Abakura Ryuu vs. Samiel Shiyori vs. Kurosaki Ishiro vs. Akemura Senshi

*Karakura város utcáin honol a nyugalom. Az össszes ember nyugovóra tért már este tízkor. A langyos tej után az emberek gyerekinek szeme akaratuk ellenére lecsukódik. Ilyenkor szüleik is kipihenik magukat sajátos módjukkal. A boltok rég bezártak és tulajdonosaik is lakásukon relaxálnak. A tinédzserek valahol egy night klubban isszák magukat le és józan eszük ellenére különböző dolgokba keverednek. Még az otthon nélküli piás csöves is az egyik pad mellett fetreng. Négy különböző személyt viszont nem ragadott el az álom ördöge és az utcákon bóklásznak. Akemura Senshit egyszerűen csak nem hagyta valami álomra hajtani a tudatát. Ishiro is efféleképpen járt, viszont ő egy rémálomra kelt fel. Abakura Ryuu már jó ideje itt volt az emberek világában, most is feladatát végezte, járőrözött. Shiyori nagy szökése után a seötétség és kétségbeesés fogjaként felfedező útra indult. Most mind egy helyen állt és furcsa gondolkodás módjuk miatt nem támadták le egyből egymást. Mielőtt bárki is megszólalhatott volna, a mellettük lévő lámpaoszlop tetején egy furcsa teremtmény tűnt fel. Macskaszerű testalkata alig kivehetően megbújt a sötétségben. Mind a hat lába a lámpa tetején helyeszkedett el, de látszólag csak az első kettőt erőltette meg a kapaszkodáshoz. Karmai csillogtak a lámpa fényétől, szemében pedig a ármánykodás csillant vissza fehéren a fénytől. Csak a lihegés miatt volt észrevehető a lény, hisz semmi neszt nem hallatott, hogy felmászott volna az oszlopra. *
- Játsszunk - jelentette ki a szörnyeteg. Semmi kérdés, hogy akartok-e. Muszáj és kész. Már kapnátok a kardotok után, hogy feldaraboljátok az idegesítő lidércet, mert biztos, hogy lidérc, de azok nincsenek a helyükön. Még Ryuu három kardja és Ishiro legkedvesebb tárgya sem. Valószínűleg párotok forr a dühtől, de vannak akik hideg fejjel várják a következményeket. A lény nem támad.
- Amíg a Nap teljesen nem kell fel, addig van időtök megkeresni az erőtök forrását. Ha letelik a kiszabott idő.... - mély csend és egy halk morgás - nem látjátok többé őket. A városon belül bárhol lehetnek. A csatornában, a házakban, az iskolákban, egy babaágyban... - újabb rémisztő morgás - akárhol. A barátod akár az ellenséged is, az ellenséged pedig a barátod.
* A feladatotok tehát adott. Erőtök forrását kell megtalálnotok, a városon belül bárhol, amíg le nem jár az időtök. A szörnyeteg egy utolsó morgásból kitörő nevetéssel elhagyja a helyszínt és eltűnik. Kezdődjék a játék!*

http://thundercake.deviantart.com/art/Displacer-Beast-186299784 -----kép!

/bocsi de én úgyírtam, hogy már ismerjük egymást./

A mai járőrözés nem járt sikerrel, azon kívül, hogy ismét találkoztam az arrancarhölggyel, és a furcsa ember fiúval, ám most egy eddig ismeretlen shinigami is csatlakozott ,,társaságunkhoz''. mielőtt bármit is mondhattam volna ismerőseimnek ,egy lény szólított meg, minket. Nem rántottam rá kardomat, ráadásul nem is voltak a helyükön. Nem estem kétségbe. A hollow elmondta a storyit. Ezek után nyugodtan leülök, és koncentrálok. A zanpakutonak is hasonló a reitsuja, mint nekem, szóval elég, ha rákoncentrálok. Ha megvannak egyszerűen felállok, és elindulok megtalálni őket a reitsu segítségével. Azért remélem nem tévedek.

