovább kellett jutniuk Hueco Moundo-ba, ahol a céljuk az ellenség meggyengítése volt. Persze sosem lépett igazán életbe hiszen a Módosított lelkek elpusztításának elrendelésével, ez a kísérlet is eltörlésre lett ítélve. Így hát sosem lépett igazán életbe. Talán emlékszel erre, talán nem. Ez mindössze a memóriádon múlik. Annyi bizonyos, hogy a kezedben tartott Tobei, vagy ahogy ő evezi magát Valentín, micosda. Rájöttél miért beszél a kalap. És megtudtál némi informciót is. A fejfedő azonban nem siet. Hagyja, hogy megemészd a dolgot. Nyugodt tekintettel vár egy kicsit, majd megszólal.
- Ha nem értesz valamit. Vagy egyáltalán az egészet nem érted, nyugodtan szólj. Van időnk. Elmagyarázhatom. Emészgesd, és kérdezz bátran.

* Hamar világossá válik előttem az egész incidens és egyre hülyébben érzem magam, hogy egy kalap így megtudott döbbenteni. Egy Módosított lélek már teljesen más téma. A Módosított lelkek hasonlóak, azokhoz amiket én is használok, ha kiakarom lökni magam a testemből és lidérceket ölni, de ezeknek saját tudatuk van és különleges képességeik. Az előttem lévőnek ezek szerint az idő megfagyasztása a képessége, viszont hogy az ilyen lelkeket emberi tárgyakba is bele lehet rakni az valami új felfedezés. Így már nem is olyan ijesztő, hogy beszél a kalap, amit úgy látszik nagyon imád, mert magyarázni kezdi a történetét és a neve eredetét. Mikor megemlíti a Valentin nevet én sem bírom ki, hogy ne mosolyogjak el rajta. Valahogy még illik is a kalaphoz. De a Módosított lelkeket és a velük kapcsolatos terveket végül kútba hajították és „megölték“ őket. Mindet egytől-egyig. A 46-ok Tanácsa félni kezdett, mert eszükbe jutott, hogy mi lenne, ha ellenük fordulnának a saját teremtményeik. Személy szerint sose szerettem, amit a tanács elrendelt, az én szememben ez tömeggyilkosság volt. De hogy élte túl a tisztogatást ez a lélek? Végül is Soul Society sose végzett alapos munkát, mért lett volna ez másképp. csak egyre több ellenséget szerez magának ahelyett, hogy megbeszélnék a dolgokat, tárgyalásokat végeznének el. Az emberek ezt is jól megoldották, demokrácia és kész.*
- Oké értem most már, hogy mért beszélsz, de hogy élted túl a rendeletet? Egyáltalán, hogy kerültél Fausthoz? – jött az újabb kérdésem, amit nem értettem.
*Persze Faust esete érdekelt a legjobban, hogy hogyan lehetséges az a fantom jelenség, de néhány esetre nincs megfelelő magyarázat, vagy csak jobb nem tudni ezeket. Óvatosan fogtam a kalapot,de csak még gyengédebben tartottam miközben felálltam a hideg útról.*

A kalap boldogan elmosolyodik. Aztán nekilát beszélni.
- Mit szólnál, ha feltennél a fejedre, elindulnánk, és közben mesélném el? Szerintem érdemes lenne tovább indulnod. Én pedig valami nyugodtabb helyen útnak indítanám az időt. - Adja elő az ötletet. Viszont akár elindulsz akár nem, ő akkor is belekezd a sztorizgatásba.
- Szóval a túlélésem története nem egy nagy mese. Ahogy a legtöbben túléltük, úgy én is menedékre leltem a lélekcukorkák közt, várva, hogy valaki felhasználjon, és rettegve attól, hogy a Lelkek Világa rám talál. Szerencsére ez nem így lett. Faust talált rám, valami fura kalapos csávó boltjában. Nem ismerem az öreget, szóval inkább nem találgatok, hogy ki volt az. Na szóval Faust talált rám, bár akkor nem ez a teste volt rajta. Akkor az emberi pót-testében hozott el onnan. Ez a bolti figura, nem épp a legbarátságosabb ábrázata. Tudod, egy játékboltban fogta magának ezt a fura figurát. És ez a kalap amiben most vagyok, ez volt a fején. Totál röhejes bábu,de ő előszeretettel használja. A pót-teste barátságosabb. Meg az enyém is. - Ontja az információkat Valentín. Bár nem tudni, te ebből mennyit fogsz fel, hiszen rengeteg info, összefüggéstelenül zúdul rád.

