Rukongain kívüli területek

A történet most egy darabíg 2 szállon fog futni. Az egyik a jelen a másik meg emlékfoszlány neven fog futni.

Jelen:
-Hol vagyok?- Teszi fel Iria a kérdést, de választ nem kap rá.
- Ki vagy te?- Teszi fel az újabb kérdést Ifiú halálistenünk, de ismételten eredménytelenül. A lidércünk továbbra is csak áll, és meredten nézi az eggyetlen személyt aki rajta kívül jelen van, azaz a halálistent. A nő nem vár túl sokat. Előhúzza kardját, majd nekiront a lénynek, aki meg sem próbál védekezni. Oly könnyedén hatol át rajta a kard, mint kés a vajon. Tsubaki érzi, ahogy elsőnek a bőr, majd a hús, de még a csont is különválik a kard pengéjének erejétől. Elégedet lehet hisz sikeresnek bizonyulhat a támadás, de várj. Ez nem túl egyszerű egy kicsit? Dehogynem.

Ha a lány hátranéz, láthatja, hogy a lidércsünk egy fura világoskék füstté válik, majd újra összeáll. Ismételten a meredt tekintet szegeződik rá amit alidérc biztosít. Tsubaki egy érdekes édes ízt érezhet a szájában. Majdnem olyan mint a cukor, de kicsit más. Egy emlékfoszlany jut eszedbe hírtelen. Szinte bevág mint egy hírtelen agyfagyás a sok jegkrém után.

Emlékfoszlány:
Tsubaki megszólal.
- Ennél rosszabb úgysem lehet már. Hol a következő? - Teszi fel a kérdést Jinsengnek, aki elégedetten kezdi mutatni az utat. Kileptek a bambuszfák közé, majd a hídon vissza megindultok. Te az öreget követed, aki magyarázni kezd neked.
- Nem lehetett könnyű dolgod ahogy elnézlek.-
Kezd bele a mondatába. ( Itt megvarjuk Iria reakcióját)

Az öreg átvezet csomó romos épületen. Ahogy egyre belljebb és belljebb értek úgy romosodik a környezet. Mondhatni mindenhol dulakodás nyomai látszanak. Néhol nsgyobb lábnyomok is feltünnek. Igen csak furcsa lehet, hisz ezek nem szokványos lidérc lábnyomoknak tűnnek.
- Nállad van az első gyöngy?- Teszi fel újra a kérdést az öreg. Reméli, hogy Tsubaki felmutatja azt. Ha így tel Jinseng elégedetten nézi meg a színes győngyöt, majd csöndben mennek tovább.

Iria kérdések halmazát teszi fel a lidérc számára, de az szinte figyelembe se veszi. Bambán néz rá továbbra is. Az előző, mondhatni harc után a lány nem habozik, rögvest kardot ránt és neki ugrik a kék lénynek. Túl könnyűnek bizonyul a dolga, hisz ahogy belé mártja a kardját a lidérc testébe az semmit sem csinál. Csak a támadás után veszi észre, hogy ellenfele kicsit távolabb, de ugyan abban a pozícióban figyeli őt továbbra is. Ezen akár fel idegesíthetné magát, de Roku megjelenése kiszívta belőle az összes más érzelmet a bánaton és szomorúságon kívül. Mondhatná, hogy keserűséget érez azóta a nyelvén, de ez nem igaz, mert hirtelen egy édes, cukros ízt kezd el megízlelni. Mintha nagyon-nagyon sok hideg fagylaltot evett volna meg gyorsan, olyan felfájás hasít belé váratlanul. Ezzel az érzéssel együtt egy emlék is felbukkan, amit eddig elfelejtett, vagy más nem akarta hogy emlékezzen rá.
-Ennél rosszabb úgysem lehet már. Hol a következő? -  teszi fel a kérdést Iria, de válasz helyett az öreg varázsló mutatni kezdi az utat. Csendben gyalogolnak tovább a második hadúr lakóhelyéhez, át a bambuszfák erdelyén, azon túl vissza a hídon.
-Nem lehetett könnyű dolgod ahogy elnézlek.- szólal meg végre Yinseng, ezzel is megtörve a csendet. Az elbambult lány ekkor rá tekint de csak pár perc erelyéig. Gondolta, hogy látszanak a piros kisírt szemei, de akkor is szerette volna tartani az érzéketlen álarcot. Bosszúsan rápillantott a varázslóra.
- Volt már rosszabb is.- felelte, de nem gondolta teljesen komolyan. A gyilkosság, mintha könnyebb lett volna attól, hogy szembe nézzen a tetteinek súlyával. Ezután csendben folytassák tovább az útjukat, be a birtok belsejébe. Az épületek egyre jobban omlatagok, roskadoznak a valamikori támadás óta. Kissé posztapokaliptikus a hangulata a területnek, de ez inkább kissé megnyugtató a lánynak, mintsem ilyesztő.
-Nálad van az első gyöngy?- szólal meg hirtelen a séta közben a varázsló, amire a lány felocsúd a bambulásból.
- Igen, itt van. - válaszol neki, de a gyöngyöt, trófeát nem mutassa fel, inkább tovább hagyja lapulni a zsebében. A rengeteg megszáradt vér és dulakodás nyomai kissé kérdéseket kezd ébreszteni a lányban.
- Mégis mi történt itt pontosan, Yinseng?- érdeklődik finoman, hiszen a többi látomásban, mintha ő maga lett volna a klán elpusztítója. Nem szeretné, ha ezek után nem bízna meg benne.

