Aizen irodája

A 4. mozgása még így is kicsit gyors volt a szememnek.
-Azt hiszem, hajlandó a szövetségre, erősödni pedig idővel fog.
Szerencsére nem végzett vele. Akkor valószínűleg Onitsura-ra is ez a vég várt volna. Egy hosszú séta után elérkeztünk Aizen-sama tartózkodási helyére. A bejáratnál már éreztem istenünk jelenlétét. De az is lehet hogy csak a tudat, hogy odabent van adta ezt az érzést. Beléptünk az ajtón, közelebb mentünk a trónhoz. Tiszteletem jeléül féltérdre ereszkedtem és meghajoltam.
-Hivatott Aizen-sama?

*Mikor beléptek, és megpillantotta a trónt sejtette, hogy Aizen elé érkeztek. Kobusira figyelt, így mikor az térdre ereszkedett ő is így tett. Mikor a számára ismeretlen alak sorolni kezdte az Arrancar bűneit, és kimondta az ítéletet, összerezzent. A kardjáért kapott, de félúton megtorpant. Próbálta követni az eseményeket, és valahogy azt látta,hogy itt ma mindenképp meghal valaki. Lassan megfontoltan megszólalt.*
- Elnézést Aizen-sama. * Sejtette, hogy már most elrontott mindent, de folytatta.*
- Tudom, nem lenne szabad megszólalnom sem. Léteznem sem ebben a világban. De kérem, ne büntesse Kobusi-t. Az, hogy itt vagyunk egyedül az én hibám. Én vettem rá, hogy hozzon el. Ha valakit büntet, legyek az én. * A hangjából teljes nyugodtság, és tisztelet sugárzódott. Semmi gúny, vagy hűvösség, mint máskor. Teljes alázat és tisztelet. Tudta, hogy másképp itt nem élhet túl, amíg nem lesz erősebb. *

*Iria meg se szólalt csak állt és nézte a többiek jelenetét. Ahogy a többi féltérdre ereszkedett kicsit elgondolkozott, de aztán állva maradt. Valószínűleg mindenképp megölik, akkor meg minek alázkodjon meg? Csak nézte a többieket és állt. A keze még mindig remegett, amit a másik kezével próbált lenyugtatni.Jobb karjával megfogta a bal felkarját és szorította.*

Ahogy Thousen szóra nyitotta a száját már tudtam, hogy az utolsó szavaiban a halál lesz mint büntetés. Nem is történt másképp. Ekkora lelkileg felkészültem a likvidálásra. Ám váratlan dolgok történtek. Megkönnyebbültem, hogy Aizen-sama nem osztja Kaname véleményét. Azonban Onitsura felszólalását nem tartottam jó ötletnek, de van benne kurázsi, és megadja a tiszteltet. Végül példaképem Gin is felszólalt. Kimondottan barátságosan. Ez valahogy önbizalommal töltött el. Az ő kisugárzása számomra nyugtatót mint sem baljós.
-Igen Gin-sama. Az az illető...
Jobb lábammal hátraléptem és ezzel oldalra fordultam, és jól láthatóvá tettem Onitsura-t.
-Olyan mint én, és hasonlít valamennyiünkre. Azt mondta keresi az erőt. Amit tudomásom szerint az ön vezetése alatt érhet el, Aizen-sama.
Utolsó mondatomat Aizennek szegeztem, ezalatt végig ránéztem.

