Sivatag

-Kértelek hogy ne avatkozz bele de így is jó lesz. Akkor öljük meg együtt mert úgy látszik ő is bele ad mindent. Akkor mi se kíméljük őt de lehet van néhány meglepetése még szóval vigyázzunk.
*Majd távolabb megyek de még jól látom és egy Barát lövök az ellenfél felé. Kíváncsi vagyok mennyire is maradt még meg az ereje. Szóval a Baraba nem adom bele minden erőm. Mivel kíváncsi voltam valójában mekkora erő is kell ahhoz hogy leterítsük. Elvégre én ma nem is harcoltam sokat szóval ki akartam venni a részem én is a harcból.*
-Eléggé kétlem hogy elpusztítanál minket. Ugyan olyan véged lesz mint a semmirekellő társadnak.

Kihúzom a kezem Williamből.
-Én csak gyorsan túl akarok ezen esni.
~Fárasztó ez a rohangálás... lassan végezni kéne vele.
Néhány mélyebb levegőt veszek. Ellenfelünk stabilizálódó reiatsuja felkelti a figyelmem.
~Makacs...
Furcsa látvány tárul elém azonban szemeim abban a pillanatban kikerekednek amikor fel ordít és felém emeli a kardját.
~Ó hogy...
Megpróbálok gyorsan mögé kerülni és egy erős mozdulattal lecsapni a fejét.
~Ha ez nem jön be akkor kettesben hagyom őket...

-Áh túl gyors voltál nem hagytál nekem semmit kobusi. Na mindegy térjünk vissza és tegyünk jelentést a küldetésünkről. Mellesleg gratulálok igazi tehetség vagy bár ez a gyorsaságodnak is köszönhető.
*Majd ránézek még egyszer a halálisten holtestére majd hátat fordítok holtesteknek és elindulok visszafelé a palotában. Közben pedig végig azon járt az eszem hogy harcolhattam volna ma egy jót de kíváncsi voltam az ellenfél erejére. Értettem Kobusi reakcióit hiszen ő mihamarabb túl akart rajta lenni. Mindenesetre még sok harcban lesz részünk.*

Egy suhintással lerázom a vért a kardomról és elteszem a helyére. Szusszanok egyet, majd begyűjtöm az áldozatok fegyvereit.
~Milyen szép ereklyék.
Williamnek egy biccentéssel köszönöm meg az elismerését. Kissé lassabban haladok mit idefele, kivett belőlem ez a harc. Továbbá a lábam is kezd kicsit sajogni, eddig nem arra figyeltem így nem is zavart. Jobb vállamra akasztom mind a két fegyvert. Útközben előhúzom az egyiket és nézegetem, hátha van rajta valami érdekes. Miután azzal végeztem a másikat is szemügyre veszem. Végül a helyükre csúsztatom, azalatt meg is érkezünk.

/Folyt: Aizen Irodája/

/ Karakura Város:Erdő -> Végtelen Sivatag: Sivatag/
* Alig eszméltem, máris egy átjáró nyílt alattam. A sötétség után, az előbb is látott sivatagban kötöttem ki. Elvigyorodtam. Megérkeztem. Itt vagyok. Egy kicsivel később kiderült, hogy nem is egyedül. Iria landolt nem sokkal arrébb. Majd Kobusi is. Nem értettem minek hozta a lányt de nem tettem szóvá. Elvégre az Arrancar hozott ide, hálával tartozok neki, és nem nyafogással. Így legalább szemmel tarthatom a lányt. *
- Köszönöm Kobusi.

Kilépve a Garragantából kicsit lihegek és elkapom a készüléket ami most érkezett meg. Körbenézek, sehol semmi.
-Megígértem. Be is tartom, de plusz fővel nem számoltam. Pláne nem Shinigamival...
~Ezért fejemet szeghetik...
Ránézek a lányra.
-Mondtam, hogy kapd el.
Kissé ideges vagyok, ez valamelyest meglátszik a mimikáimon és a mozdulataimon is. Hátára fordítom a lányt, feje alá kotrok 1 kis homokot a kényelemért. Lábait pedig felhúzom hogy több vér jusson a fejébe, kissé sápadtnak tűnik. Telefonna la kezemben felsétálok a közeli homokbucka tetejére és körbelesek. Visszajövök és megint a telefont kezdem babrálni.