Mult:
- Mégis mi történt itt pontosan, Yinseng?-
Egy kérdés hangzik el a romok által díszített tájon. Iria teszi fel a kérdést az öregnek, aki hümmög eggyet, mély levegőt vesz, majd belekezd egy történetbe.
- Réges régen még nem állt itt ez a klán. A helyén egy csodállatos tály volt. Virágzó mezők és szép dombok, de ez megváltozott... Mondja Yinseng, majd egy kis lélegzetvétel után megáll egy félig romos falnál. A falon karmolásnyomok látszanak.
- Már akkoriban is voltak halálistenek, de még nem voltak így betömörülve a falaikon belülre. Akkoriban élt egy híres ember. Muramasa Shindo egy akkoriban is nagy erejű személy volt. Ezen a mezőn egykor egy felfoghatatlanul nagy harc dúlt. Shindo egy soha nem látott szörnyeteggel került szembe. Nem volt az már se lidérc se más, bár akkoriban a lidérceket se ismerték annyira. Egy eddig soha sem látott szörnyeteg veszélyeztette Rukongai egész területét. Ezt a mondatot befejezve az öreg továbblép. Szép csendben haladtok tovább. A távolságban egy nagy szobort pillanthatsz meg. Olyan mint az amit a bambuszok előtt láttál, de ez más. Nagy méretű, de kicsit már romos. Egy mintha női alak állna rajta Kezeit a szíve alatt tartja mintha megpróbálná megfogni azt. A kéz felett a testben egy hatalmas lyuk áll. Lehet hogy lidérc lehetett így elnézve, de mégis sokkal emberszerűbb. Az öreg ránéz, majd folytatja.
- A harc mondhatni hosszú órákon, de mások szerint napokon át tartott Muramasa és a lény között, de aztán az öreg egy általa ismert technikával elzarta a lény testét egy gyöngybe, míg a testét kővé dermesztette.Ezzel fejezi be a mondatot a vén legény. Persze ez nem magyaráz meg semmit a lánynak.
- Miután elzárta az elátkozott bestiát egy klánt hozott létre a védelmére. Ez a klán volt a Muramasa klán. Ezen klánnak voltam én a védelmezője, de egy napon olyan dolog történt amit nem gondoltam volna. Egy fehér ruhás nő jelent meg a dombon. Eldobott egy gyöngyöt, majd szétlőtte azt. Rövid percek alatt lerohanta a klánt egy csomó lidérc. Próbáltuk tartani magunkat, de semmi esélyünk nem volt ellenük. Sajna elesett mindenki. Mondja ki nehézkesen a végére a szavakat. Az arcán könnyek csordultak végig.
- Azok a nyomorult hadurak... Elvették tőlem az életem célját. A klánunk felszorult a főépület legtetejére, de az emberek sorra vesztek oda. Én is elbuktam, de mégse halltam meg. Úgy éreztem én is meghalok. Tulajdonképp készen is álltam rá, de valami... valami mégsem engedte hogy meghalljak. Erőt kaptam. Erőt valakitől, de nem tudom honnan. Ezzel az erővel zártam el Shindo technikályával azt az öt hadurat aki az életünkre tört, de én is idereagadtam, arra a helyre amit úgy védtem. Mindenkit elvesztettem azon a napon. Azóta is örzöm azokat a béklyókat. Nyel nagyot fájó szívvel.

Jelen:

Íria magáhoztér a kábulatból. Fura emlékfoszlánya szinte mintha kiütötte volna, de még mindig a saját lábain áll ugyanabban a helyzetben mint amikor bekábult. Lidércünk ennek ellenére ugyanúgy mozdulatlanul várja a lányt, hogy mit lép. Tekintete mint eddig is több mint fura. Szemei szorosan követik hősünk minden eggyes reakcióját, de ő mégsem reagál semmire. Most mIhez kezd Iria?

A lány belemerül az emlékbe , ami a fejébe hasított. Yinseng magyaráz benne , elmeséli a Muramasa klán keletkezését, életét, és bukását. A sztori több, mint érdekes, a lehető legfurább inkább. Közben el is pityeredik az öreg varázsló, de Iriát ez már nem hatja meg. A Rokuval való találkozás ki szívta belőle az utolsó empátia maradékát is. Már azt is elfelejtette, hogy igazából miért is jött vissza Seireiteibe. Ahogy az öreg vén csóka befejezi a mesét, abban a pillanatban magához tér Iria és nagy pislogatások közepette eszmél fel, hogy hol is van. A kék lidérc szerű lény meg mindig ugyan abban a pozícióban állt és várt valamire. Csak a lány nem tudott rájönni, hogy mire. A bámuláson kívül meg mindig nem csinált semmit és nem is mutatott érdeklődést semmi iránt. Kihúzott karddal álldogált tovább az ellenfelével szemben.
-Mit akarsz tőlem?- próbált komunikálni vele kevesebb sikerrel. Ez után újból kardot emelt és egy szökkenéssel megpróbálta ketté vágni a lidércet.

-Mit akarsz tőlem?-
Kérdez rá a halálisten a lidércre, de ahogy az várható volt nem kapott rá választ. Megmarkolta hát kardját, testét befeszítette, és rátámadt ismét a lidércre, kardját magasra emelte, majd vágni készült a mozdulatlan gyíkra....
- Álj!...- Szólítja meg egy már régóta ismert hang. Hogy honnan jön nem tudni.
- Figyeld a hangot. Arra koncentrálj!...- Utasítja egy ismerős hang Tsubakit, de vajon felfigyel a figyelmeztetésre? Ki lehet az illető és mit akar? Nem tudni, de ha Tsubaki szót fogad neki hallkan egy hangot hallhat. Egy ismerős hangot. Olyan mintha egy zene lenne. Miylen zene lehet ez? Mintha ismerős lenne a lánynak.
Íme a zene : https://youtu.be/_mCc3ROOspg
Most mihez lát a lány? Vajon eszébe jut milyen csávába is lehet most? Kitalál a csapdából? Megküzd a lidércünkkkel, és legyőzi azt az említett csapással, vagy más lehetőséget választ? Hamarosan megtudjuk.0