*Aizen örömmel hallja a kis önkéntest, de Thousen most is közbevág.*
- Hogy merészelsz engedély nélkül felszólalni, és te..! Igen te ott, te lány. Hajolj meg a nagyúr előtt.
-Köszönöm Kaname. Most már elég lesz.
*Vágja félbe a szidást, amire néma csend és fegyelmezett csend felel.*
- Érdekes. Szóval azt állítod, hogy... Bocsáss meg. Még a neveteket se tudom.
*Hangja kellemes és egyben kíváncsi, de a tekintete nem változik. Gin viszont továbbra is érdeklődik. Úgy látszik őt nem egészen csak az érdekli, hanem még valami. Az idegenek állapotából gyanítja hogy törtét ott más is, de nem fedi fel megfigyelését.*
- Tényleg? Nem árt a jó társaság. Itt Úgyis olyan unalmas. Nem igaz Thousen?
*A mondata végén rávigyorog a fekete bőrű halálistenre, ezzel is jelezve szimpátiáját.*
- Minden esetre Üdvözöllek titeket. Néhány perc múlva összehívom a tanácsot és, akkor majd döntünk a sorsotok felől, de addig is élvezzétek vendéglátásunkat. Kobusi. Egyenlőre a te szobádban fognak időzni, amíg eldöntjük a sorsukat, ezért ha megszöknek, akkor téged fogunk felelősségre vonni. Távozhattok.
*Hangoztatja el szavait, Mellyek Vízhangja tölti be a termet. Kint már vár rátok Ulquiorra, de mielőtt megindulnátok Kobusit visszahívják Illetve egy ismerős hang szólal fel. A hang tulajdonosa főképp Iriának lehet ismerős.*
- Hello. Nem gondoltam volna hogy itt találkozunk újra ifjú hölgyemény.
* Ez viszont még Aizent is meglepi*
- Tán ismered őt Sai?
- Igen nagyúr. Hogyne ismernék egy ilyen szép teremtést, mint ő.
*Nem más a hang gazdája, mint Kunoshi Sai. Igen. Az a shinigami, aki még egykoron segített neki és egy másik vaizardnak egy hollwot legyőzni aki az árnyékokat manipulálta. Minden esetre szép lassan és óvatosan közelíti meg a társaságot végig nézve Tsubakin. Mondhatni stíröli.*
- De rég láttalak. Azt hiszem még tartozol nekem egy randival.
* Mosolyodik el a válaszra várva.*

* Sejtette, hogy baj lesz. Megint nem tudta befogni a száját. Ezért a fejét veszik, ha nem rosszabb. Az a fekete fickó nagyon komolyan veszi. Aizen valószínűleg, csak nem mutat érdeklődést semmi iránt. A harmadikkal pedig még lehetnek bajok. Hiszen végig csak vigyorgott. Túl kedves. Mikor kiléptek arrébb vonult a többiektől. Nem akart bajt keverni, hiszen látszott, hogy így is eleget tett. Néma maradt. Még Sai látványa, és az ahogy Iriával beszélt, sem hozott elő belőle semmit. Legalábbis a felszínre. Magába többször is kardélre hányta a fickót. A saját leszakított kezével akarta halálra verni a halálistent, de nem tette. Csak állt szótlanul, kifejezéstelen arccal. *

* A fekete bőrű halálisten szidására nem igazán reagált. A lényeg hogy semmiféle tiszteletet nem ad, amíg ő nem látja annak értelmét. Végül valami tanácskozásról beszélt Aizen, amit maga sem értett nagyon. Kikkel tanácskozna a 2 shinigami szolgájával? De egyenlőre megúszta a kivégzés bármely formáját és ezzel egy hatalmas kő esett le a szívéről. Sietett a mondhatni barátságos arrancar után, de valami félbeszakította. Egy hang, ami ismerős volt, bár egyáltalán nem a kedvére való. Hátranézett és azt a halálistent pillantotta meg, ki anno a nyakukra uszította az árnyéklidércet. Nem is érdekelte, hogy akkor mit csinált inkább egyetlen egy kérdés " Mért van ő itt???". Szó nem jutott ki a száján. Gondolkozott, hogy vajon melyik a biztonságosabb hely. Visszanézett Onitsuráék felé, majd Saira. Gyorsan kellett döntenie, de nem tudott, amolyan biztatást, jelet vagy sürgetést várt.*

-Értettem nagyuram.
Azzal elindultam a többiek után kifele. Azonban Visszahívtak.
-Várjatok meg az ajtó előtt és ne balhézzatok.
Biccentek az újonnan érkező Shinigamira. Sarkon fordultam és visszamentem a trónterembe. Gyorsan felmértem Sai-t.
~Úgy tűnik sokan tudják, mi a jó nekik.
-Mit kíván még nagyuram?
Kérdezem féltérdre ereszkedve, lehajtott fejjel öklömet a földön tartva.

