Erdő

Ez kurakara erdeje, szétszortam nem meglepő ha egy egy lidércbe botlunk

*Maiko zavartan mászkált össze-vissza a városban. Nem tudta hova mehetne az előbbi dolog után. Dühös volt és nem értette, hogy mi miért történt. A csata kifárasztotta testileg, lelkileg.
~ Nem akarok visszamenni oda. Idióta Anatamaru ... Nem érdekelnek! Boldogulok magam is. *mondta magának a lány idegesen hangtalanul, majd inkább az útra figyelt, hogy ne kelljen tovább gondolkoznia.
Végül beérkezett az erdőbe. Régebben szeretett az erdőkben bolyongani, de miután a Soul Society-be került nem épp tudott ilyesmit megtenni. Most sem volt ereje hozzá. Inkább aludt volna, de nem akart egy ilyen nyílt terepen aludni. Sokáig elmélkedett, de végül kimerültségében egy fa tövében ült le utolsó erejéből, majd szinte azon nyomban elaludt.*

*Hosszú órákig követi a lány nyomát egészen az erdőig. Mikor rátalál meglátja, hogy alszik egy fa tövében. Sóhajt, majd kerít egy pár lehullott ágat és gyújtóst, majd tüzet rak nem messze a lánytól.*
~Derekasan harcolt, igazán élvezetes küzdelem volt.~
*Leül a tűz mellé, bár maga is nagyon kimerült, hiszen ez volt a második aznapi küzdelme, ébren marad és figyeli azt ahogy alszik, néha rak a tábortűzre.*
~Miért kell neki ennyire hasonlítania rá?~

*Maiko lassan ébredezni kezd. Érzi valakinek a lélekenergiáját közelről, de nem tudja kié, túl gyenge és ő sem jött még rendbe teljesen. A tábortűz melege jól esik neki, mikor elaludt észre sem vette, hogy hideg van. Résnyire kinyitotta a szemét, hogy megnézze kinek érzi a jelenlétét, és megdöbbenésére Anatamaru ült előtte a tábortűznél. Látszólag megint gondolkozik valamin. Dühét megpróbálta visszafolytani, ami valamennyire sikerült is, de felkelni már nem.*
~ Legjobb lett volna akkor lecsapnom ... ~ gondolkozott durcásan. ~ Akkor nem tudott volna utánam jönni az biztos.~

*Félszemmel a lányra néz így észreveszi, hogy ébren van. Eleinte nem szól semmit, csak ül a tűznél és dob rá pár fát, majd hátát nekiveti egy közeli fának és megszólal.*
-Sikerült kipihenned magad?
*Nyújtózkodik egyet, lassan már neki is kéne egy alvás, de még rá ér pár óráig.*
-Kérlek bocsáss meg, a harc végén elkövetett gorombaságomért, de nem tudtam uralkodni magamon, ígérem többé nem fog előfordulni.
*Meghajol, ahogy azt a bocsánatkérés szabályai diktálják, tekintete szomorú és messze révedő.*
-Sajnálom, hogy megbántottalak, de annyira hasonlítasz rá. Kérlek, ne hagyd ott a vaizardokat a hibámért.

*Tudja, hogy Anatamaru észrevette, hogy ébren van, de nem éppen érdekli. Mikor végre megszólal a fiú, kinyitja a szemét, de csak késve válaszol.*
- Nem éppen. Valaki éppenséggel felébresztett a lélekenergiájával. És utálom ha nézik, ahogy alszom...
*Mondja és lassan megpróbál normálisan felülni, már úgyis nyomta a hátát a fa.*
- Kire hasonlítok? Amúgy nem akartam elhagyni a waizardokat. Sajnálatos módon nincs máshova mennem. Rabolni meg hát nem szeretnék. - magyarázta, mondhatni alvás közben jött rá ezekre a tényekre.

-Mikor a szüleimet megölték, annak idején, egy halálisten, akit Nepun Hiianának hívtak mentett meg. Magához vett, felnevelt. ő tanított meg mindenre, és én nem tekintve a köztünk lévő korkülönbségre beleszerettem és ő is belém. Sajnos nem éltünk elég ideig együtt, hogy virágzó kapcsolatunk lehessen. Az éledét adta azért, hogy ne legyek teljesen hollowwá.
*A tűzbe néz és gondolkodik.*
-Teljesen olyan az arcod, mint az övé.
*Tesz rá még egy kis fát és sóhajt. Emlékeke sokaságai torlódnak agyában, és arcán lecsordul egy könnycsepp, ami szinte azonnal el is tűnik.*
-hiba volt emiatt megcsókolnom téged, és sajnálom.