Hiába kérdezgette, faggatta a kék lidércet az mintha csak levegőnek nézte volna, és rá sem figyelt. Ugyanúgy állt tovább mozdulatlanul. Al lány már lassacskán kezdte elveszíteni a türelmét, így megszorította a kardja markolatát és egy szökkenéssel az ellenfelének rontott. Ekkor szólalt meg egy hang, ami kissé ismerős volt Iriának, de nem tudta honnan és, hogy kié lehet.
Álj!…Figyeld a hangot! Arra koncentrálj! utasítja őt, de először kételkedve felhúzta a szemöldökét. Körül nézett a ködös tájon hátha megtalálja a hang forrását de sehol semmi. Vajon tényleg segíteni akar neki az a bizonyos illető vagy csak át akarja verni?  Nem tudta, hogy hallgathat e rá de jobban kezdett figyelni a háttér zajokra. Nagyon nagyon halkan, de lehetett hallani egy kis zümmögést. Nehezére esett koncentrálni rá, de sikerült meghallania a zúgásban egy összefüggő kis ritmusos zenét. Valamilyen underground pop lehetett, de erre már csak tippelni tudott volna. Viszont hogy ez miben segített volna neki arra nem jött rá. Talán a klubban szólt sokszor ez a muzsika? Vagy a kávézóban? Vagy ez szólt mikor felrobbant az egyetlen vállalkozása? Ötlete sem maradt, de megpillantotta a kék lényt maga előtt, aki valószínűleg meg mindig csak egy helyben állt, és újból fel emelte a kardját rá.
Csak add oda a gyöngyöt és itt sem vagyok.-szólt hozza a lidérchez aki meg mindig szótlanul állt előtte. Nem akarta tovább húzni az időt , hisz Karakurában tombolt a káosz és Senshi barátja sem került elő meg. Talán már nem is él.

- Álj!...- Szólítja meg egy már régóta ismert hang. Hogy honnan jön nem tudni.
- Figyeld a hangot. Arra koncentrálj!...- Szólítja meg a hang Iriát ki elsőnek kételkedve, de megfogadja az ismerős ismeretlen tanácsát. Elsőnek semmit se hall. Keres az éterben, de mintha tűt keresne a szénakazalban semmi eredmény... De várjunk egy kicsit. Aprócska kattanás hangja csapja meg a támadni készülő nő fülét. Egy egyszerű kis oda nem illő kattanás, mely bezúg az egész tályban. Halknak halk, de mégis észrevehető. Iria fel is figyel rá, majd koncentrálni kezd. A hangot további hangok kezdoik követni épp hogy hallható formában. A halálistenünk koncentrálni kezd. Szép lassan egyre hangosabban hallja a hangokat, amik zene formáját öltik. Valami elektronikus zene formályában köszönnek vissza halálistenünknek, de nem tudja hova tenni. Egy ifdeig próbál gondolkodni rajta, de nem üt bakot, így visszatér a lidércünkhöz, aki még mindig mint egy szobor vár tovább.
-Csak add oda a gyöngyöt és itt sem vagyok.- Szólítja meg ismét főhősünk a furcsa lényt. Olybá tűnik nem kap tőle választ. Sajna ismét nem jut dűlőre ezzel a fura szerzettel, de mi van ha nem is ő a lényeg? Mi van ha nem is ő mozgatja a szállakat, hanem épp ellenkezőleg. Mi van ha éppen őt mozgatják szállakon? Mi van ha Iriát mozgatják szállakon? Nem tudni semmit, de egy biztos. A hang még mindig jelen van, és immáron mintha picit hangosabb lenne. Talán ez is több a semminél, és kezdetnek ez is jó a kilyutáshoz. Na de hogy kicsit érdekesebb legyen...
-Iria...- Szólítja meg ismét a füled az ismerős hang.
- Nem csak te hallod a zenét. Rajtad kívül más is reagál a hangokra. Nem csak a te érzékeid érzik ezt a zajt. Bizony. A lidérc is halja a hangokat. Még ha nem is reagál, de az érzékeinek ő se tud parancsolni.- Ismeretlenünk érdekes tényekre hívja fel shinigamink figyelmét. A hang hatására lényünk szeme megmozdul. Reagál a zenére. Pupillája gyengéden kitágul, mintha számára kellemes dolgot tapasztalna, ami tetszik neki, de mit jelenthet ez? Lehet ő volt a hang? Nem tudni, de mégis ez az első reakciója amióta itt vagytok. Mihez kezdessz ezzel az információval most Tsubaki Iria?

Iria hiába próbál komunikálni és megértetni magát az ellenfelével, süket fülekre talál. Jobb ötlet híjján megpróbál újból támadásba lendülni, de egy hang megszólal a semmiből és felhívja a figyelmét a zenére. Hosszú hallgatózás után szinte tisztán hallotta már a muzsikát.
-Nem csak te hallod a zenét. Rajtad kívül más is reagál a hangokra. Nem csak a te érzékeid érzik ezt a zajt. Bizony. A lidérc is halja a hangokat. Még ha nem is reagál, de az érzékeinek ő se tud parancsolni.
Magyaráz tovább a titokzatos hang, viszont ez miben segít neki arra még nem jött rá. Talán egy hallucinációban lenne? Ha úgy is van akkor hogyan tudna kiszabadulni innen? A lidérc is reagálni kezd a dolgokra, szeme kitágul és kicsit mintha meg is mozdulna. Viszont igazából ezzel sem tud mit kezdeni, hisz ugyanúgy tovább áll egyhelyben. Lassan körül néz újból hátha talál valami érdekeset, majd újból vissza a lidércre.
- És mihez kezdjek most ezzel? - teszi fel a kérdést a semmibe, hátha újból megszólal és segít neki az a bizonyos hang.

Jelen:
Tsubaki lassan kezd rájönni a valós problémára, de a kiutat nem leli, így hát segítséghez folyamodik az ismeretlen személy által.
- És mihez kezdjek most ezzel? - Teszi fel a kérdést az ismeretlen hang tulajdonosának, remélvén, hogy válaszol.
- Emlékezz Iria. Emlékezz arra ami történt. Emlékezz rám. Emlékezz Kankurora!-
Ordítja el a végén magát a hang, minek hatására a halálistenünk kissé megszédül. Ismét érezni kezdi az édeskés ízt a száján. Szinte már olvad a cukor, olyan érzést kelt.
- Na akkor most egy vágást fogsz érezni, de nem fog fájni.- Jelenti ki egy másik hang a zene hangja mellett. Újabb emlékkép ugrik fel.