/minek húzzam, bonyolítsam tovább XD ez is egy megoldás/

//Na most jól feladtad nekem a leckét Hiyori úrnő!xD Nem is tudom mit csináljak...//

Épp a városban bolyongok,egy kóbor lélek után kutatva.Éhes vagyok,hiszen nem ettem még semmit mióta "megszülettem". Ekkor meglátom az emberszabásút Senki Sem-et,a shinigamit Abakura Ryuu-t,és egy másik ismeretlent,aki szintén shinigami.Már épp menekülnék el,mikor meglátok egy...szörnyet?Lidércet?Egy valamit,ami leginkább egy macskára emlékeztet,és utasít minket,hogy "Játszunk!" vele.Először nem is nagyon érdekel,aztán közli velem,hogy elvette a fegyverünket.Meglepetten odakapok az oldalamhoz,és akkor veszem csak észre: a zanpakutou-m eltűnt!De vajon mikor vette el ez az izé?Pedig én még meg akartam nézni!Azt se tudom hogy kezdjek a keresésére.Fogalmam sincs hogy néz ki,milyen a reiatsuja,vagy hogy hol kezdjem a keresést.Mérgemben belerúgok egy kőbe,ami széttörik.Ismerős érzés...Kissé ironikus,hogy én,a harcgyűlölő arrancar,dühöng az elveszett zanpakutouja miatt.Vagy csak azért,mert ilyen könnyen rászedett egy láthatóan lidérc kinézetű macska.Nem tudom mit csináljak,meg aztán a saját reiatsumat se tudom,hogy hogy "néz" ki.Tehetetlenségemben odamegyek az emberhez (tőle nem annyira megalázó segítséget kérni mint a két shinigamitól) és azt mondom.
-Hé te...Ember.Segíts már nekem egy kicsit!Nem vagyok túl jó a reiatsu elemzésben,de te talán meg tudod mondani,hogy honnan jön az én reiatsum.Cserébe én is megpróbálok neked segíteni.Benne vagy? -kezet nyújtok neki.Nem tudom jó ötlet-e szövetkezni az emberszabásúval,elvégre a macska-lény azt mondta,hogy akár az ellenséged is lehet a barátod,a barátod pedig az ellenséged.Lehet,hogy jobban járnék ha a két shinigamitól kérnék segítséget?De hát biztos hogy egyiküknél sincs a kardom.Azt megmondanák...Kivéve ha engem akarnak csak szívatni.
Nem tudom mit tegyek,inkább megvárom az ember válaszát.Kíváncsi vagyok a többiek mihez kezdenek.Elvégre szégyen lenne két shinigamitól ha nem találnák meg a kardjukat.Abakura Ryuu le is ült meditálni,biztosan ő is reiatsu után kutat.Megvárom mi lesz a vége...

//remélem jó,akkor legyen ez a sorrend: Hiyori,Ryuu,Én,Ishiro,és Senshi.Oké? //

*Mindenütt sötétség vesz körül nem látok semmit. Karjaimból hiányzik minden erő mintha több évnyi edzés semmivé lenne. Azonban a legrosszabb az a furcsa érzés volt, hogy valaki figyel engem. Nem látok senkit azonban tisztán érzem azt a két szempárt ami folyton rám mered. Egyszer már éreztem hasonlót csak az nem volt ennyire kényelmetlen. Mintha másodpercekre lennék a halálomtól. Egy darabig állok a sötétben és hirtelen egy vérfagyasztó hang szólal meg. A hang a szélrózsa minden irányából jött felém.*
-Gyenge vagy. Meg fogsz halni.-
*Úgy érzem igaza van arra sincs erőm, hogy felemeljem a karomat. Váratlanul a sötétség rám veti magát én pedig rémületemben sikoltozni kezdek. A következő pillanatban már az ágyamban találom magamat teljesen átizzadva. Fogalmam sincs mi volt ez az egész, de semmi kedvem nincs visszafeküdni. A szívem úgy vert a rémülettől mint még soha. Ezért levetem átizzadt ruhámat majd valami szárazba bújok. Mikor ezzel végzek egy sétára indulok a közelbe hátha attól megnyugszom. Alig vagyok kint a levegőn negyed órája rögtön belefutok két Shinigamiba és egy Arancarba. Semmi kedvem nincs velük hadakozni ezért megfordulok és megpillantok egy macska szerű lényt. A szörny arról beszél nekünk, hogy elveszi az erőnket és ha nem találjuk meg napfelkeltéig nem látjuk viszont őket. Ezzel eltűnt mint a kámfor a többiek kardjával együtt meg z én szobrommal. Kiss idő elteltével az Arancar, hölgy odajön hozzám szövetséget ajánlva a kezét nyújtja. Nem tudom mit tegyek egyrészről utálom a Hollowokaat másrészről ő még nem ártott nekem és tudtommal másnak sem. Kissé fancsali képpel megrázom a kezét és elfogadom az ajánlatát.*
-Próbáljuk nem megölni a másikat rendben van? Legalább addig míg vissza nem szerezzük ami a miénk.-
*Ezután nem törődök a Shinigamival csak arra gondolok mi tévő legyek. A mesterem valami olyasmiről mesélt, hogy az embereknek van egy bizonyos lélekhulláma amivel meg lehet találni őket. Néha hasonlót éreztem az én szobromból is. Arra a következtetésre jutok elöbb a hölgy fegyverét kell megkeresni mert az ő léleklenyomatát mindketten érzékeljük a tárgyakét csak én. Koncentrálok és megpróbálom megérezni a nőszemély lélekenergiáját valahol máshol. A Shinigamival ellentétben mozgás közben próbálkozom hátha szerencsém lesz.*