* Iria felé néz. Nem érti mit remél tőle, de nem akar nagyobb bajt okozni. Nem szól, nem is jelez. Ekkor vonul el előttük az Arrancar sokaság. Végigméregeti őket. Egy-két Arrancar lányon megakad a szeme, de általánosságban ugyanazt gondolja mindről. Új ellenfelek Mind azért, hogy ő megersödjön. Ez gonosz vigyort csal elő belőle. Visszanéz Iriára. Majd Sai-ra és úgy dönt ő lesz az első edzőtárs.*
- Hé Sai. Szakadj le a húgomról jó. * Mondja, mikor becsukódik az ajtó. A zsebében lévő telefonba pötyög, majd Iria mellé lép, és úgy tartja azt, hogy csak a lány láthassa, a enne lévő üzenetet. *
- Ne kapd fel a vizet. Egy percre nyugodj meg kérlek. * Ez állt a telefonban lévő üzeneten. Csak remélni tudta, hogy a lány veszteg marad egy kicsit.*
- Nem tudom ki vagy, vagy hogy miféle vagy, de ha bármit akarsz tőle akkor előbb velem beszélj oké? Legyen szép napod. * Mosolygott, majd megfordult, és próbálta arrébb terelni a lányt.*

* Már éppen szólalt volna fel, de Onitsura közbevágott. Teljesen értelmetlen zagyvaságokat kezdett mondani, aminek a fele se volt igaz. Még a telefon előtt felakart szólalni és leállítani, mielőtt balhét kever, de kénytelen volt elolvasni az orra alá dugott üzenetet. Figyelt és várt, míg elkezdte terelgetni mint egy juhot. Próbálta kifürkészni a tekintetéből, hogy vajon most mit tervez. *
- Mért csinálsz mindig balhét? *Suttogta oda neki alig hallhatóan, éppen hogy csak ő meghallja.*

-Időben megtudod. Csak tedd amit mondok.
Kiérve a köztes dimenzióból az eddig tátongó Garaganta bezárul. Kezét a földtől körülbelül 120 centire lévő vállamra helyezem.
-Semmi meggondolatlanság.
Utalok, arra, hogy nem érdemes megtámadni. Három lépés múlva jobbra fordulok ahol Iria ék csinálják a feszkót Aizen ajtaja előtt. Megállok az ajtó előtt.
-Mondtam, hogy semmi feltűnés.
Ezalatt a kezet eltávolítom a vállamról és magam mellé vezetem. Bekopogok az ajtón és várom, hogy beengedjenek.
-Kövess.
Belépve a trónterembe féltérdre ereszkedem.
-Megjöttem Nagyuram.

*Imuru bólint, és hagyja, hogy Kobusi vezesse. Bizonytalanul lépkedett ismeretlen a környezet számára. A Nagyúr szó hallatára felkapta fejét.*
~ Csak nem Aizen lenne az? ~ * lepődött meg, bár magában nem tudta, kik fogják várni őt és elrablóját.*

*Imuru lassan kezdett pánikolni, főleg az ismeretlen terep miatt. EZ nem olyan, mint a Tiszta Lelkek Városa, itt minden új volt neki, ráadásul nem is lát. Egyedül a kísérőjében bízott, elvégre ő még nem bántotta, sőt, udvarias vele és segít neki. Remélte, hogy hamar visszakerülhet eredeti otthonába.*
~ Ha ennek vége, esküszöm, többet nem szegek meg egy szabályt sem, és Kuchiki-sama azt nem mondja, sehová nem megyek a városon kívül. ~*gondolta remegve.*
- Hol vagyunk most? - *kérdezte suttogó hangon, illendőségből nem szeretett volna hangoskodni.*