Mult:
Ketten álltok egy fura épület előtt. Az épület ajtaja felett egy fából faragott tábla lóg, szinte sértetlenül. "Kézműves ház" felirat van írva erre a fára.
- Hát itt is volnánk. A következő hadúr itt vár minket. Készen állsz rá hogy belépj?- Teszi fel a kérdést Yinseng, majd miután Iria válaszol elhúzza az öreg botjával a nád hálót, mellyen a halálistenünk beléphet. Bent polcok sokassága fogadja vendégeinket, rajta agyag edényekkel. Néhol pár agyag edény leesett a földre így ötmelékek is vannak a földön. Minden tiszta por. A falak pirosak a régi stillusú festéknek köszönhetően. Beljebb lépve érzed a poros dohos szagot, amit az épület régiessége, illetve némi beázás okozhatott. Egy folyósón keresztül vezet az utatok. Itt kérdezhetsz is az öregtől ha akarsz, válaszol, majd egy újabb nád háálós ajtóhoz értek. Itt az öreg egy pillanatra megáll.
- Itt is vagyunk.- Szólal fel ismét a vénség, majd ugyanúgy elhúzza a nád hálót, hogy beléphess rajta. Bent egy kicsit nagyobb tér fogad. Valószínűleg itt készíthették az agyag edényeket. A szellőzés jó, így itt már nincs dohos szag. Az ajtó bár csukva van mégis kellemes itt az idő. Fa deszkák vannak a földre hullva. Látszólag ez az épület is megviselte a támadást. A szoba közepén egy újabb szobor áll. Egy kisfiú díszeleg a szobron. A szeme enyhén szólva fáradt hatást kelt, illetve némi dühöt. A tekintetétől kirázza a hideg Iriát. kócos haja mint valami extrém sípálya, úgy csúszik lefele fején, majd pöndörödik szétfele.



- Hát itt lenne... Kérlek lépj hozzá közelebb. Kezdem az igét.- Szólít fel ismét Yinseng, majd ha közelebb lépsz belekezd a már megszokott mormogásba. Fura ízt kezdessz érezni a szádon. Talán cukor? Ha megérinted a szád világos kék színű folyadékot veszel észre magadon. Hírtelen elkap a fejfájás. Összeesel. A földre hullva kezd elhomályosodni körülötted minden, majd ismét a fehér semmiben veszed észre magad.
- Hát megérkeztél Iria.- Szól hozzád egy hang a hátad mögül. Ha megfordulsz Raint látod a hátad mögött egy pillanatra, majd miután magadhoz térsz észreveszed rajta, hogy más viseletet hord magán a fiú, illetve fiatalabb mint az említett személy.



- Kankuro vagyok, a Muramasa klán második fia.- Mutatkozik be a fiú, majd udvariasan megvárja Iria reakcióját. Itt el is beszélgethettek, megemlítheted neki Kibát, akár kérdezhetsz is a történtekről. Ő emlékszik, illetve tud mindent, majd a következő reagban kiegészítem ha kell a válaszokkal ha beszélgetni kezdtek.
Miután befejezitek a beszélgetést a fiú így szól.
- Azt hiszem akkor ideje hogy felkészítselek a benti megpróbáltatásokra. Bent egy rideg alak fog várni téged, akármi történjen nem szabad, hogy megtaláljon. Találni fogsz bent egy szobát. A szobán belül látsz majd egy oltárt. Az oltáron belül van az amit te keresel. Légy óvatos.- Jelenti ki, Majd megjelenik melletted az ajtó, ha belépsz rajta a már említett laborban találod magad. Az első amit megpillantassz egy asztal amin övekből készült szílyak helyezkednek el. Mintha egy boncasztalt látnál. Hogy megilyedsz, e az rajtad múlik. Jobban körülnézel. Sehol senki. Egy másik asztalon egy tálkában világoskék folyadék helyezkedik el. A polcon egy magnószerű gép helyezkedik el. A falak televannak elektromos szerkezetekkel. A szoba túloldalán megpillantod az említett oltárt rajta az átlátszó gyöngyel. Ha akarsz lopakodsz, ha nem akkor nem, ezt rád bízom, de mielőtt megérintenéd a gyöngyöt lépteket hallassz. Belép a szobába egy fekete hajú fiú. Shinigami ruhát visel magán, de mintha a tudományi részleg egyik tagja lenne. Arca és haja pont olyan mint a szobron. Szép lassan a tálkájához sétál, majd valamit babrállni kezd ott. Itt a lehetőség hogy megszerezd a gyöngyöt. Ha megérinted megindul a zene. A fiú felfigyel.

Íme a kép a fiúrol


- Szóval csak úgy el akartad lopni? Hát nem mondta az öreg, hogy a gyöngy önmagában mit sem ér a lelkünk nélkül?- Teszi fel a kérdést érzéketlen hangnemen. Szép lassan megfordul.
- Bújj elő.- Itt ismét tudtok beszélgetni. Ezt is majd a következő kommentben kiegészítem. Miután a fiú befejezte a mondandóját előhúzza kardját.
- Hát akkor kezdjük. Ébredj fiolába zárt kígyó!- Jelenti ki hangosabban, mire a kardja mintha pikkelyesedni kezdene. Enyhén világoskék színt vesz fel. Enyhe kis köd árad belőle. Mit teszel most Iria?