*Síri csend honol a szobában. Még Démonvillám se beszél hozzám, de ennek ellenére nem tudok elaludni. Talán az egyedüllét érzése és a kitagadottság az ami ezúttal rám tör, ezért úgy döntök, hogy kiszellőztetem fejem. Hamar felkapom jó öreg és elmebeteg társam, majd felkapom páncélom, maszkom, illetve nemrég megszerzett kapitányi mellényem melyet egykoron kaptam még klánvezérré válásom után, majd meg is indulok az éjszakába. Lélekenergiám mint mindig, úgy most is a lehető legminimálisabbra fojtom el, hisz nem szeretnék galibába keveredni, ennek ellenére a sarkon lefordulva mégis megtörténik ez. Előttem 1 shinigami, 1 arrancar, és 1 ember jelenik meg.*
~ Valószínűleg eltévedtek.~ * Gondolom magamban, majd csak ez után veszem észre magam.*
~ Azt hiszem én is jó emberekbe botlok itt.~ *Gondolom magamban, miközben az arrancart és a shinigamit stírölöm a maszkom mögül, ám ha ez még nem lenne elég, még egy lidérc is hamar feltűnik. Egy lámpa tetejéről tekint le ránk, majd meghív minket egy játékra, amit kissé kérdésesen fogadok, de mégsem szólok semmit. Közli velünk hogy fegyvereink eltűntek, illetve ha ez nem elég, még találjuk is meg őket. Ez a tény egyszerre érint rosszul és jól is, hiszen mikor lenézek az oldalamhoz, látom hogy tényleg nincs itt a társam. Érzelmeim nem mutatom ki, bár tulajdonképp örülök hogy legalább nem nyavalyog vagy ordibál Démonvillám, hogy öljük meg ezt, vagy azt, de kissé rosszul esik, hogy távol van, illetve hogy meg kell találnom. A lény hamar eltűnik, mondván, hogy a társ lehet ellenség és az ellenség lehet társ. Ez a mondata mosolygásra késztet, hisz ezt én már megtanultam, mikor még a lelkek világában szolgáltam. Kapitányi köpenyem a lenge szél megfújja, melynek köszönhetően a közelemben lévő lámpa fénye megcsillan rajta. A feladat adott, a résztvevők szintúgy. Már csak azt kell tudni, hogy kik ők? Ezt a következőképp tudhatom meg, még pedig ha megfigyelem őket. Természetesen a shinigami gondolkodás nélkül keresni kezdi eszközét, míg az lidércfajzat az emberhez fordul, aki nem hogy látja, de még el is fogadja ajánlatát. Ez a tény azt sugallja, hogy ismerik egymást, így hát megvan az első csapat. Az áldozat és a szörnyeteg alkotja az első csapatot.*
~Akkor kezdjünk hozzá.~ *Gondolom magamban, majd a már jól megszokott technikát, a "Reiraku - Lélekfonál" technikáját használom fel, hogy megkeressem a hozzám legközelebb álló lélekenergiát. ha találok valamit, akkor utána a többiek szalagját is megkeresem, hogy szem előtt tudjam őket tartani.*
~Lássuk mit találunk.~ *Gondolom még ismét magamban, és hozzálátok a kereséshez. Egy pillanatra még a többiekre is ránézek, bár mint eddig se, úgy most se szólalok meg, hisz látom nem zavartatják magukat velem.*

Elmosolyodok. A lélekenergiát elrejtették, így viszont nehezebb lesz, ám nem képtelenség. A háromból egyet simán szólíthatok.
- Égess porrá mindent, Démonláng Sárkány! - üvöltöm próbálkozás képen.
Amint meglátom a tornádót, rögtön odasietek, mivel tudom, hogy elég sok bajt okozhat, ha sokáig elöl hagyom. Amint megtaláltam a helyet kiiktatom, aztán helyére teszem, majd shunpoval össze-vissza járkálok.