- Ja hogy az nekem szólt. Bocs. Majd legközelebb igyekszem gyorsabban felfogni. *Mikor Kobusi felfekteti a lányt, én kicsit körbenézek. Amerre a szem ellát csak homok. Ránézek a telefonozó Arrancarra. *
- Nem hiszem, hogy itt van térerő. Amúgy meg az egy mobil. Arra való, hogy olyanokkal beszélj, és olyanoknak üzenj, akik messze vannak tőled. * Világosítottam fel, majd elővettem a saját telefonom. *
- Ami a plusz főt illeti, őt miért hoztad el? Nem panaszként, csak a kíváncsiság.

* Elég hamar észhez tért az álmából, már csak azért is mert szörnyű volt. Ahogy a földet tapintotta meg....más volt. Egyből felugrott, körülnézte kissé idegesen és ijedten. Elsőnek a homokot látta meg majd az egész tájat. Még mindig szörnyen rosszul volta és a feje is sajgott, de jobb dolga is volt annál.*
- Hol vagyok? *Kérdezte, de volt egy nagyon rossz sejtése. Meglátta a dombon az arrancart. Még mindig a mobillal babrált.*

-Ő... oké...
Még egy ideig nézegetem a furcsa eszközt... nem tudom hogyan fér be ebbe valaki aki mesze van... De az biztos, hogy harcra alkalmatlan.
-Úgy vettem észre kötődsz hozzá, és a másikban pedig nem különösebben bízol meg.
Ekkor vettem észre, hogy a lány már magához tért. Elindultam felé, egy karnyújtásnyira megálltam tőle és visszanyújtottam az eszközt.
-Relatíve biztonságban. Ha jobban vagy rögvest visszaviszlek.
~Remélem még nem szúrták ki...

*Iria alig ébredt fel, máris egy ismeretlen alak érkezett. Úgy tűnt rohadtul nem érdekli semmi. Viszont Kobusival úgy beszélt, mintha felette állna. Úgy döntött megvárja, mit lép vezetője, és követi. Egyelőre. Talán majd valamikor,ha már elintézte amit akart, kideríti ki ez az alak. Addig nem tulajdonít neki különösebb érdeklődést. Még a dühét is magába folytja, mikor az ismeretlen gyengének nevezi. Isiára pillant, majd vissza Kobusira. Várja a döntést. *

*Az arrancar hamar megunta a mobillal való játszadozást és vissza is adta neki. Először habozott, de aztán egy kicsiny mosollyal elvette a készüléket. Elakarta rakni a zsebébe, de csak ekkor vette észre, hogy nem a póttestében van. Az valószínűleg eltűnt, amikor átesett a gargantán. Szomorúan ugyan de el kellett válnia a mobiljától. Csak arrébb dobta a homokba majd otthagyta. Ekkor jött az új idegen. Ahogy a lány hátrapillantott és meglátta a dombon, szinte azonnal tudta...egy könnyen nem fog visszatérni, vagy talán már soha. Ahogy beszélt a lidérc és az a megjelenése, egy szó forgott csak a gondolatában "Espada!". A keze még mindig remegett nem beszélve a fejfájásáról, ami már enyhült. Kénytelen volt talpra állni és várni, hogy mi lesz.*

Nevemet hallva megfagy benne ma vér egy pillanatra.
~Francba...
Felpillantok a lányra, tekintetemből letudja olvasni, hogy gáz van. Megfordulok Ulquiorra felé.
-Igen is Ulquiorra-sama?
hajolok meg. Hangomból jól kivehető a tisztelet. Némán állok és figyelek.
-De igen, én hoztam ide őket. Illetve csak a fiút akartam, a másik viszont "becsúszott".
Próbálok mentegetőzni. Remélem nem szólja le magát egyik sem.
-Igen is.
Komoly, kissé aggodalmas tekintettel néztem rájuk és biccentek felettesem irányéba.
-Ha élni akartok, jobb lesz ha jöttök.
Azzal el is indultam Ulquiorra után. Megjegyeztem nagyjából hol landolt a telefonkészülék és milyen úton kell visszajönnöm érte.

/Las Noches: Aizen Irodája/

Hosszú csöndes séta után megérkezünk egy sík terepre. Amerre a szem ellát csak fehérség és sötétség, sehol 1 domb sehol 1 élőlény. Las Noches hatalmas épület, ám már az sem látszik.
-Itt jó lesz.
Mondom majd hátrafordulok és mélyen Onitsura szemébe nézek.
-Első lényeges szabály. Ne bízz senkiben alapos indok nélkül. Azzal is csak mértékkel. Telefont megtarthatod, legyen emléked a csajról.
Zsebre dugott kézzel odébb sétálok egy jó 20 méterre.
-Támadj, ahogy csak bírsz, itt senki sem fog zavarni.
~Elő kell belőle csalnom a démont, elbeszélgetnék vele szívesen.