Iria kicsit furán kezdi érezni magát, hogy egy nem létező személytől kér segítséget, de más lehetőséget egyenlőre nem lát. Ez is több a semminél, hátha újból kap valamilyen utasítást a lány. És mintha a jó isten is ezt akarta volna, újból megszólal a hang.
- Emlékezz Iria! Emlékezz arra ami történt. Emlékezz rám. Emlékezz Kankurora!- szólítja fel a lányt, aminek hatására Iriába olyan hasító fájdalom csap bele, hogy az egyensúlyát is elveszti hirtelen. Viszont amilyen hirtelen jött az émelygés olyan gyorsan is távozott és egy édes ízt hagyott a lány nyelvén. Mintha olvadt karamellt nyalogatott volna, de annyira finomnak érezte akkor.
- Na akkor most egy vágást fogsz érezni, de nem fog fájni. - jelentette ki egy másik hang a fejében, de ez sokkal barátságtalanabb volt.
Ekkor egy újabb fehér villanás tűnik fel a szemei előtt és már megint az öreg varázslóval sétál a romok között. Egy régi japán stílusú házhoz érnek, a bejárat fölött egy alig megviselt táblával.  Kézműves ház, áll rajta szép nagy betűkkel, de hogy ennek mi köze lehet a céljaihoz azt nem tudta. Ekkor szólalt meg Yinseng.
- Hát itt is volnánk. A következő hadúr itt vár minket. Készen állsz rá hogy belépj? - kérdezte az öreg, de Iria csak egy bólintással válaszolt. Amióta találkozott Rokuval, azóta mintha el vitte volna a cica a nyelvét. Az öreg megmozdítsa a botját, és azzal löki félre a bejáratnak szánt nádhálót. Felmerült a kérdés a lánynak hogy ki használ meg ilyet, de aztán eszébe jutott, hogy ezek már nagyon öreg épületek. Iria először csak bekukucskált a bejáraton, de mivel alig látott valamit, így belépett. Először a régi dohos szag csapta meg az orrát, majd a szemet a rengeteg por és a vörös falak. A polcokon a régi japán agyag edények díszelegtek, valamelyik egészben valamelyik már megviselt állapotban. Iria csendben követi tovább az öreget, aki egy újabb ajtóhoz vezeti.
- Itt is vagyunk.-szólal fel Yinseng és ezzel belépnek mindketten a szobába.Iria először észre sem veszi a szoba közepén elhelyezkedő szobrot, inkább letaglóz a hirtelen nagy tér láttán. Hisz nem egy kis házikóba mentek be az előbb? Valószínűleg ez is valamilyen kidou, vagy varázslat.
Csak ezután pillantotta meg a szoba közepén álló szobrot, ami egy fiatal fiút ábrázolt. Ahogy Iria ránézett, abban a pillanatban kirakta a hideg de maga sem tudja miért. Olyan szomorúan és fáradtan nézett a srác, de emellett némi dühöt is sugárzott a tekintete. Felettébb érdekesnek tartotta. Ezután már jött a megszokott mormolás a varázslótól és egy pillantás alatt már csak a szörnyű fejfájást és szédülést érezte. Mikor kinyitotta a szemet újból a fehér semmiben volt.
- Hát megérkeztél Iria.- szólt egy hang a háta mögül. Egyből oda fordult és rég volt szerelmét vélte felfedezni egy pillanatra, de aztán jobban megfigyelte a fiút. Sokkal fiatalabb volt, és más ruhákat is hordott mint Rain. Ez nem lehetett ő.
- Kankuro vagyok, a Muramasa klán második fia.- üdvözli a lányt, mire ő kicsit bambán néz rá tovább. Megilyedt, hogy tényleg Rain az egy pillanatra és most próbálja vissza szerezni az eszméletét.
- Honnan tudjátok hogy ki vagyok?- teszi fel a kérdést ami már régóta foglalkoztatja lányt. Megvárja a fiú válaszát, majd újból megszólal.
A testvéred keres téged. Nagyon fél.- közli szomorúan, amit Kiba mondott. Ezek után közli a srác az utasításokat, amiket jobb ha Iria észben tart. A lány bólint rá egy nagyot és mostmár kicsit elszántabban belep az ismert ajtón, ami megjelent mellette.
A laborban találja magát, amit az előző látomásában is látott már. Alig ismeri fel a helyet, az első ami szemet szúr neki az az előtte álló bonasztal, tele szíjjakkal. Nem igazán tudja hogy hol van, de nyel egy nagyot az eszköz láttán, majd tovább kutat a szemével. Nem lát senkit ugyan, de inkább leguggol egy asztal vagy szekrény mögé, hogy ne vegyék észre. Megpillantsa a szoba másik végében levő oltárt, amiről Kankuro beszélt, rajta a gyönggyel. Úgy dönt inkább lopakodva próbálja megközelíteni a célt. Először az ilyesztő asztal mögött bújik el majd onnan átsompolyog a gyöngyhöz. Ekkor lép be valaki a szobába, egy fekete kimonós shinigami? Hát nem lidércekkel kell meg küzdenie? A fiú nagyon hasonlót a szobron lévőre, de Iria nem figyeli meg jobban, mivel az matatni kezd valamit az asztalán. Pont nem figyel rá, látszólag észre sem vette, hogy ott van így nemes egyszerűséggel elveszi a gyöngyöt. Ekkor indul be a már ismert zene, amit oly régóta
- Szóval csak úgy el akartad lopni? Hát nem mondta az öreg, hogy a gyöngy önmagában mit sem ér a lelkünk nélkül? Bújj elő! - szólal fel a fiú mire a lány fogcsikorgatva de eleget tesz neki. Ha lebukott akkor már mindegy.
Nekem csak a gyöngy kell és itt sem vagyok.- válaszolja a lány, de amint a srác kardot húz úgy ő is kivonja Sí no Kawát a hüvelyéből.
- Hát akkor kezdjük. Ébredj fiolába zárt kígyó!- utasítja a kardja szellemét, hisz látszólag nem jutnak megegyezésre. Iria is így tesz egy nagy sóhaj kíséretében. A shikai formáját nem szeretné még felfedni, de szól az utált egyben kedvelt barátjának , hogy készüljön.
- A tiéd, Sí no Kawa! - szól hozza, ám a fiú kardjából érdekes kód kezd felszállni, amit úgy dönt hogy nem lenne a legjobb be lélegezni. A kimondja ujjával próbálja meg el takarni a száját és az orrát.