* Sejtette, hogy Sai vissza fog szólni. Őszintén örült, hogy így lesz. Közelebb hajolt Iriához. *
- Mert ez a legjobb módja,hogy megerősödjek. * Súgta teljes komolysággal. Ezután Sai felé fordult. Ekkor érkezett meg Kobusi, és az a furcsa lány. Nem szentelt nekik sok figyelmet. Barátian Kobusira pillantott, és a tekintete azt sugározza semmi ok az aggodalomra. *
- Wow. Még sosem láttam beszélő ölebet. Tudod fel kéne lépned ezzel a számmal. Bár majd még idomítok rajtad egy kicsit, mielőtt színpadra mész. * Vigyorgott a megszokott stílusában. Első ellenfélnek megfelel ez is, gondolta. *
~ Jó ötlet ez? *Filózott a karja, de érződött rajta a komolytalanság. Képtelen volt bármit is komolyan venni. *
~ Itt az marad életben aki erős. Akkor nem hagyjuk magunkat lenyomni, igaz? * Mielőtt mind a ketten rábólintanának, kinyílik az ajtó, és őket szólítják. Megragadja Iria csuklóját. Nem erősen, csak hogy biztosan meginduljon, az eddig húgának titulált lány. Direkt úgy lépkedett, hogy a lány és a halálisten közé kerüljön. Mikor ellépett Sai mellett, megveregette a vállát.*
- Ne aggódj, ha a nagyok végeztek, majd leviszlek sétálni. * Gúnyolódott tovább. Egyszerűen nem akarta tudomásul venni, hogy csak magát sodorja bajba, és hogy a saját sírját ássa. Nem volt rá jellemző. Mások talán bolondnak tartják ezért, de mindig megoldotta a helyzetet. *

*Más választ nem is tudott volna elképzelni a kölyöktől. Sajna csak a régi képeket ugrasztotta elő a fejében és hogy mennyire szeretett ő is bunyózni. Ekkor jöttek az új érdekes egyének. Az arrancart már látta, ő juttatta ide őt, de a másik érdekesebb volt. Egy halálisten méghozzá vak. Egyből kiszúrta a mozgásából és ahogyan vezetni kellett őt. De egyre feszültebb lett a légkör. Onitsura mondandója végre egy kis mosolyt és életet tudott belé csalni, bár sokáig nem tartott. Készen állt, hogy leállítsa őket ha úgy alakulnak a dolgok. Szinte messiásként várta, hogy szólítsák őket és elfogadja, hogy ennyi volt az életének. Percek teltek el, de azok a percek egy egész évszázadnak tűntek a lánynak. Az óriási ajtó kinyílt és szólították őket. Elindult volna magától is nyugisan, de a semmiből egy kéz ragadta meg a csuklóját és behúzta magával a terembe. Nem szólt egy szót sem emíg nem kérdezték esetleg, és térdre se ereszkedett senki előtt. Az espadak tekintete kiégette a szívét a helyéről, de uralkodnia kellett magán. Semmi félelmet nem szabadott kimutatni, mert megérzik esetleg.*

Hallgatom Hanashita és Sai veszekedését.
~Ha ezt megússzuk élve... Kapnak a fejükre...
Nem mozdultam de szívesen lekevertem volna mindkettőnek egy pofont, de azzal csak rontanék a jelenlegi helyzetemen. A Vakra pillantok.
~Minek is nekik pontosan? Pont egy vak...
Ezen morfondíroztam miközben vártam a tanács szavait.

*Mivel más lehetősége nincs, Kobusira kénytelen támaszkodni, benne megbízik. Már elég régen félt ennyire, utoljára akkor, amikor Miyuki és Aya nevű barátnőit mentette meg, kapitánya segítségével. Bár akkor azért félt, hogy kapitánya nem jön időben, most meg azért, mert talán soha többet nem lehet vele.*
- Hol vagyunk? Mi történik? - *kérdezte suttogó hangon.*