*Csendben hallgatja Anatamaru-t, kissé furcsa neki még, hogy a fiú ilyesmiket mond neki, főleg ilyen stílusban. Még nem nagyon látott fiúkat ilyen állapotban. Nem tudja, hogy most sajnálja-e vagy még legyen dühös. Kissé zavarja ez az egész, de megpróbál nyugodt maradni. Végül felálll nagy nehezen, megigazítja ruháját, majd ránéz Anatamarura.*
- Ha még egyszer megtörténik ... *Mondja, de aztán abbamarad a mondata, vagy mert túl durván fogalmazott volna, amit amúgy nem szeret, vagy azért mert még ő maga sem tudja még, hogy mit tenne. A fél mondata után elkezd lassan az erdő kijárata felé menni, akármerre is van az.*

*Nézi ahogy a lány elmegy, majd hanyatdől a tűz mellett és a fák lombját nézi. Zanpaktouját leszúrja maga mellé, lélekerejét nem rejti el, túl fáradt hozzá, hogy ezzel foglalkozzon, oldal is vérzik bár már nem annyira. Hosszú percekig gondolataival foglalkozik, majd lassan elszunnyad és álomba merül, melyben újra hazafelé tart és meghallja a hollow üvöltését, ami annak idején megölte családját és kis híján őt is.*

*Már távol Anatamarutól, de még mindig az erdőben kering. Ereje valamennyire visszatért, de úgy látszik koordinációs készsége valahogy elhagyta. Nem talál ki az erdőből, pedig nem lehet annyira mélyen. Egy ideig nem is zavarja. Nézegeti a fákat és a növényzetet, gondolkodik. De egy idő után már kezd félni, hogy nem jut ki. Főleg így, hogy nem normális érzi a lélekenergiát. De végül megtalálja a kijárathoz irányuló ösvényt, és elindul arrafelé.*
~Huh ... azt hittem már itt ragadok. ~

*Pár órával később ébred, a tűz már csak parázslik. Nagyjából kipihente fáradalmait, de még mindig nem tökéletes. Feláll és leporolja nadrágját, majd magához veszi kardját és elindul az erdő széle felé. Miközben halad folyamatosan gondolkodik és viszonylag könnyen érzékelhető mennyiségű lélekenergiát bocsát ki magából.*
-Harcolni akarok, vérre szomjazok.
*Szólal meg, szemei egy pillanatra feketén villannak, mint a hollowoké, de nem majdnem azonnal vissza is vált. Megáll az erdő szélénél és továbbra is nagy mennyiségű lélekenergiát bocsát ki magából.*

*A nagy lélekerőtől kirázza a hideg Maiko-t és háta is összehúzódik. Feszült lesz és várja, hogy mi fog történni*
~Affene, pedig már majdnem megúsztam ... Na mindegy ...*mosolyodik el láthatatlanul* Legalább leadom az idegességem~ *gondolkozik a lány, de ezután meghallja azt a különös hangot, ami emberi szavakat hallatott, de egyáltalán nem volt emberi. Odapillant a hang irányába, de akkor már az közeledik felé.*
- Egy lidérc! *Mondja, de szinte abban a pillanatban kivonja kardját, és elugrik. Kardját maga elé tartja védekezésképpen.*

*Mikor megérzi a lélekenergiát elmosolyodik, de ez a mosoly úgy tűnik ahogy megjelent, mert rájött, hogy nem tudja merről érzi.*
-A fene a mocskos pofádba.
*Kezébe vesz zanpaktouját és figyeli környezetét, hátha hall valami zajt ami alapján betájolhatja, hogy merre lehet. Kis idő múlva elindul arra fele amerre úgy sejti, hogy emberi beszédet hall.*
-Indulj Sangai!
*A kard át alakul sarlóvá, menet közben a fák között ugrál többet megvág egy-két ponton minimális súlyosítást adva bele. A tőle telhető leggyorsabban, megy a hang irányába, fűti a harci láz.*

*Miután kardjáról lecsúszva, visszalökte magát a földbe a hollow, Maiko figyelmesen várja a következő támadást.*
~Csinálnom kell valamit ezzel a kukaccal ... folyton eltűnik...~ *Állapítja meg, majd mikor valamit meghall a háta mögül, hátranéz, de már csak annyi ideje maradt, hogy egy bukfenccel kitérjen a támadás elől, ha egyáltalán sikerült olyan messze kerülnie ezzel a rögtönzött módszerrel.*

*Maiko a bukfenc közben érzi, hogy valami eltalálja a vállát, és beléhasít. A seb helyén érdekes érzés alakul ki, mintha a keze leakarná húzni. A lány odarakja a kezét, és mikor meglátja a véres kezét, átfut rajta a bizsergés és feje elkezd lüktetni. Azonban nincs éppen ideje ezzel foglalkozni,mivel a hollow mond valamit, ami igazán fontos most számára, főleg, hogy új támadás készül ellene. A bizsergést és a lüktetést a sebre fogja, és egy kis lendülettel nekiront a hollownak oldalról, hogy kikerülje a szörnyet. Bal keze teste mellet lóg, jobb kezét kardjával próbálja védeni. Ha oda ér a hollowhoz, kikerülve csápjait a nyakát célozva támad.*
~Ez így nem lesz jó ...~