* Furcsának tartottam, Kobusi hangulatváltását, és a kérését. *
- Nem bízok senkiben. Szerinted neked miért nem akarom elmondani? * Vigyorogtam, aztán előkaptam a kardom. *
- Félvállról veszel. * Csóváltam a fejem. *
- És ezt rühellem. De majd csata közben kiküszöbölöm ezt a hibát. * A mosolyom még szélesebbre nőtt. Elegánsan meghajoltam, ám mozdulataimból gúny érződött. *
- Táncoljunk? * Kérdeztem gúnyosan, majd meg sem vártam a választ hatalmas lendülettel előre indultam. A kard ezúttal a "hagyományos" módon állt a kezemben, így balról indítottam a csapást magam mellől. A vágás, felfelé haladt. *

-Idehoztalak a semmi közepére, ahol akár életed is vehetem. Ezt én már bizalomnak titulálom.
Felelek nemes egyszerűséggel.
-Alig várom.
Hajlongásából adódó figyelmetlenségét megpróbálom kihasználni és a háta mögé kerülve megkísérlem hátsón rúgni, hogy felboruljon. Távolság tartás céljából hátraszökkenek kettőt lábujjhegyen, mint aki táncol.
-Bizalom, itt nem tanácsos dolog. Ha kapok, adok, de el nem várom.
Mondom teljes higgadtsággal. Azonban nem szeretném, hogy ilyen alapvető dolgok miatt elpatkoljon. Ha már idehoztam és túl éltük. Egyébként is...
~Kezdem megkedvelni a srácot, még vihetjük is valamire.

* Mire előre jutok, már nyoma sincs annak akit el akartam találni. Hátra pillantok és meglátom ellenfelem. Elmosolyodok.*
- Nem azért jöttem mert bízok benned. Hanem azért mert harcolni akartál. És egy ilyen ajánlatot nem utasíthatok vissza. Nem igaz. *Megfordítom a kardom. A szemébe nézek. Valami furcsa gondolat lesz úrrá rajtam.*
- Mutatok neked valamit. Szeretnék megbízni benned Kobusi. Bírom a búrád. * Sziszegem, majd lassan kezd felépülni az arcomon a maszkom. Úgy épül fel, hogy kövesse az arcom formáját, így forgathatatlanná válik. A maszk hosszú hegyes fogsora mintha vigyorogna. A szemem fehérje elfeketedik, míg az írisz hófehérré válik, majd bekebelezi a pupillám is. Démoni hangon szólalok meg. *
- Így vagy úgy, de ez most gyorsan véget ér. * Ezzel elé shunpo-zok, és oldalról vágok. *

// - 10 Reiatsu Shunpo. //
// A maszk maximum egy percig tartható fent, és a végén 200 Reiatsu-t vesztek (még nem beszéltem ezt meg Kenpachi-val de szerintem így azért reális). Tehát mondjuk minden hozzászólásom legyen 10 másodperc és akkor a 6. után a maszk eltűnik.és levonom a 200-at. Ha ez megfelel. //

~Hoppá...
Az ismerős jelent meglep. De nincs időm bámészkodni már előttem is van és támad. Megpróbálok hátra kitérni de ruhámat átvágja a bőrömön érzem hogy végig szalad a penge. Szerencsére a Hiero-m megvédett a felszíni sérüléstől. Még hátrálok közben megszólalok.
-Egyre, érdekesebb vagy. Ha bírod tartani a tempót, talán mutatok valamit.
~Úgy tűnik nem olyan gyors mint én, de jócskán megtépázta a ruhám. Jó sok nafta lehet benne.
Előhúzom a fegyverem, eközben két lépéssel megállok, bal lábamat hátratolom és futókéhoz hasonló rajtpozícióba helyezkedem. Magam mellé húzom a fegyverem és elrajtolok.
~Vajon bírja a tempóm?
Mozgásom nehezen követhető annak ellenére egyenesen felé haladok. Fegyverét megpróbálom kikerülni közben az enyémmel a feje felé szúrok. Jól láthatóan nem elég hosszú a kezem. De lazítok a fogáson, hogy a hosszú markolat a lendülettől tovább csússzon felé és a végénél megragadom, hogy ne szálljon bele a penge hanem csak megbökje a maszkot. Testemen néhol elektromos kisülések jelennek meg.