/285 reitsu/

Türelmetlenül várakozok,míg az ember mászkál.
-Na,találtál valamit?-tudom jól,hogy nem,különben már szólt volna.Unalmamban és tehetetlenségemben leülök egy közeli kőre,ami inkább tűnik sziklának.Most mi legyen?Úgy tűnik a lélekenergia kereséses dolog senkinek sem működik.Viszont,ha jól látom az egyik shinigami,bizonyos Abakura Ryuu,már megtalálta a zanpakutouját.Érdeklődve méregetem.Vajon mit csinált?Hát persze!Kiengedte a kardja erejét!Csak is ez történhetett.Mérgemben ökölbe szorítom a kezemet.Hogy lehetek én ilyen szerencsétlen és béna?!Mi az,hogy nem emlékszem a kardom nevére?!Pár perc után lenyugszom,elvégre ha én aktiválnám is a kardomat,akkor se tudnám meg hol van,hiszem akkor csak én változnék meg,hiszen kiengedném az ÉN elfojtott,zanpakutouba zárt energiám.Akkor mégis mi tévő legyek?Talán kérjem meg Abakura Ryuut is,hogy segítsen?Na és mi van az ismeretlen shinigamival?Mi lenne,ha négyen együtt dolgoznánk?Rögtön fel is fordul a gyomrom.Nem elég,hogy ismerek egy shinigamit,még segítséget is kérjek...kettőtől?!Azt már nem.Még van annyi becsületem,hogy megvessem ezeket a minden ok nélkül gyilkoló lidérc-gyilkosokat.Lehet,hogy lelkeket eszünk,de az arrancarok szerintem kevesebbet.Elvégre itt vagyok én,aki már hetek óta (tehát születése óta) egy árva lelket sem evett meg.Mit tegyek?Hirtelen annyira éhes lettem,hogy már a feladatra sem tudok koncentrálni.A fejem is szét akar robbanni.Csak hasogat,hasogat,és hasogat.Hirtelen felállok,és odakiáltok annyit az embernek,hogy:
-Van egy kis dolgom,mindjárt jövök!-rögtön meg is szédülök,de nem tudom,hogy az éhségtől,vagy a sok üléstől.Elindulok róni az utcákat,és legbelül egy kis hang azt mondja,hogy így még talán a kardodat is megtalálhatod.Nem igazán érdekel.Hallgatózom,hátha lánccsörgést,vagy valamilyen szellemre utaló zajt hallok.10 perc séta után kétségbeesetten lerogyok a földre.Milyen szégyen lenne már,ha én,aki félig lidérc,éhen halnék.Csak ülök,és közben lehunyom a szemem.Ha lenne szívem,most biztosan szép lassan verne.Szinte hallom is,ahogy...Várjunk csak!Én tényleg hallok valamit.Erőtlenül kinyitom a szemem,és egy kisfiút pillantok meg 3 méterre tőlem.Egy mackót szorongat.Lejjebb nézek,és látom,hogy a mellkasából egy igen rövid lánc lóg ki.Tehát szellem.Nemsokára lidérccé változik.Egy shinigami se jön neki segíteni.Ismerem ezt az érzést...mert velem is ugyan ez történt.Tudom,és nekem ennyi elég.A kisfiú nem lehet több 5 évesnél,magas,szoprán hangon megszólal.
-A néni miért szomorú?-meglepetten nézek rá.Ez a kölyök nem tudja,hogy én mi vagyok?Nem fél tőlem?Vagy nem érzi a lélekenergiám?Nem tudom,mindenesetre sürget az idő.Sajnálom ezt a kisfiút,de tudom,hogy nincs más választásom.Ha felfalom,akkor nem válik lidérccé,és én is jóllakok.Ha nem,akkor lidérc lesz,ígyis úgyis megölik,és nagy valószínűséggel nekem is végem.Választhatok.De én már döntöttem.
-Nem vagyok szomorú,csak kicsit fáradt.Nem jönnél egy kicsit ide hozzám?-a gyerek először vonakodik megtenni,de odajön hozzám,és leül mellém.Két karommal szorosan átölelem.Majd a gyerek megszólal.
-A néni ugye egy lidérc?-tehát észrevette,és mégis idejött hozzám.Én csak bólintok.-Akkor jó.Én is ilyen lidérc szeretnék lenni,mint a néni.Magától egyáltalán nem félek.-behunyom a szemem,megsimogatom a fejét,és elmosolyodok.
-Nem olyan jó dolog lidércnek lenni.Csak fájdalom,szomorúság,és éhség.-még szorosabban magamhoz ölelem a gyereket,aki erre behunyja a szemét.Elfogadta a sorsát.Hirtelen forróság önt el.Ez a gyerek nem fél tőlem,pedig tudja mi vagyok.Tudja,hogy meg fogom ölni.Ennek ellenére itt ül most mellettem,teljesen nyugodtan.Nincs több időm.
-Nem fog fájni.Bennem tovább fog élni a lelekd.Megígérem.-a kisfiú bólint.Rendben van.Kinyitom a szemem,és megpillantom a tükörképem a ház ablakában.Szemem vörösre váltott,karjaim kígyóként tekerednek rá áldozatára.Undorodom magamtól,de nincs mit tenni.Homlokon csókolom a kisfiút,aki erre elmosolyodik,majd eltűnik.Ekkor,mintha született volna egy aprócska szív bennem.Érzem a kisfiút,és én megköszönöm neki.Az éhségem elmúlt,olyan gyorsan,ahogy a kisfiú is eltűnt.Egy könnycsepp gördül le az arcomon,miközben még mindig a kisfiú hűlt helyét szorítom,és a kezemben maradt mackótját...