*Még mindig rohan az erdőn át zanpaktoujával meg-meg vág egy egy fát és rohan ahogy a lába bírja. Egyre kiélezettebben hallja, a csata hangját.*
~Csak időben érjek oda~
*A fák között megpillantja a lányt, és gyorsít tempóján, látja ahogy a hollow újra eltűnik a földben megvágva a lány karját, majd felbukkan és a lány rátámad. Arcán lassan megjelenik az üvöltő sárkány maszkja, kivágódik a fák közül és Maiko bal oldalán támad a lidércre egyidejűleg a lányra.*
-Pusztulj féreg! *Kiálltja eszelős hangon, nagy mennyiségű lélekenergiát juttatva pengéjébe.*
~Csak kétszer kell megvágnom, aztán vissza rohanunk az erdőbe.~

*Maiko mikor észreveszi, hogy kardja nem tud áthatolni a kukac pajzsán, elhátrál, hogy lássa Anatamaru kardja milyen hatással van a hollowra. A szörny szavaiból tudja, hogy sikerült Anatamarunak kárt tenni benne, még ha nem is külsőleg. Azonban ezután feszült csend következik, mivel a kukac megint eltűnt. Mikor Maiko meglátja a sok földből kiemelkedő lábat tudja, hogy veszélyben vannak, ha nem találnak ki gyorsan valamit.*
~Egy nap két ilyen szörnyű csata. Mindkettő ellenfelem "megnehezíti" a dolgomat.~ *gondolja, majd hirtelen eszébe jut az előző harc, aminek a végén is rájött valami fontosra, csak hát Anatamaru megakadályozta abban, hogy jobban kivitelezze.*
~Használnom kell újra!~
*Eme gondolatok után háttal Anatamarunak újra előhívja a "Tornádó Kardot".
- Tombolj! Tatsumaki Tsurugi! *suttogja kardjának, mire az kékeszöld lélekenergiával fűszerezve átalakul. A következő pillanatban már a lélekenergia vonja be karját és zanpaktouját is. A lélekenergia irányitja a szelet, ami Maiko körülött mozog, s így azzal tudja irányítani a kezét. és könnyíteni mozgását.
Felugrik, otthagyva Anatamarut, majd fent egy hatalmasat csap a levegőbe, lefelé célozva, egy lélekenergiából összeálló pengét küldve egy rakat láb felé, hogy utat vágjon Anatamarunak és magának.*
- Kaze Nizami! *mondja miközben suhint a a kardjával.*

*Maszkja alatt eszelősen vigyorog mikor a hollow panaszosan megszólal.*
-Ez a kard Sangai, a lassú halál hírnöke, te féreg!
*Mikor megjelennek a kasza szerű lábak el kezd közöttük ugrálni, némelyikre lesújt kardjával, majd felugrik egy fára és ott próbálja megvárni míg a szörny kitombolja magát, közben megvágja a fatörzsét.*
~Ez az még egy kicsit.~
*Mikor a lány is támad egy másik fára ugrik fel és reméli, hogy sikerül neki utat törnie.*

*Folyton új és új fákra ugrál, még mielőtt kidőlnének. Mikor vége a rengésnek megáll a földön és a kiemelkedő bestiára néz.*
-Mekkora egy dög vagy te! De nyugi, minél nagyobb annál nagyobbat fog esni! Béklyózd meg Sangai! *Hirtelen a hollow több lábán, testén valamint egyre több fán láncok jelennek meg teljesen átszőve a küzdőteret. A vékony, ám nagyon erős és nehéz láncok fogjúl ejtik a lidércet, ami így ennél lejjebb nem süllyedhet a földbe. Mivel a lidérc láncai rengeteg fához kapcsolódnak és nem közvetlenül a kardhoz így nem tudja őt elrántani anélkül, hogy a fél erdőt ki ne tépné.*
-És egy kis ajándék! *Megmarkolja a kardot és másik kezével a láncot, majd lélek energiát kezd el áramoltatni.*
-4. Hakodou: Soukatsui! *A láncon hirtelen villám fut végig egyenesen a lidércen vágott sebbe. A fák törzsei a villámcsapás nyomán felgyulladnak.*
-Te jössz Maiko!

*Maiko az előző ugrásából egy fán ér földet, de nem kell sokat ugrálnia, míg a hollow ki ne jönne a földből. Végül Anatamaru mellé ugrik, bár van egy két méter köztük, és feszülten figyeli a hatalmas férget és Anatamaru támadását. Mikor Anatamaru szól neki, újra lélekerőt visz kardjába és egy újabb széllel segített ugrással a leláncolt fenevad fejénél terem és lesújt egy újabb Kaze Nizami-val.*
- Csak halj már meg! - kiáltja dühösen Maiko, miközben visszafele zuhan a földre.