*A kalap nagy örömmel kezdi el meséjét, amit én szívesen hallgatok. Nem meglepő amit mond. Egy kalapot általában kalapboltban vagy más ruházati üzletekben találunk meg, így ez rendben is van. A kérését sajna kénytelen vagyok elutasítani, miszerint a fejemre rakjam ezt a bűn ronda dolgot. A kezemben cipeltem óvatosan és vártam, hogy elindítsa az idő forgatagát. Túl messze nem akartam elgyalogolni, hiszen ha vissza kell ide jönnöm, márpedig vissza kell Fausthoz, akkor nem éri meg. A póttest szó hallatán, még jobban odafigyeltem arra amit mond. Ezek szerint Faust bele tud bújni a póttestekbe és Karakurában csak egy embertől lehet kapni ilyet. A szandálos fazon akkor tud a helyzetéről, de lehet, hogy még ő sem tudott rajta segíteni. Megvártam amíg befejezi a mondandóját, nem vagyok az a fajta aki félbeszakítsa az embereket, főleg ha érdekes dolgokat mond.*
- De ha beletudtok bújni emberi testekbe, akkor miért nem olyanban járkáltok? Nem könnyebb úgy?
* Faggattam tovább szegényt a bugyuta kérdéseimmel, de tényleg érdekelt most már ez az egész. Még mindig jobb egy kalappal beszélgetni, mint arrancarokkal halálharcot vívni. Lassan az is eldől bennem, hogy el mennyek e a Sikolyok völgyébe.*

*Amit beszélt jogos volt. Nekem is problémás volt beszerezni a papírokat, igaz Urahara segített azért és hálás is vagyok neki. Máshoz nem tudtam fordulni akkoriban, az egyetlen támasztékom az Urahara-shop volt. Soha nem fogok tudni törleszteni nekik. A fülhallgató szó hallatán gondolkozni kezdtem, hogy el-e tettem én azt a zsebemben. Gyorsan lenyúltam a nadrágomhoz és kotorni kezdtem abban a kis résben. Szerencsére elraktam és most nálam volt. Gyorsan a beleszúrtam az egyik végét a mobilba, majd a másikat a fülembe. Persze zene nem ment benne. Azonnal körülnéztem, kéváncsi voltam ahogy az idő újra útnak indul.Ekkor vettem csak észre, hogy már a pláza mögötti kis parkban sétálunk…sétálok. Errefelé van a játszótér is ha nem csalt az emlékezetem, így arrafelé vettem az irányt. Ott vannak padok ahova leülhetek és akkor nem kell egy béna kalappal mászkálnom. Bár kezdtem megkedvelni ezt a béna kalapot.*
-Értem. De akkor mit esztek, vagy hol alszotok? De végül is ez nem tartozik rám. Akkor…-gondolkoztam a következő megválaszolható kérdésemen- ,kik is ezek a Viharok árvái pontosan?? Nem hallottam róluk soha.

A kezedben tartott kalap hamar megindítja az időt, amit csodálkozással figyelsz. Ezt ő nagyon is élvezi, és már kezdene is bele az életük történetének mesélésébe mikor meglátja a bizonytalanságod. Elmosolyodik a második kérdésed hallatán.
- Nem csodálom hogy nem hallottál róluk. Ők is olyanok mint a Lelkek Világának legtöbb sötét ügye. Sokáig rejtve maradnak, aztán meg mindenki tud majd róluk és mint a fejetlen csirke rohangálnak, hogy megállítsák őket. Persze már későn. - Elvigyorodik a saját mondatán, de már azonnal folytatja is.
- A Viharok árvái, hat száműzött egyén. Három Shinigami, egy furcsa szerzet akiről nem tudjuk miféle, valamint két mesterséges lélek. Ők hatan azért lettek száműzve, mert megpróbálták megdönteni a 13 védelmi osztag rendjét, és átvenni a Lelkek Világa felett az irányítást. Ezt persze nem nézték jó szemmel az otthoniak, így nekiálltak hogy ellássák a bajukat. De az Árvák sikeresen megpattantak. Így aztán itt kötöttek ki. A többi részletet majd Faust magyarázza el, mert ő ért is ezekhez a dolgokhoz. Én csak egy egyszerű támogató egység voltam már a V.E.R.O.N.A.-ban is, így nekem nem az ellenfél, hanem a saját társaim erejét kell ismernem. Annyi biztos, hogy a három shinigami nem túl erős. Csak azért tudtak meglépni, mert az a vezetőjük, a fura szerzet akiről nem tudjuk miféle, megmentette őket. A két mesterséges lélek viszont nagyjából a te szinteden áll. Szóval ha őket egyesével likvidáljuk, akkor a két shinigami semmiség lesz. A baj a vezérrel van. Faust miatta szeretett volna segítséget kérni. - Magyarázza hatalmas lelkesedéssel, de itt rövidzárlattal befejezi és várja hogy emészd az információ halmazt.