// az arrancarok étkezéséről semmit sem tudok,szóval most ez van,bocsi. remélem nem baj,hogy azzal a gyerekkel írtam,de másképp nem tudtam volna megoldani. //

*Hiába próbálkozom nem érzek semmi hasonló energiát mint az Aranca hölgyemény. Úgy tűnik az a macska okosabb mint amit feltételeztem róla. Mindenkinek megvan a módszere arra, hogy megtalálja elveszett fegyverét. Az egyik Shinigami megpróbálja távolról aktiválni a zanpakutoját míg az Arancar kis időre félre vonul. Fogalmam sincs mit kéne tennem láttam magam előtt annak az undok dög ocsmány képét ahogyan jól mulat rajtunk. Egyszer csak beugrott egy ötlet ami egyszerű kockázatos, de lehet, hogy beválik. Ha szerencsém van az z izé nem tud rólam sokat nem többet mint én. Leülök a földre hátamat egy villanyoszlopnak döntöm és elterülök mint akinek semmi dolga.*
-Ti csak keresgéljetek nyugodtan engem nem érdekel ez az ostoba játék meg az a bolhazsák. *Ha eljön a reggel egyszerűen keresek magamnak másikat ahelyett amit elvett ennyi az egész.-
Abban reménykedem ezzel felidegesítem a játékmestert és így hajlandó hibázni ami a mi malmunkra hajtja majd a vizet.*

/Hali. Bocsánat a késésért. Akemura ismét toppon /

*A lélekfonál tehcnika nem vált sikerrel ami kicsit rosszul érint, de ennek ellenére nem adom fel.*
~ Egy ötlet kilőve.~ *gondolom magamba, majd meglátom a shinigami fiú elméletét. túl nagy problémát nem csapok Démonvillám hiányában, így hát ideiglenesen keresek bármi más eszközt a közelben ami helyettesíthetné. Az utcák tele vannak járművektől védő vas csövekkel. Rögtön meg is pillantok egyet.*
- Ez lesz az. *Szólok fel elsőnek a játékon belül, majd odamegyek a kiszemelt rúdhoz és kikapom azt, vagyis kikapnám ha lenne hozzá elég erőm, de sajna abban hiányom van, így hát a rúd is megmakacsolja magát. Biztos azt gondolhatja ezekben a percekben, hogy "idióta... ha ilyen gyenge vagy akkor maradj te is a fenekeden"*
~ Új terv kell.~ *Mivel se a zanpakutom se semmi más fegyverem nincs, így hát max a tudásommal tudok harcolni. Eközben a lidérc és az ember is eltűnik, így hát a lélekfonállal rájuk keresek, majd a lidércet meg is találom egy lélek társaságában. Hamar oda shunpózok, de csak minél óvatosabban, és végignézem a nagy színjátékot amit ő nyújt annak a léleknek.*
~Féreg!~ *Szólok fel magamnak, de sajna nincs itt a fegyverem hogy igazságot tudjak osztani az ilyen lényeken, így kénytelen vagyok hagyni az egészet és visszaszökkenek oda ahonnan jöttem remélvén hogy nem vettek észre. A következő pillanatokban a shinigamit figyelem meg és amerre megy, megyek én is vele.*