*Mindenki bebarangol a nagy terembe, eközben Onitsura Sai-t piszkálja, míg Iria csak nézi őket. Kobusi legszívesebben agyonverné a 2 személyt, de nem teszi. Imuru nem sejti a dolgokat, sőt nem is tudja mi a helyzet és ő hogy keveredett bele, de már jön is az első mondat.*
- A tanács döntött. Kedves vendégek. Egy próbatétellel állunk elétek. Csak egy kis játék a mi szokásainkhoz képest. * Szólal fel Aizen nagyúr, bár látszik a hangján hogy az ötletet nem ő találta ki, viszont az arcán mosoly látható. A háttérben Gin vigyorog a megszokott módján, míg Thousen hallgat bambán. Az Espadatagjai figyelik a vendégek reakciólyát. Rajtuk kívül természetesen csak A két halálisten van még jelen és a kis Arrancar.*
- A próbatételt főképp neked szánjuk kedves Onitsura. *Szólal fel a leghangosabbnak és legbátrabbnak tűnő személyhez, eközben int egyet Tsubakinak, hogy jöjjön közelebb.*
- Ha a próbatétel sikeres lesz, akkor szabadon elmehettek vagy itt maradhattok, de ha elbuktok, mind meghaltok. Látod ezt az ártalmatlan lányt, kedves halálisten?
*Folytatja a mondatát a vaizardnak, majd int egyet a shinigaminak, aki már hozzá is kezd a dolgokhoz, tudván hogy mit kell tennie odamegy a lányhoz, majd az ifjú fiút kezdi el irritálni a szavaival, eközben a szemébe tekintget.*
- No lám. Micsoda bájos teremtés. Kérlek menj arrébb kedves 99-es arrancar. Onitsura. Látod ezt az árva vak lányt? Olyan kétségbeesett és szomorú. Magányos és fél. Ugye milyen bájos?
*Hangjával játszadozik mondatai során, eközben Imurut többször is körbejárja.*
- A próbatétel a következő. Két személy áll e pillanatban előtted. A kis és gyengéd Imuru, és a húgod Iria. Válassz. Vajon melyiket ölnéd legszívesebben, de mielőtt válaszolnál, jól gondold meg a dolgokat, mert a választásod életet menthet, de nem hogy kiét, az nem biztos.Vajon tudsz választani?
- Biztos hozzánk akarsz tartozni ezek után is?
*Teszi fel a kis termetű személy a kérdéseket, eközben a nagyúr is felszólal. Arcán gonosz vigyor jelenik meg Sainak. Vigyázz mit válaszolsz, mert ezen karakter élet múlik és lehet hogy a tied is odavész. A levegő kezd egyre melegebb lenni, de még egy mondat elhangzik, mielőtt válaszolhatnátok a dolgokra.*
- Ja és ha a társaság elbukna, akkor te is velük buksz kedves Kobusi.

//Bocsánat. Jobbat nem tudtam jelenleg kitalálni.//

*Imuru próbálta erősnek mutatni magát, de nem ment. Félt, és azt az Aizen nagyurat egyáltalán nem találta rokonszenvesnek, egyenesen rettegett tőle. Imuru nem akarta a fiatal arrancar halálát, akármennyire az ellensége. Nem mert megmozdulni, tartott tőle, hogy akkor az életének vége.*
- A...Aizen nagyúr, én... hadd menjek haza! Én nem szóltam, hogy eljövök... - *sírta el magát. Most úgy hatott, mint egy kisgyerek, de nem bánta, csk mehessen vissza a hatodik osztaghoz!*
~ Kuchiki-sama... én sajnálom! ~ *gondolta magába. Tudta, hogy most egyedül van, hisz még ha valaki mellé is állna, így is túlerőben van az ellenség. Sok volt neki ez a rengeteg, idegen reiatsu, ismerősöket szeretett volna tudni a közelében.*