* A kalap elég részletesen elmagyarázta, bár még így is vannak megválaszolatlan kérdések. Mivel többen vannak így legtöbb esélyem akkor van ha stratégiát alkalmazok. Ahhoz viszont használható és részletes információk a legszükségesebben. Azok nélkül a terv valószínűleg rosszul sülne el.*
- Nem tudod, hogy a lelkeknek pontosan milyen különleges képességük van? Vagy a halálistenek kardjának képességeit.Így elég nehéz lesz bármit segítenem.
*Sajnos csak az igazat mondtam. Ilyen infók nélkül öngyilkosság lenne az egész. Ész nélkül nekirontani az ellenségnek, valami nagyon nagy hülyeség. Igaz van egy-két idióta, akik még ezt is túlélik, csupán azért mert nagy az akaraterejük. Szerencsémre vagy nem, én már nem ezek közé tartozom. Előre gondolkozom ha csak tudok.*
-Várjunk! Hogy jutok én be egyáltalán a Sikolyok Völgyébe?Oda nincs bejárat!
*Pattant ki a kérdés a fejemből. Majdnem elfelejtettem a legfontosabbat, hiszen lehetetlen bejutni arra a helyre. Én is csak hallásból tudom a nevét és a létezését, de hogy miből áll és hogyan lehetséges azt sosem tudtam. Nagyon vártam a beszélő kalap válaszát, talán most ez érdekelt a legjobban.*

Valanetin csak néz nagyokat, mint örömlány az üdülési csekkre. Kicsit érthetetlen számára, hogy miről is beszélsz.
- Neked ki mondta, hogy el kell oda menni? Pont azt akarjuk megakadályozni, hogy oda eljussanak. Még az Élők világában tartózkodnak. Ezért kell őket elintézni. És elpusztítani a lélekkockát. Vetted a lapot? - Kérdezi értetlenül, de mindinkább belepörögve a dologba. Ekkor azonban furcsa dolog történik. Egy hosszú fekete hajú fiú sétál át a parkon, akit Valatin igencsak gyanakodva figyel, de nem adja a tudtodra. Ekkor lép mögéd valaki. Egy fiú. Nem épp a legmagasabb akit valaha láttál, de magas. Fekete haja a válláig ér. A szeme obszidián színben ragyog rád. Félmosolyra húzza a száját, s a kalapra pillant. Onnan pedig rád.
- Üdvözöllek Iria. - Szól a hangja, és igencsak ismerősen cseng. Nem is olyan rég hallhattad. A kalap persze elvigyorodik, de az istenért sem szólna egyetlen szót sem.

*Kicsit félreértettem amit lehetett. Végül is nem csoda, hamarosan vége a napnak én pedig szinte egész nap talpon voltam. De ha itt tartózkodnak valahol, akármikor lecsaphatnak ránk, vagy kihallgathatnak.Minden esetre segítek nekik, ahogy tudok...kár lenne az élők világáért.*
~De ha a lélekkocka olyan erős, akár még a saját javamra is használhatnám.~
*Fordult meg a fejemben ez az ártatlan kis gondolat. De mire kellene nekem akkora erő...semmire. Nincs semmi célom csak éldegélek magamnak. Így belegondolva ez elég szomorú. Nincs semmi célom amiért élnék. Még mielőtt válaszolhattam volna a kalap gúnyolódására, valaki mögém lépett, mellé pedig köszöntött .Azonnal megfordultam, de kénytelen voltam felfelé nézni, hogy az arcát láthassam. Hosszú és fekete haja volt, de a szeme volt a legelragadóbb, ha szabad ilyet mondanom. Gyönyörű szürkés-fekete volt, szinte elnyelt mindent. Ismerős volt az idegen.*
-Faust? -kérdeztem már inkább rá nehogy összekeverjem valakivel. A kalap nem szólalt meg, így a hallgatást betudtam annak, hogy igen ő az.*

/Deadly night club - Karakura pláza/
Ahogy a lány felér a háztetőkre azonnal észreveszi hogy nagy a baj. Karakura város fényárban úszik. Néhol a rendőrautók szirénái villódznak néhol pedig a halalistenek harcolnak. Nagyon sok halálisten. Iria ekkor eszmél csak rá, hogy nagyon nagy lehet a baj ha ilyen sok embert küldtek át a Lelkek világából, habár elnézve ezek csak maximum tisztek lehetnek, semmi erősebb. De nyilvánvalóan, ha valamelyikük véletlenül felismerné, akkor még egy tiszt is soknak bizonyulna. Valaki aktiválja a kardja képességét, de valakik inkább a varázslatokban bíznak. Viszont kisebb megfigyelés után sem találta meg a lidércet, vagy lidérceket, akik ellen harcolnak, amit nagyon furcsának is talál. Mindig valamilyen árnyékban, vagy nem látható helyen bujkálhatnak. Viszont a lányt nem ezek a harcok foglalkoztatták, hanem a kis üzenet és a merénylő. Valahogy sejtette, hogy a kettőnek köze kell hogy legyen egymáshoz, de nem bírt rájönni hogyan. Nah meg persze Senshi. Senshivel mi történhetett? Csak reméli, hogy hamarább felkelt és lelépett valahová. A sok gondolkozás közben és ahogy közeledett a TV torony felé, ami a belvárosban volt, észrevette az utcákon elhagyott holmikat. Sok emberekhez tartozott valamikor, de látott köztük halálisten felszerelést is. Úgy döntött,hogy leugrik az utcára és egy emlék módosítót gyors felkap, majd tovább siet a Karakura pláza ajtajához. Lehet hogy egy halálistent kéne leszólítania, hogy mégis mi a fene történt ebben a városban egy perc leforgása alatt.