Na akkor vágjunk bele a történetbe. Ígértem hogy kiegészítem a hiányzó részleteket, így hát kezdjük Kankuroval.
- Honnan tudjátok hogy ki vagyok?- Teszi fel Iria a kérdést a semmiben váró még ismeretlen fiúnak, aki csak így felel.
- Mi összeköttetésben állunk a bezárt lélekkel. Ismerjük a multjukat, a gondolataikat, illetve a szándékaikat. Sajna ilyenkor kicsit keveredik a gondolatunk az övéikkel, így nem valami túl könnyű kettészedni a kettőnk személyiségét.- Válaszolja meg a feltett kérdést Kankuro. Tekintete higgadt, de szemében mintha kicsit zavarodottság látszana.
- A testvéred keres téged. Nagyon fél.- Szólal fel ismét a halálisten, mire a fiú arca zavarttá válik.
- Azt mondod a testvéreimet is elkapták? Melyik testvéremmel beszéltél? Mi történt? Kérlek mondj el mindent. Nagyon fontos. Hol van a testvérem?- Teszi fel sorról sorra a kérdéseket. Az arca telljesen átmegy eközben aggódóba, hiszen a testvére is foglyul esett. Kankuro megvárja Iria válaszát, majd térdre rogyik, és szemeit eltakarva sírni kezd.
- Értem. Szóval Kibát is elkapták.- Telljesen lehül az arcárol az élet.
- Iria...- Kezd bele kicsit zokogva az újabb kérdésbe.
- Kérlek mond el őszintén, hogy hány gyöngyről tusz?- Kérdése igen csak komoly. Tekintete is tükrözi az érzéseit. Kicsit dühös, sőt piszkosul. A tekintetével ölni lehetne, de nem mondja el mi a probléma, még ha rá is kérdeznél.
- Azt hiszem akkor ideje hogy felkészítselek a benti megpróbáltatásokra. Bent egy rideg alak fog várni téged, akármi történjen nem szabad, hogy megtaláljon. Találni fogsz bent egy szobát. A szobán belül látsz majd egy oltárt. Az oltáron belül van az amit te keresel. Légy óvatos.- Válaszolja neked amolyan köszönömként, majd belépsz az ajtón. belépsz, amjd lopakodva eléred a gyöngyöt. Már már majdnem sikerül megérintened mire a fiú észrevesz. Kardot ránrorok, majd egy kissebb beszélgetés során.
- Szóval csak úgy el akartad lopni? Hát nem mondta az öreg, hogy a gyöngy önmagában mit sem ér a lelkünk nélkül? Bújj elő! - Szólal fel elsőnek az ismeretlen fiú, mire Iria szót fogadva előjön.
- Nekem csak a gyöngy kell és itt sem vagyok.- Válaszol vissza Tsubaki, de a fiút ez cseppet sem érdekli.
- Mondtam már, hogy nem mész semmire a gyönggyel a lelkem nélkül, de azt nem adom harc nélkül.-
Válaszol miközben kardját kihúzza. Mindkét halálisten kivont karddal áll egymással szemben készen a harcra. Csak úgy szikrázik kettelyük közt a levegő. Ebbőll már nincs visszaút.
- Hát akkor kezdjük. Ébredj fiolába zárt kígyó!- Szólal fel ismét a halálisten, mire a kard átalakul, kicsit pikkelyesebb verziójává. A kard kék párát kezd el engedni magából, mire Tsubaki egyből az orrát próbálja eltakarni.
- A tiéd, Sí no Kawa! - Szólítja meg kardját aki szinte alíg várja a vérrontást. Elsőnek a fiú támad. Szinte azonnal a hölgyünk előtt terem, majd suhint eggyet a pikkelyes fegyverével. A támadás nem tűnik gyorsnak, de még túl erősnek sem. Inkább tűnik hirtelen kóstolgatásnak, de másik párbajozónk, sajna kénytelen egy kézzel megküzdeni, ha védeni akarja magát a kék párától. Ennek hatására Iria kicsit megtántorodik, majd a folyamatos csapkodások végett egre hátrébb és hátrébb kerül. Eg keze kicsit gyengének bizonyul a fiúval szemben, így döntenie kell mihamarabb, hogy mit lép, különben ellenfele a falhoz préseli. Mihez kezd most Tsubaki? Vajon kiderül mit nem akart elmondani Kankuro? Mi ez az őrültek háza egyáltalán, illetve miért ilyen fontosak ahzok a gyöngyök. Jönnek a kérdések egymás után,d e vajon kiderül minden? Majd meglátjuk.

Iria tovább próbálja faggatni az előtte álló szőke fiút, de igazából sokra nem jut vele. Elmagyarázza a dolgokat, de ez nem segít továbbra sem a lánynak, hogy mégis mi köze lehet neki a továbbiakban.
-Mi összeköttetésben állunk a bezárt lélekkel. Ismerjük a múltjukat, a gondolataikat, illetve a szándékaikat. Sajna ilyenkor kicsit keveredik a gondolatunk az övéikkel, így nem valami túl könnyű kettészedni a kettőnk személyiségét.
Ekkor mondja el a lány, hogy találkozott a fiatalabb testvérével, aki igencsak magányos és retteg egyedül a semmiben.
-Azt mondod a testvéreimet is elkapták? Melyik testvéremmel beszéltél? Mi történt? Kérlek mondj el mindent. Nagyon fontos. Hol van a testvérem?- rohamozza meg öt a rengeteg kérdéssel, de felére nem tudja a választ sajnos.
-Talán a legkisebbik tesód, Kiba. Nagyon fél egyedül és megígértem, hogy segítek nektek, de nem tudom hogyan szabadíthatlak ki titeket. - Ekkor az idősebbik báty térdre esik és arcát a kezébe temetve sírni kezd.
-Értem. Szóval Kibát is elkapták.Iria…Kérlek mond el őszintén, hogy hány gyöngyről tudsz?- kérdez vissza mostmár teljesen komoly tekintettel. Mintha dühöt látna benne Iria, de nem biztos benne. Megzavarja a kérdés, hisz eddig megbízott Yinsengben.
-A varázsló 4 ellenfelet említett, így gondolom négy van.Miért?- érdeklődik a lány de választ mostmár nem kap. Ennek ellenére felmerült a kérdés benne, hogy mégis mi a fészkes fene folyik itt? Ezek után elköszönnek egymástól mivel Kankuro nem hajlandó többet elárulni, és Iria belép a már ismert ajtón. Ott egy ilyesztő labor fogadja, ahol kisebb lopakodással már már majdnem megszerzi a gyöngyöt, mikor egy ismeretlen shinigami ruhás alak észreveszi és harcra kényszeríti. Ellenfele nem hagy más utat, gyorsan előrántsa a kardját és a shikai alakjával azonnal támad is. Nagyon úgy fest, hogy valamilyen kék köd, párát enged ki a kardja szelleme, amit a lány azonnal elkönyvel veszélyesnek, hisz nem ismeri. Arcát és orrát eltakarja a bal kimonoja ujjával, viszont így elveszíti a bal karját a harc során. A fiú nem habozik, azonnal Iria előtt terem és már támad is a pikkelyes kardjával, amit a lány két kéz híján csak hárít. Ellenfele nem hagyja abba, csak ostromolja a lányt a kardcsapásaival, amik igaz nem túl erősek, de  a sok sok csapkodás hátra szorítja Iriát. Egyre hátrébb és hátrébb kerül, mikor seggével megérzi a hideg falat mögötte. Megcsaphat a felismerés, hogy beszorult, így megfogja a másik kezével is Sí no Kawa markolatát végre a fiú csapatát nemes egyszerűséggel, lendületből visszahajítsa. Mostmár a lány kezd neki az erőteljes ütéseknek, minek következtében, a kardok egyre jobban szikráznak. Csak reméli, hogy tévedett a kék köddel kapcsolatban és nem lesz semmi baja tőle. Megpróbál shikai nélkül végezni az ellenfelével, így egyre erősebb suhintásokkal próbálja be szorítani egy sarokba, vagy a bútorok közé, hátha egyszer egy végtagot meg vág.