* Onitsura, nem mutatja, hogy érdekelné a kérdés. Bár meglepi, sőt szinte sokkolja, de úgy dönt itt most olyanra van szükség, amit ritkán tesz. Gondolkodnia kell. Most nem segíti ki az ösztön. Azt mondják, csak próba. Túl kemény próba ez ahhoz, hogy belemenjen. Kis gondolkodás után aztán villámsebesen előkapja a kardját, a másik kezével, a legközelebbi kardot marja el. Nem zavarja, hogy az pont Sai-hoz tartozik. A saját kardját, a síró halálistenlány torkához, az idegen kardot, pedig Iria torkához érinti. Az arcán semmi érzelem nem látszódik egy darabig. Aztán furcsa, gonosz mosoly ül az arcára egy pillanatra. *
- Elnézést Aizen nagyúr, de hogyan is tudnék választani? Hisz mind a ketten, olyan gyöngék és ártatlanok. Ez a vak lány, egyszerűen szánalmas. Attól, hogy vak még nem esik meg rajta a szívem. Ez nem kellene, hogy akadályozza bármiben is. Iria pedig, egyszerűen csak kötelességből őrzöm még mindig. Mivel kettőnk közül, én vagyok az idősebb szabadon rendelkezek vele. Már rég halott lenne, ha nem lenne néha hasznos. Nem tudok dönteni. Mind a kettőt ugyanolyan szívesen megölném. * Mosolyog egy percre. *
- Hogy önökhöz akarok-e tartozni? Igen. Nem hiszem, hogy ez lenne a próbatétel célja. Ha azt akarná, hogy meghaljon valaki, akkor egyből a húgomnak eresztett volna neki. Elvégre ezek a halálistenek az ön kezében csak üres bábok. A cél ezek szerint az, hogy képes lennék-e bármeddig elmenni, hogy önökhöz tartozzak. Akkor bebizonyítom. * Ezzel jobban odanyomta a kardokat. *
- De amíg ön nem ad rá parancsot, én nem mozdulhatok. Kivéve, ha most az én kezembe helyezte a döntést. * Végigpillantott az Espada-n. Furcsa alakok. Megakadt a szeme a már látott, sisakos figurán, a kék hajú, fogsormaszkos férfin, a szőke nőn és a hosszú göndör hajú fazonon. Meg persze az asztal végében lévő trión. A vigyorgó rókaképű, a szigorú feketén, és magán a nagyúron. A választ várta Aizen-re nézve. Sejtette, hogy ha nem akarnák, hogy bárki is éljen, akkor már halottak lennének. Tehát Azien tervez valamit. Neki ezt a tervet kell kijátszania. Akkor van rá esély, hogy mindenkit megmentsen.*

*Nem igazán lepte meg Aizen szavai. Ilyesmire számított bár elég szadista "próbatételnek" tartotta, de ez van. Onitsura döntése sokkalta jobban lesokkolta. A gonosz vigyor az arcán még jobban hitelesítette benne azt, hogy a srác csak blöfföl. Egy hogy egyáltalán nem a húga még csak alig ismeri, de elhitette egész Hueco Mondoval, hogy a testvére. Ez azért szép. nem akart megszólalni, mikor a kardot jobban a torkához nyomta akkor se, pedig felszisszenhetett volna. Sikerült megvágnia a nyakát bár nem nagyon de eléggé ahhoz, hogy egy kis vér kicsorduljon.Gyönyörű vörös volt, mondhatni látszott rajta, hogy nemesi. Egy-két lidércnek biztos megfordult a fejében, hogy kiontsa az összeset.*
~Ha ezt túlélem...esküszöm, hogy visszamegyek Soul Societybe és kapitányi szintet fogok elérni, ha sikerül.~
* Megvetően nézte a srácot, hogy még inkább elhiggyék a kis kitalációját.*

Némán követem az eseményke láncolatát. Aizen utolsó szavai meglepődök, ennek hatására kiráz a hideg amit külső szemlélő is láthat, csak ő apró villámkisülések formájában. Végül gyorsan beletörődök. Háromszor akartak eddig halálra ítélni, ez már nem oszt nem szoroz. Legbelül mélyen nyugtalanít a dolog, kapaszkodom hitvány életembe, de próbálom elfogadtatni magammal. Felkapom a fejem Onitsura szavain, elgondolkozom rajta és kérdőn nézek a tanácsra. Érdekel az ő reakciójuk erre a lépésre.
~Kezd érdekes lenni. Mindig is többre tartottam a diplomáciát a harcnál.
Karba tett kézzel várok és jobb lábamra nehezedek.