* Megindul, felém, de alig bírom követni a tempót. Habár felém rohan. Ne mutatom jelét az idegességnek. Teljesen laza mozdulatokkal a kardja elé tartom az enyém. Könnyen védem, a pengét, ami megpattan a Lidérckardon. Valószínűleg nem fogom tudni tartani a tempót, ha begyorsul, így másra kell hagyatkoznom. Gyorsan egy félkört írok le a kardommal, hátrafelé, így alulról indíthatok támadást. Ezt a lehető leggyorsabban teszem. És reménykedek benne, hogy eltalálom. *

Fegyverem célt tévesztett. Nem vagyok egy közelharci típus ezért is a támadás után már távolodom is tőle. kardom magam előtt tartom, hogy a támadásba bele érjen. Az ütéstől elég rendesen elfordul a kard.
~Erősek a csapásai... Még jó, hogy nem skanderezünk...
Hátra szökkenek még párat. Fejemhez emelem a kezem és két ujjamat ráhelyezem a maszkomra átellenes oldalt.
-Egész jól védted, ezért most mutatok valamit.
Ahogy végig húzom a homlokom lévő csontlemezen az ujjamat úgy válik szét olyan apró darabokra mint amikből Onitsura maszka összeállt. A leváló darabokat lila láng emészti el. Ruhám az ujjaiból kiindulva fekete lángnyelvek masíroznak végig és átfestik ruházatomat feketére. Mellkasomon lévő lyuknál érnek össze és kitöltik azt. Kardom eltűnik és kezemen csontkesztyűk jelennek meg. Egy az egyben úgy nézek ki mint egy shinigami, reiatsum is megváltozik de kissé érezni benne az arrancart.
-Mint mondtam, mi nagyon hasonlítunk egymásra.
Kesztyűmet néhány elektromos kisülés hagyja el.

* Meglepetésként ér a változás. Teljesen úgy néz ki mint egy Shinigami. A maszkom takarásában nem látszik a tekintetem, de nem tudtam megállni, hogy kikerekedjen a szemem. Ránéztem a szikrázó kesztyűkre. Tudtam jól, hogy nem sok időm maradt. *
- Tényleg nagyon hasonlítunk. Éppen ezért, ennek a harcnak... *Ekkor a maszkom elé tettem a kezem. Az szép lassan szertefoszlott. Kimerítő volt viseli, de mindig jó érzéssel tölt el.*
- Vége. * Jelentettem be komoly hangon. Reméltem hogy leáll.*
- Gyanítom, hogy ha most összecsapnánk, te kerülnél ki győztesen. Nem akarok veled harcolni. És bízok benned annyira, hogy nem fogsz így megtámadni. * Ezzel eltettem a kardom. *
- Érdekel még, a célom? * Tettem fel a kérdést, kissé hűvösen. *

// -100 reiatsu, mivel csak a fele időt használtam ki. Ha ezzel bármi probléma van akkor levonom a maradék 100-at is. Csak szóljatok. //

Amint kimondja, hogy vége eltűnök a helyemről és vállára teszem a kezem. Néhány volt szalad bele mire izmai egy pár pillanatig önálló életet élnek. nem fáj csak kellemetlen elveszteni az izmok feletti kontrollt. Esetleg még zsibbadhat utána egy kicsit. Hátrébb sétálok. Fél arcomat kitakarom bal kezemmel. Ruházatom kifehéredik, maszkom visszakúszik, a kesztyűk eltűnnek. Megvárom míg összeszedi magát.
-Így nem vethetsz véget egy harcnak. Pláne nem itt! Ez csak egy kis figyelmeztetés volt, hogy az itt élők 99% át nem érdekli ha valaki feladja. Azzal végeznek. Afféle tanuló pénznek veheted. Ez egy teljesen más világ, vésd az eszedbe.
Mondom kioktatóan és várom hogy összeszedje magát.

* Kobusi mögöttem terem. Egy áramütést érzek, majd összeesek. Nem tudok mozogni egypár pillanatig. Közben az Arrancar kioktat. Mire visszanyerem az irányítást, csak felnézek rá*
- Jó felfogtam. Nem is volt szándékomban, a maradék 99%-nál feladni. * Közlöm hűvösen. Megmozgatom a kezem, aztán felkelek. Dühít hogy ilyen hülye voltam, de már nem tudok ellene mit tenni. Várom mit lép a másik most. Még nem lenne erőm védekezni az áramütés miatt, de remélem, hogy nem is lesz rá szükség. *