Iria harcba kezd a fura halálistennel. eslőnek védekezésre szorul, de ahogy megérzi háta mögött a falat úgy dönt, hogy minden erejét beletéve visszaszorítja ellenfelét. Mindkét kezével megmarkolja zanpakutoját, és újult erővel vág neki a harcnak. csapásai meglepik a másik halálistent, aki elkezd hátrálni. A fiú meglepettsége nem látszik arcán, mindössze a szemei nyílnak ki kicsit jobban. Oylan mintha valami érzések nélküli gép ellen küzdenél, minden esetre elkezd hátrálni ellenfelünk. Mikor beszívod a levegőt érdekes édes ízt kezdessz érezni a szádban. ( Ez ugyanaz az édes íz amit eddig is írtam.) A fiú végül az asztalla elé szorul. Nem tud már hova menekülni. Olybá tűnik nincs számára kiút. Mit teszel most?

Iria végül úgy dönt, hogy muszáj támadásba lendülnie ezért feladja a tervét és két kézzel kezdi meg csapásait. Ezzel látszólag előnyhöz jut és ellenfele hátrább kényszerül. Ez mintha meg is lepné öt, de csak egy pillanat erejéig. Szeme mintha kitágulna, de alig észrevehetően. Nagyon furcsa egy halálisten ez, gondolja magában a lány, de aztán rá jön, hogy ő is ezt szeretné elérni valahogy. Érzések nélkül élni. Talán először el kéne beszélgetnie a fiúval, hátha tudna mondani valami hasznosat, hogy hogyan érhetné el ezt. Miután a kardcsapásokkal be szorítja ellenfelét az asztal elé, torkához szegezi a kardját, de nem végez vele.
-És most kérem a gyöngyöt!- utasítja a srácot, de ekkor újból azt az édes karamellás ízt kezdi érezni a nyelvén. Miután válaszol a fiú egy számára igen fontos kérdést szeretne feltenni, már ha nem történik addig semmi.
-Hogyan csinálod? Hogyan vagy ilyen gépies?- kérdezi, habár sok válaszra nem számít.

Mult:
A Harc folytatódik, és olybá tűnik Iria kerekedik felül ebben a csatában. Sarokba... azaz inkább asztalhoz szorítja a fiút, aki meg se rezzen a közelgő veszélyre, végül kardot emelnek a torkához, de még ez se kényszeríti érzelmek kimutatására.
-És most kérem a gyöngyöt!- Szegezi hozzá a fegyver mellett az utasítást Tsubaki, de a fiú szinte nem is reagál. a nő ennek hatására szorít a torkán. Néhány csepp vér lepottyan a földre. A fiú vére megérinti a talajt. Iria érdekes édeskés ízt kezd érezni, bár nem tudja mi az egyenlőre más változás nincs, így tovább faggatózik.
-Hogyan csinálod? Hogyan vagy ilyen gépies?- Teszi fel az újabb kérdést, de ekkor keze kezd meggyengülni. Lábai reszketni kezdenek. A teste szép lassan mintha kezdeni feladni magát.
- Győztem.- Válaszol vissza a fiú, majd Iria küzdeni kezd a gyengeségével. Kardját a földre ejti, végül olyannnyire kontrolálaltlanná válik teste, hogy előre dőlve telibe fejeli az asztalt, és elájul.

Jelen:
- Na akkor most egy vágást fogsz érezni, de nem fog fájni.- Hangzik el a mondat a semmiben. Halálistenünk ismét egy emlék után tér magához. Lassan minden kép összeáll. Így került ő olyan helyzetbe amilyenbe, és olybá tűnik a szervezetébe került méreg, és a fejét ért ütés hatására vesztette el rövid távú emlékeit, de most ismét itt van ellenfelével szemben a kék lidérccel.A háttérben mintha ismét elhalkult volna a zene, de még hallható. A hollow mint eddig is várható volt nem mozdul. A terep se változott semmit. Mégis ezúttal mihez kezd a nő? VAjon felfigyel a zenére, és megtalálja a csapdából a kiutat? Vajon megszerzi a hőn áhított gyöngyöt, és végezetül, valyon ki is akkor az ő tényleges ellensége?

A lány sikeresen veszi az akadályokat, és látszólag felül kerekedik az ellenfelén. Az asztal széléhez szorítja a fiút, majd a tornának szegezi a kardját és utasítja az egyetlen egy dologra, amiért jött.
- És most kérem a gyöngyöt!- szólítja fel ellenfelét, mire az semmit sem tesz cserébe. Ezen akár bosszankodhatna is a lány, de inkább újabb kérdésekkel bombázza a furcsa halálistent, hátha szóba elegyedik vele.
- Hogyan csinálod? Hogyan vagy ilyen gépies?-folytatja, majd kis ösztönzés képen jobban a torkához nyomja a kardja pengéjét. Meg karcolja a fiú nyakát, amiből kíserken egy cseppnyi vér, és mire újabb kérdést tehetne fel, már érzi is a rosszullétet. A végtagjait alig bírja már megtartani, szóra nyitná a száját, de hang már nem jön ki rajta. Elveszíti az egyensúlyát és  mar csak az asztal éles sarkára emlékszik,ami közeledik felé.
- Na akkor most egy vágást fogsz érezni de nem fog fájni.- hallatszódik az újabb emlékkép a fejében, de ezúttal már a jelenben ébred fel. Fogcsikorgatva fogadja el a tényt, hogy bizony ő most csapdába esett. Most már tudja ,hogy mi történt, hogy hol van és hogy hogyan  ide, de fogalma sincs a megoldásról. Továbbra is a kék lidérccel szemez, dühösen bámulja az ellenfelét, de nem tudja, hogyan szabadulhatna ki. A hosszas csendes megfigyelésben észreveszi a  hatteérben a halk zenét, és fel is néz az égre, habár valószínűleg nem onnan jön. Visszatekint a lidércre aki meg mindig egyhelyben áll. Nem szólal meg, hiszen ellenfele szemlátomást nem a szavak embere. Tovább próbálja hallgatni a muzsikát, hátha észrevesz valami újabb információt belőle, és reménykedik, hogy a furcsa halálisten nem követ el semmi rosszat a testével odakint.

Ez égre bámulva mintha egy megvilágosodást kapott volna úgy fordítja oldalra a fejét a hang irányába. Az erdő legmélyéről hallatszódik. Mintha egy kis rés, egy ösvényke is lenne ott. Először csak oda-oda pillant, majd rá a lidércre. Miután az még mindig egy helyben áll és vár, így megmozdítja a jobb lábát az erdő rengetege felé. Hirtelen recsegős zaj hallatszódik, majd mire Iria feleszmél, a lidérc már rajta is fekszik szinte. Olyan gyorsan ugrott rá, hogy esélye sem volt észrevenni, ráadásul erős is. Megpróbálja egy dupla rúgással ledobni magáról a lényt, és ha sikerül neki akkor abban a pillanatban futásnak ered az erdei csapás felé. Ha nem akkor tovább küzd ellene erővel, majd megelégeli a helyzetet és egy bakudout használva próbálja meg megnyerni a csatát.
-4Bakudou:Hainawa!- kiáltja el magát, majd miután a sárga kötél lefogja az ellenfele valamelyik testrészét, futàsnak ered az erdő mélyére.

A lány egy szempillantás alatt a földre kerül, rajta a már jól ismert kék lényünkkel. Először meglepődik a hirtelen mozgástól, majd a tudattól, hogy milyen gyors az ellenfele. Reflexből próbálja meg páros lábbal lerúgni magáról, de mind hiába. A lidérc hatalmas teste túl nagynak bizonyul. Csak ekkor veszi észre magán a hatalmas, vaskos farkát a szörnynek, ami egyszerre váltja ki belőle az undor és a félelem érzését. Szinte azonnal a fájdalom lesz úrrá rajta, amint elkezdi össze szorítani Iria törékeny testét. A levegő azonnal elhagyja a lány tüdejét, de meg egy utolsó fájdalmas próbálkozás közben ki sziszegi a fogai közt a Hainawa kidou varázslatot. Habár az nem pont úgy sül el ahogy elképzelte, de jobb mint a semmi. A lény szemére tekeredik a kötél, amitől megvakul és cserébe enged a szorításon. Ez pont kapóra jön a lánynak, hogy újra oxigénhez jusson, és el szaladjon végre ebből a börtönből. Szinte másodpercek alatt tápászkodik fel a földről és kezd eszeveszett rohanásba, mikor észreveszi, hogy hőn szeretett és utált kardja nincs a kezében. Valószínűleg a sok viaskodás közepette ott felejtette a lidérc mellett. Hatalmas másodpercek és grimaszok közepette dönti el, hogy azért mégis csak vissza kéne fordulni a lelke egy darabkájáért. És óriási sóhajtás után vissza szalad a földön fetrengő Sí no Kawaért, és próbálja elkerülni az össze vissza hadonászó , megvakult lidércet és annak csapkodó farkát.

Hatalmas grimasszal az arcán indul meg újból a ficánkódó lidérc felé. Az összes gyorsaságát és hajlékonyságát össze kell szednie, hogy sérülés nélkül meg tudja úszni az akciót. Ellenfele rúg, kapál, üt, de szerencsére Iria vékonysága és gyors reflexei most jobbnak bizonyulnak. Majdnem jól oldalba vágja a lény hatalmas vaskos farka, de az utolsó pillanatban sikerül elhajolnia előle. Felkapja hőn gyűlölt kardját, és már futásnak is ered a kifelé vezető úton. Még utoljára hallja a lidérc hangos dübörgését, ahogy rohan utána eszeveszettül, de már hiába. Egy erős vakító fény villámlik fel, amitől eltakarja a szemét, de mikor újból kinyitja már a vas asztalon fekszik. Automatikusan szeretne fel ülni, de mint kiderül mond hiába. Kezei és lábai is ki vannak kötve. Nagyon rosszul kezdi érezni magát, szinte kezd pánikba esni ezért hamar megpróbál kiszabadulni a béklyóból. Rázogatni kezdi a láncokat, de kint hiába. Csak a kisebb pánikroham után kezdi el keresni a más lehetőséget. Szerencsére sok baja nem esett pár sajgó vágás és metszésen kívül, de a lélekölő kardja már nem ilyen szerencsés. Két darabban hever a lány mellett. Ez újabb pánikkal önti el Iriát, hogy vége a kardjának egy életre, és vele együtt a barátjának is.
- Mit csináltál!? - kiállt rá a fiúra, aki rá sem hederített eddig. Ezek a fránya emberi érzések kezdik átvenni az uralmat a lány felett, és z ilyedség egyre jobban úrrá lesz rajta.